x

Ripka Gergely

Figula újdonságok fehérben, vörösben, vakon

A néhai idősebb Figula Mihálynak elévülhetetlen érdemei vannak a Füred-Csopaki borok minőségi fejlesztése terén. Fehérborai nagyon széles körben kedveltté váltak és sokakat győzött meg arról, hogy a Balaton északi partjain az ország egyik legjobban iható fehárbora készül. Részemről a nagy rácsodálkozások komolyabb magaslatok felé továbbra is váratnak magukra a régióból, de az nem baj, ha vannak dolgok, amikhez az ember apró lépésekkel közeledik. Az alábbi borokat úgy kóstoltam, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen termelő, milyen régió borairól van szó:

Figula Bordoma 2011
A szomszéd bloggertől tudtam meg nem rég, hogy Sémillon is akad benne a Sauvignon mellé. Bodzás, csalános, sauvignonos, vegetális, petrezselymes illat. Ízben harsány és vad, grapefruit-os, citrusos, vidám, nyári fehérbor. Hozza a fajta legszebb erényeit. 6

Figula Gella 2011
Már a korábbi évjáratokkal is nehezen barátkoztunk…valahogy kétségek közt vagyok, mennyire áll jól a Sauvignonnak ez a komolykodás. Bodza és csalán, orrban mégis valahogy tompább, talán bizonytalanabb is a Bordománál. Ízben durván vegetális, alkoholja is erősebben fűt, lendületben és egyensúlyban pedig szerényebb. Lecsengése kimondottan sós. 5+

Figula 7 ha 2011
Orrban vajasság, olajos magok, érett sajt. Enyhén hordós illat, kis bodza, bőr, fűszer és citrusok. Ízben nehéz és zsíros, kissé kesernyés villanások mellett. Érzetre nem tűnik teljesen csontszáraznak, szinte félszáraz benyomást kelt kerekségével, sűrű zamataival. Citrusok teszik élénk savúvá. Sós ízmaradék. Ha a 15-ös alkohol nem billentené meg teljesen az egyensúlyt, egészen izgalmas darab is lehetne. 5+

Figula Sáfránykert Olaszrizling 2009
Erőteljes hordó, vanília, szúrós ásványok, és tercier barack. Egyensúlya nem jó, a bor kezd öregedni. Vakon is érezhetően nagy bornak szánta, aki készítette, de az arányok valahogy megborultak idő közben. Egy éve jobban tetszett. 5

Figula III. Cuvée 2011
Melegebb karakterű illat, főtt gyümölcsökkel. Érett tanninok, sajátos jelleg. Egyszerű, bonyolításoktól mentes balatoni vörösbor. 5+

Figula Margya Cabernet sauvignon 2011
Enyhébb, finoman fűszeres buké, melyről egyértelműen bordói fajták ugranak be. Kerek, szép egyensúly. Jó arányok, kiegyensúlyozott vörösbor, szép fahasználattal. 6

Figula Öreg-hegy-Bordoma Cabernet sauvignon 2011
Paprika és bordóias fűszerezés és meggy. Melegség érezhető benne az előzőekhez képest. Ízben kis fás vanília, puncsosság, erőteljesebb tanninok. 5+

Figula Öreg-hegy Cabernet sauvignon 2011
Zárkózottabb illat: gomba, avar, vanília. Sötét húsú gyümölcsök. Ízben földes, szemcsés, durvább felszín. Hosszabb, de van benne egy húvösebb karakterjegy is. Erőteljes, komoly, de rideg vörösbor, ami talán egy árnyalattal izgalmasabbá is teszi. 6

Figula Bordoma – Farkasverem CS – CF – M 2011.
Első szippantásra elég populáris, aztán hosszas szellőzéssel klaaszikus bordói cuvée illat bomlik ki: hidegen sötétebb tónusok (szeder, szilva, füstölt sonka), majd rumosmeggy, vörösszilva, keleti fűszerek, gyógycukorka és kávé. Túlérett, de legalábbis jól érett gyümölcsös jegyek elegánsan. Szilva és más sötét gyümölcsök. Ízben közepesnél épp csak teltebb, kitöltöttebb, de mégis minde alkotóelem szépen megtalálja benne a maga helyét. Fókuszált. Jó mennyiségű és minőségű, finomszemcséjű tanninok. Elegánsan hordós, ízmaradékában csokis. Az izgalmakat keresgélni kell benne, ez a termőhely ezt tudja. De betudhatjuk ezt egyelőre fiatalságának is. Húsos, gazdag bor. Széles. Elérhető közelségben a déli vörösek minősége. Nagyon korrekt munka ez vörösben a Balatonról. 6

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább