x

Ripka Gergely

Szarka Dénesnél kóstoltam

Még egy régóta tervezett látogatást sikerült leszerveznem Mádra a plusz egy hegyaljai napomon. Szarka Dénes fontos szepelője a mádi közösségnek. Egyre több szerepet vállal. Amellett, hogy ő készíti a Pelle borokat, a Gusteau Kulináris Élményműhely üzletvezetője és persze saját borokat is készít néhány éve a fiatal borász, méghozzá igen jó érzékkel, amint látni is fogjuk. A feltörekvő mádi tehetségek fontos képviselője, ami nem kis szó, hiszen Mádon talán a legnagyobb az egy négyzetkilométerre jutó jegyzett borászok száma Hegyalján. Amellett, hogy elkészítette 2009 legjobb aszúját (bezsebelve a Pannon Bormusta Champion díját) nagyon tiszta és világos szemlétettel közelít a borkészíteshez; azzal a szélesebb látókörrel, nyitottsággal, ami szerencsére az egész borvidéken kezd terjedni a fiatal tehetségek körében. A beépült újabb és újabb élmények, tapasztalatok, az évjáratok kihívásai mind-mind meglátszanak borainak magabiztos stílusán, egyfajta izgalmas fejlődést, csiszolódást mutatva (márkában, arculatban úgyszintén). A kiemelt termőhely a Juharos.
A kalauzban is leírtam: a környék egyik legígéretesebb tálentuma a borász, akire oda kell figyelni.

Gino Ár Mádi 2012.

Kettőezeröt körüli alap birtokbor. Dancka, Szilvás, Juharos. Pont ilyenekre van szüksége Tokajnak, még nagyon sokra. ÉDes süteményes, púderes, poros köves illat. Finom citrusok, finom részletek. Élénk, sőt éles savérzet. Friss korty, de kicsit letompul a vége. Egyszerű, de mégis a tisztaséga, könnyedsége, savorientáltsága tetszik. 5+

Mád Hárslevelű 2012.

Csak tartályban volt, kellően tiszta is. Citrusos, gyümölcsösen friss illat, pici zsályával. Nagyon megnyerő, acélos. Élénk savérzet adja a legfőbb jelleget. Ásványos, makulátlan ízek. Közérthető, de mégsem közhelyes. Valamivel 3000 alatt nagyon-nagyon korrekt hárs. 6

Juharos 2011

Primer jegyek, érett trópusi gyümölcsök, sárgadinnye, kövesség, egy pici tercier kukoricával körbeölelve. Széles sav, rengeteg gyümölcs, az előző két száraz bornál jüval hosszabb íz. Pici tölgyes krémesség, zsírosság, olajosság akad benne azért, de mindez elegánsan kísér. A lenyeléskor a savak is kihúzzák magukat ismét. Fiatal még most is. A fa talán jobban be is épülhet. Szép. 6+

Juharos 2009

Szép palackérettség. Pici füst, kukorica, krémes buké. Öblös, zsíros, mély korty. Kicsit az íz végén az alkohol nagyobb szerephez jut a kelleténél. Nagy térhatás, kimunkált test, szinte likőrös hangulat. A gyümölcs kevesebb, helyette fát találtam még. Komoly bor, bár kissé nehézkes, valamivel több élénkség, üdeség sokat dobna rajta. Gyengébb 6

Cuvée 2011.*

Közben megjegyzem, a címke és az arculat nagyon el van találva szintén: elegáns, de nem tolakodó formák és stílus. Az édes sorban sem kellett csalódnom. Trópusi gyümölcsö, propoliszos orrban, teafűvel, rózsával, édes szamorodnis hatással. Meglepően gazdag és komplex korty. Hosszát tetszetős savak támasztják ki. Közben krémes is, barackosan gyümölcsö. Prím egyensúly. (Mindez 3500 Ft körül.) 7

Cuvée 2012.*

Tartózkodóbb illat: poros, virágos, inkább töppedt hangulat, sárgás gyümölcsök frissességével. Krémes korty, ismét hosszú íz, de savai diszkrétebbek, amitől valamivel lustább lesz. A textúra azonban mégis izgalmas, igényes, kifinomult, és korrekt édes tokaji. Gyenge 7

Késői szüret Furmint 2010.*

Ázott avaros, dohányos, évjáratra jellemzően poros illat, egy kevés narancshéjjal díszítve. Súlyos savak. Vitális és penge. Elképesztő lendülettel szalad a korty. Komoly beltartalom feszíti (ami 10-es késői szüretekben nagyon jellemző, hisz a sok eső sok anyagot vitt fel a bogyókba...). Pici kesernye keretezi a bort. Nagyon izgalmasan mutatják az évjárati sajátosságokat ezek az édesek...ám mégis minden évből a legszebb erényeket fölvonultatva. Bravo. 7

