x

Ripka Gergely

Hollóvár Furmintok//2oo5-2o13.

somlói időutazás Takács Lajossal

Takács Lajos Somló egyik legnagyobb figurája. Volt. Volt? - Alighanem igen, mivel tavaly a saját útját járó borász átköltözött Hegyaljára. Ahogy ő mondja: haza. Nem is térnék most ki ennek a hátterére részletesen. Maga a borász is elérzékenyült szűkszavúsággal nyilatkozott a témában. (A történet hátterét terveim szerint egy mélyinterjú fogja majd megvilágítani hamarosan.)
Maradjunk egyelőre a jelenben: furmint február van. Lajos és a Terroir Club pedig elhozták 20 lelkes érdeklődőnek a kultikus Hollóvár pince összes eddigi Furmintját. Bevallom, hozzám a pince borai közül mindigis a Furmintok álltak a legközelebb. Hiába a hársak kaptak talán összességében nagyobb visszhangot, s lettek talán följebb is pozicionálva. - Takács Lajos furmintjainak nagy szerepe van abban, hogy a fajtának anno híve lettem, s vagyok ma is (minden szkeptikus hang ellenére). Felettébb izgalmas volt látni, hogy a gyakorlatilag azonos terhelés és azonos évközi mozzanatok mellett milyen szépen kidomborodnak az évjárati sajátságok az alábbi borokban. Gyakorlatilag lecsupaszítva ott volt előttünk a forró nyár vagy épp a sok csapadék hangulata. Mint tíz szobor.

Lajos ösztönös borász, ahogy ő mondja „a borász mindenkori hangulata és érzései ugyanúgy a terroir részét képezik”. Ha épp olyanja van, kaszál a szőlő között, de ha kicsit elcsodálkozik a virágos rét fölött a szőlőben, benne vidám lepkékkel és méhekkel, akkor ott inkább nem rontja el a természetes életteret. A területei széljárta fekvésekben vannak, néha a lisztharmattal akad feladat, de elmondása szerint a természetes (növényi hatóanyagú) növényvédő szerekkel is simán egészséges marad szüretre a szőlő a Hollóvárnál.

Törekszik a szőlő minél nagyobb vegetációs felületének megtartására (hónalj hajtásokat sem szedi le). A drótokat nem szereti, mindenhol bakműveléssel telepített (a kordon szerinte inkább a nagyüzemi művelést hivatott kiszolgálni). Csak színléből készít bort. Gyorsan beindul borainak erjedése, melyet erjedő musttal olt be. A pincében csak ként használ. Szerinte tájépítészetileg Somló nem az előnyére változott („sokan építhettek szirszarokból kulipintyót”). Romanée Conti színvonalú álmai voltak Somlón, amikor elkezdte. „Tokajról és annak borairól pedig egyelőre nem mondok sem jót, sem rosszat, majd valamit csinálok ott.” A somlói szőlő sorsáról majd később...de könnyen lehet, hogy egészen ismert ifjú borász veszi át a területek felügyeletét.

Furmint 2013. (M)

Május-júniusban kerül majd palackba. A borász is elégedett vele, szerintem is csudaszép furmint lehet belőle. Friss citrusok illata, nagyon tiszta és tetszetősen élénk orrban. Kicsit virágos is. Sós, enyhén fémes, somlói ízek. Sok harapható gyümölcs, némi maradék cukorral. Hosszúság, mélység és jólesően finom ízek egyszerre. Széles, gazdag, kicsit az alkohol érződik a végén, de a tiszta élénkség, a jó, érett citrusos savak ugyanúgy harsognak. Utálom, ha egy kritikus jósolni akar. – Gyönyörű bor lesz…

Furmint 2012.

Nem indul épp pazar élménnyel a palackozott tételek sora, de Lajos is tisztában van minden évjárat hiányosságaival. Nem terel: ez a bor bizony savhiányos. Tudjuk, mennyire forró évjárat volt 12.
Kukorica, mélyebb illat (elsőre pici fülledtség, de aztán ez kiszellőzik). Tűzkő, bazalt, füstösség jön még belőle. Húsosan testes a korty, de ilyen tartalom mellé sokkal több savra szomjazunk. Lustább, a végén persze alkoholosabb is. Fád érzetű. Egyensúlya nincs meg. 5

Furmint 2011.*

Elsőre káposzta szag, de aztán ez hamar szertefoszlik. Jön itt is az előzőhöz hasonló füst és kő. Mélységet áraszt az illat, de diszkréten, visszafogottan. Figyelmet igényel. Ízben sokkal tömörebb az előzőektől. Sós. Hosszú és sűrű korty, határozottan tömör kortyközéppel, masszív beltartalmi értékekkel. Kicsit a sav itt is belesimul, szinte eltűnik, ettől enyhe és visszafogott furmint, de az extrakt-tartalom adta komplexitás izgalmassá teszi valahogy. 6+

Furmint 2010.

A borász másik nagy reménysége ez a bor. Minden hordójától végleg megszabadult, innentől fölfelé már csak acélban készített bort.
Egészen eltérő jegyeket mutat a többi furminttól. Petrolos, rajnais palackbuké (akár egy 2010-es Villa Sandhahl). Erőteljes és kissé húzós sav. Nyers és éles bor. Egyszerűen összehúz mindent, pedig úgy várnék itt is egy kis harapható, rágható testet. De csak a citrompótlós savanya van. Mondhatjuk ezt citrusosnak is, persze, de számomra az ilyen savérzet egyoldalúvá teszi a bort. Takács Lajos szerint tíz év is van ebben a borban. Legyen igaza. Savérzékenyek csak óvatosan… 5+

Furmint 2009.*

Innentől tehát hordó. Elsőre ez is picit fülledt. Tercier kukorica, aztán mézédes sárgadinnye, cukrozott gyümölcsök édeskés illata. Mély, súlyos, sós, ásványos, de a lágy sav itt is besimult (pláne a 10-es mellett nézve). De lagalább nem bánt. Hosszúság és kifinomult részletek, különleges komplexitással. Kifejezetten szépen érik. 7

Furmint 2008.**

A mérföldkő. Minden idők talán legsikeresebb Hollóvár Furmintja volt, rengeteg pozitív értékeléssel. Nagy fehérboros évjárat, a borásznak is kedves borokkal. Pompás palackbuké: barack, tömörség, termőhely, gyógyfüvek, de semmiképp nem rusztikus, sokkal inkább modernebb érett bor illata ez. Az ízben a vitalitás a leglenyűgözőbb, melyet a szuper érett és ma is lendületes savaknak köszönhetünk. Közben nagyon sűrű, izgalmas textúra. Sós és elképesztően hosszú, megingásnak semmi nyoma. Sok-sok gyümölcse van ma is. Harapható beltartalom. Szuper somlói furmint. Óriási kincs. 8

Fumint 2007.**

A Hollóvárnál csapadékos évjárat volt 2007, ahol a magas cukorfok volt a legmeghatározóbb paraméter az alapanyagnál. Tömény, súlyos borokat adó esztendő, melynek stílusát később mindigis próbálta minél messzebbre elkerülni a borász. 2007-ből a furmintot szerette…én mindig hanyatt vágódom tőle. Az első nagy kedvenc.

Badass furmint. Aszalt gyümölcsök, túlérett gyümölcsök illata. Főként barackkal, aszús jegyekkel (színben is). Itt már érződik egy kicsi rusztikusság a 8-as világpolgári fellépése után. Mély, grillázsos íz. Száraz, de mégis késői szüretes hangulat. Zsíros. Olajos, Hosszú. Ásványos. Alkohol is van, de sok esélye nincs torzítani ennyi szín, ennyi minden mellett. Mert bizony van benne bőséggel minden. Ilyen volt mindigis, ugyanakkor hihetetlen, hogy ma is így él ez a bor. Koncentrációja valószínűleg a kortalanságának kulcsa. Nagyszerű furmint ez is. 7+

Furmint 2006.

A borostyános árnyalat itt is palackérettségre utal. Aszús, barackos illat. Aszalt gyümölcsök. Öblös korty, de középen luftosodik. Méltósággal öregszik. Ma is érezhető, hogy valaha a legegyensúlyosabb furmint lehetett. Sűrű, de nem töménységgel vesz le a lábunkról, sokkal inkább a harmóniával. A borász számára az egyik legszebb furmintja. Maga a szerkezet szerintem is izgalmas, de én nem tárolnám már soká az is biztos. Halvány 6

Furmint 2005.*

Fülledt elsőre ez is. Kissé vegetális, zöld növényi illat. Ízben meglepően vitális. Savainak frissessége a 10-es borral teszi rokonná, de mégis itt van mellette sok egyéb árnyalat, részlet, dísz. Kicsit a korty végén elválik a sav, talán nem is érett egészen, de mégis izgalmas bor, és nagyon tetszett aktuális érettségi állapota (kornak nincs nyoma például rajta, ami az éretlen alapanyagot megcáfolja). Engem meggyőzött. 7

Késői szüret - Furmint 2008.*

Somló és late harvest jegyek kapcsolódnak egybe az illatában. Egyformán jelen van benne mindkettő. És szépen. Sós az íze is. Friss savak, mégis tömör késői szüretes anyag. Kis gyógyszeresség (ami a 2007-es Hollóvár késői szüret sauvignon blanc-ban is benne volt). Hibátlan sav-cukor összhang. Hosszú édes íz és penge savak, kéz a kézben, mégis a termőhely hangulata, ízei felülírnak benne mindent. Ez egy somlói. Somlóiból nem lesz tokaji. Somló az Somló. 6+

Három bort kellett kiemelni a kóstoló végén, ami a legérdekesebb.
Részemről ők: 2oo8, 2o13, 2oo5.

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább