x

Ripka Gergely

Vár: A Speiz

étteremlátogatás

A minap ismét étteremben jártam. Spontán ötlettől vezérelve a Várnegyedben kellett megfelelő helyet találnom, így esett a választásom a Speizre.
A Szentháromság tér közelében található történelmi környezetbe rejtőző, de belül annál maibb, fiatalosabb étterem nekem külsőségeket tekintve abszolút elnyerte tetszésem. Fiatalos, nem allűrösködő, közvetlen, enyhén mediterrán hangulatot árasztó enteriőr. Piros sonka-szeletelő fogad a bejárati üvegfal mögött, fellógatott pármaik, régi szakácskönyvek (Tokaj-térkép a falon…), kellemes színárnyalatok, ízléses koreográfia, bármerre is néz az ember. A borok pedig egy egész falat elfoglaló polcon vannak kihelyezve, árral együtt (itthonról is, nemzetközi klasszikusokból is gondoskodva…így ha valaki 275 000 Ft-ért mindenáron egy palack Margaux-t szürcsölne el a bélszínje mellé, akkor a lehetőség adott). Bent is kellemesen éreztem volna magam, de hátul az ódon, boltíves falak közt, a fák lombjai alatt is békésen lehetett vacsorázni ezen az enyhe nyári estén.



Az étlap mai szemlélethez hűen rövid, gondolom abszolút szezonális. Van itt párféle halétel, párféle leves, bárány, kacsa, bélszín, nyúl, mindenből egy-egy izgalmas példa. Zöldségfélék változatos formában kerülnek a tányérra, a konyhán bizonyára szívesen kísérleteznek velük, ami szintén tetszett. Desszertből egész sokfélét találtunk.
A meglepetés falat valóban falatnyi volt, de jól esett a sós pástétom pirított kenyérre kenve és meghozta az érdeklődést a folytatás irányába is. Bonyolítás nem nagyon volt benne, de a figyelmesség mindig jól esik. A narancsos, lilahagymás kacsamell nálam vitte a prímet az este folyamán: életem eddigi legtökéletesebb állagú kacsamelle volt, elég vékony szeletekre hasítva, szinte olvadt a számban. Ízlésesen tálalva a szalvétagombócra halmozott édeskés hagymával remekül összekacsintó, lágy narancsos mártással. Színpompás, árnyalatgazdag étel, érzékeny arányok, izgalmas ízek sora. Semmi eddig nem látott trükk nem volt az egészben itt sem, de szerintem pazarul működött az étel.
A pitán és tzazikivel tálalt bárányburger az előbbi fogás totális ellentéte: maszkulin értelmezés, harsány ízek, melyeket még erőteljesebb fűszerek amplifikálnak. Nálam az arányok ily módon kicsit megborultak. A mennyiség ugyanis nem sok, nem kevés, a kacsamell esetében ideálishoz közeli, ám a bárány ebben a formában kicsit sok volt. A szintén elég intenzív ízekkel támadó tzazikiben elképesztően krémes és elsőrangú minőségű fetával találkoztunk és a pita is fölülmúlja hétköznapi élményeinket.
Desszertként valami fagyisra vágytam, ezért vanília gombóccal tálalt almatortát kértünk. A desszert nálam mindig ingoványos terep. Nem volt ez másképp most sem. A tálalás nem éppen kánikulai napokra lett tervezve, ugyanis a keskeny kőlapra helyezett fagylalt bizony hamar nekiindult a lap szélei felé, s ha nem sietünk, bizony le is kúszott volna róla. Mindazonáltal finom egységet alkotott a hideg vanília a leveles tésztára terített meleg alma szeletkékkel. A nagy varázslat és álleesés itt mindenképp elmaradt, önmagában a főétellel is jóllaktunk. Desszertben villantani pedig valóban nem könnyű.
Az alapanyagok tehát úgy nézem, gondosan vannak válogatva, hisz itt kezdődik a jó étterem. A tálalásra is az átlagosnál nagyobb súlyt fektetnek, de erőltetett hókuszpókusszal szerencsére nem kellett szembesülni, és az adagok is egész bőkezűek voltak a stílushoz képest. A kiszolgálás udvarias és figyelmes, de szerencsére nem mézes-mázaskodó és nyakunkban lihegő: fontos a vendég, komolyan is veszik, diszkréten érdeklődnek a hatásról, de megmarad az asztal körül az intim komfortérzet, a nyugodt meghittség is, hogy egymásra és az ételekre lehessen figyelni maximálisan (ebben sem könnyű eltalálni a helyes arányokat).
Nem csalódtam a Speizben. Az árak elvárhatóan a várhoz igazítottak, ezen ne lepődjön meg senki; az árszínvonal többé-kevésbé kiegyenlített képet mutatott (rajtunk kívül zömmel külföldiek étkeztek akkor, majdnem teli kertben). Érezni lehetett a magabiztosságot, a profizmust is. Három fogás alapján persze nem könnyű ítélkezni (nem is akarok), de szerintem kicsivel több merészség és radikálisabb megoldások lehet, hogy (még) izgalmasabbá tennék a képet. De ami a tányérokra került abban hiba nem volt és okosan fölépített fogásokhoz lehetett szerencsénk, mely élményt tudott nyújtani nekünk.

X

Ripka Gergely

Béres-gyorsszemle

Halkan, alázattal, szép borokkal

Vannak azok a pincék Hegyalján, akik csak csendben teszik a dolgukat sok éve már. Nem a feltűnés a legfontosabb számukra, nem a rendezvényeken való fancy jelenlét és nem is a közösségi médiában való hírverés. A hiteles és alázatos munka annál inkább tényező számukra. A Béres családra mindannyian tudjuk, hogy az értékteremtés kimondottan jellemző tulajdonság. Gyógyszeripari ténykedésük mellett Erdőbényén szőlőbirtokot is alapítottak, Béres Melinda és férje vezetésével. S időről-időre le is tettek az asztalra olyan borokat, melyek a szakmát is meggyőzték arról, van keresnivalójuk ezen a pályán is. A 2003-as Lőcse emellett egy sor aszúborral is megörvendeztettek már bennünket. Most egy rövid személyes látogatással az alábbi aktuális tételeket sikerült megkóstolni:

 

Tovább

Ripka Gergely

LOCH vertikális: 2008-2016

A világ legáradóbb rizlingje: narancs, fény és tüzijáték

Ma ismét a rajnai-rajongóknak kedvezünk. Van egy saar-menti pince, mely 2017-ben nálam minden rizlingkóstolón elvitte a pálmát. Annyival húsosabb, dúsabb, intenzívebb, mint bármelyik moseli, rheingaui, pfalzi pince bora, hogy elég gyorsan a személye kedvencemmé váltak.

Tovább
Aszúk!

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Chablis, Mosel, Champagne, Burgundia

Az év első kóstolóján

Mert ennél jobban nem is lehet indítani egy évet. Eddig is csupa izgi témát sikerült körüljárni az elmúlt hetekben, végre kicsit több időm van írni az újév elején (ha már az óévben ez kevéssé tudott megvalósulni). De szeretném 2o18-at olyan posztokra felfűzni itt a Táncolón’, hogy legyen benne nagyon sok nemzetközi kitekintés a legjavára, s természetesen sok-sok írás Tokajról (mint egyedüli nemzetközileg presztízzsel rendelkező hazai borvidék). Így lehet a legjobban fejlődni.

Tar Ferinél volt egy kis morzsaparty Szilveszter után. Olyan tételek voltak kidugózva, hogy muszáj volt élni a remek lehetőséggel (megint). Még mielőtt úgy nézne ki a blog, mint egy Carpe Diem pr-oldal, rögötön bele is vágnék a borok bemutatásába…

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj első számú birtoka húsz éve mutat példát

Hétszőlő a bioművelés nyomdokain

A Hétszőlő igazi forradalmár-borászatként vonul majd be Hegyalja történelemkönyvébe. Úttörők minden tekintetben, főleg abban, hogy ma olyan édes borminőségek jellemzőek, melyek az egész világon egyedülállóak, színesek, fényesek, és a mi a legfontosabb: jól esik inni őket. 

A Hétszőlő 90-es évek elején az egyik első francia tőkével alapított birtokként fogott bele az aszústílus finomhangolsába, csiszolásába, mindezt egy olyan kor alkonyán, mikor az aszú egy avitt, oxidált, érett borként élt a köztudtaban mindenhol.

Tovább