6 puttonyos tokaji aszú 2009.***

És íme az évjárat legjobb aszúja. Örültem, hogy nem csalódtam most sem a nagy elvárások után. Az aszúszemek nem meglepő módon a Danckából jöttek (Mád talán legjobban aszúsodó, alacsonyabban fekvő dűlője). Tiszta illt: narancshéj, méz, nektárosság, nagyon moderált botritisz. Hosszú, krémes korty, épp elegendő sav. Gazdag és tökéletes arányokkal rendelkező aszú (érése legelején). Baracklekvár zárja valahol a végtelen ízt. Nagyszerű aszúbor és mint ilyen az ára is méltányos. 9

Pont az tetszett Szarka Dénes boraiban, hogy most még nem akarják megváltani sem a világot, sem Tokajt, sem Mádot. Egyszerűen csak szép, tiszta borok, - úgy éreztem, a helyén van bennük minden. Semmi öncélú magamutogatás. És ez fontos!! Egy hasonló léptékű, korú borászat esetében a maga stádiumában ez az ideális és okos előrehaladás. Profin, makulátlanul kivitelezett szárazak, nagy megfejtések nélkül, ám az édeseket kóstolva már most világosan látható, hogy az egyik legfigyelemreméltóbb mádi műhely válhat nem is olyan sokára a Szarka Pincéből.

X
Hölgyeim és uraim: íme, a 10 pontos borélmény.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//2.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

A február a furmint hónapja, mely vállaltan egy száraz furmintokról szóló eseménysorozat, egy hónapon át. Szembe kell azonban néznünk a ténnyel, hogy Tokaj még mindig inkább a világ legjobb édes borának, az aszúnak a hazája. Ez tette naggyá és a furmint tehetsége is ezekben a különleges minőségű borokban érhető tetten a legszebben Hegyalján. Folytatódik interjúnk Mészáros Lászlóval, a Disznókő birtokigazgatójával, aki az aszú 2013-as újragondolt termékleírásában fontos reformer szereplőként vett részt. Interjúnk első részében alaposan végigkövettük vele a feldolgozás főbb mozzanatait, illetve, hogy az új szabályozás mennyivel logikusabb arányokat ír elő a régihez képest. Ma az aszú erjedésének és érésének több évszázados titkairól, aszústílusokról, az esszencia és a koncentráció kérdéseiről a piac tükrében, a puttonyszámok szerepéről és a mai termékleirás szerencsés vagy épp hézagos aspektusairól lesz szó:

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//1.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

Tokaj-Hegyalján a Hegyközségi tanács döntésének nyomán, miniszteri döntéssel 2013-ban megváltozott a szabályozás az aszú körül. Annak idején erről sokat cikkeztek, de a változásokból szinte csak két info ment át a köztudatba: az aszúnak 120 g/l fölötti cukortartalommal kell rendelkeznie, és hogy a 3 és 4 puttonyos aszú ezzel meg is szűnt. Ennél azért többről van szó, melynek most kezd igazán visszhangja lenni, hogy egyrészt átmegy a gyakorlatba, másrészt sokan sokféleképp vélekednek arról, mi is a szerepe Tokajban (és a nagyvilágban) az aszúnak, a világ legjobb természetes édes borának.

 

Tovább
Rákóczi Aspremont Kúria, Mád

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Barta Pince - gyorsszemle

Minden ugyanaz, csak másképp

Homonna Attila pár éve elhagyta a fedélzetet a mádi Rákóczi Kúria alatti pincében. Közben a fiatal Ujvári Vivien csatlakozott Barta károly csapatához és 2016-tól már egyedül ő készíti a borokat. Nehéz egy ekkora tehetséget pótolni, de bizton állíthatom, a csere bevált. Homonna Attila stílusa évekig elég markánsan megmutatkozott a Barta borokon. Szeretem azt a stílust is, de még jobban szeretem a saját boraiban, a bényeiekben. Viviennel egész más irányt vettek a borok. Olyan szakemberrel lépett el a pince egy frissebb irányba, aki száraz boros technológiákból látott már egy párat a nagyvilágban, de Hegyalján is. Így a borok is úgy lettek másak, hogy közben a Király-dűlő is szépen teret kap bennük 

Tovább