x

Ripka Gergely

Budai Gesztenyés kert

Ha már borból mostanában kevesebbet fogyasztok, maradok az étterem-beszámolóknál. Ezúttal egy másik kellemes, budai helyre sikerült ellátogatni, ezúttal nagycsaládosan. A Budai Gesztenyés lassan már nem csak a budakesziek körében örvend népszerűségnek; a vasárnapi, ebédidőt elnézve, azt hiszem, nincs oka panaszra az étteremnek.

Jó megközelíthetőség, parkolóhelyekkel, kellemes, gesztenyefák, és vászonsátrak által árnyékolt terasz. Jó étlap, legalább olyan jó borlap, tisztességes kiszolgálással. Már jártam itt egy évvel ezelőtt is, akkor nem hagyott bennem különösebb nyomokat a hely, ezúttal minden profinak és színvonalasnak találtatott részemről, olyannyira, hogy ezt szóval, betűvel is szentesíteném.
Az árak budaiak, de azért hozzá is tenném, hasonló árakkal sokkal komolyabb éttermet is tudnék mondani, nem egyet. Az étterem egy év alatt is sokat változott, ha a (hatalmas, nehéz, rusztikusabb megjelenésű) tányérra nézünk. Modernebb a tálalás, kisebbek (persze így is elegendőek) és látványosabbak a föltálalt adagok, igazodva a kor gasztro-szellemiségeihez is. Nyolcan nyolcfélét ettünk. Nekem öt fogást volt alkalmam megízlelni, de csalódni egyikben sem csalódtam. Az olaszos báránycsülök lencsével, káposztával állítólag azért olaszos, mert zöldségek társaságában párolódik (de nem azokkal tálalják föl). Puha volt a húsa, mégis a hártyavékony zsírrétegektől szaftos is, leomlott a föltornyozott csontról, semmi kellemetlen íz vagy szag nem kísérte. Kiadós, sűrű szövetű a húsa is, és nagyon finom. A párolt lencsés káposztaágy, amire helyezték a húst szintén finom köret volt, bár nem is annyira köret, mint inkább salátaszerű kíséret (valami plusz köretet elbírt volna az étel, ez is tény, persze ez nyilván a vendég igénye/kérése kell, hogy legyen). A vargánya mártással és burgonyafánkkal tálalt sertésszűznél az arányok azért jobbak voltak. A szűz amolyan rozé jellegű lett, de a bárányhoz hasonlóan kifogástalan állagú, ízű, amihez a vargánya is, a fánkocska is nagyszerű volt. Nem lehet belekötni ebbe sem. Édesanyám álta kért kakukkfüves, vargányás rizottó szintén hibátlan volt. Nem volt elázva, de azért száraz sem volt, a rizsszemek éppen jó keménységgel, a fűszerektől pedig remek ízűek lettek. A főételek alapján tehát aligha lehetett volna hibát találni az ételekben, mégis a merészebb megoldások, radikálisabb dolgok még tudtak volna emelni fényükön.
A borlap is rendben volt, nem csak egy - agresszíven marketingelő - kereskedőtől szerzik be a borokat (bár azért a szegényes tokaji választék nem esett jól, persze tudom-tudom, nem könnyű tokajit érétkesíteni, mégis az az érzésem, egy Royal Furmint/Áts Cuvée, Oremus Szamorodni, Patricius Muskotály/Furmint még gasztronómiai árréssel is működhet, ha az aszú nem is...). Az étteremben ízlésesen ki is vannak állítva a palackok (s mintha olyanok is lettek volna köztük, melyek a borlapon nem szerepeltek), és borvacsorákat is szerveznek az érdeklődő közönségnek. Laposa friss Rizlinget kértem a fogásokhoz. A szinte színtelen bor illata a megszokott reduktív rizlinget villantja föl: citrusok, fehér virágok, mandula (száraz próbával, melegedve ezek fölerősödnek és némi fehér húsú barackkal egészülnek ki). Ízben a virgonc savérzeté a vitathatatlan főszerep, szinte végtelen citrusosság a jellemző. Remek gasztrobor, de fröccsnek talán még jobban esne (5).
A desszertek közül valójában egyik sem taglózott le, de összességében finomak voltak (ez ugyebár külön műfaj, mindig kényes ügy egy étteremben). A somlói már végre mutatott valami modernebb megjelenést: hengeres megjelenéssel tálalták (egymásra rétegezve a megszokott elemeket), ovális tál közepén, mellette tejszínhabbal, illetve kevés csokiöntettel meghintve (ebből elbírt volna az étel azért kicsivel többet is véleményünk szerint). Az ízek elég halványak voltak benne, noha szemmel láthatóan minden alkotója megvolt, mégis valahogy hiányzott belőle ezek jellegzetes somlóis íze (nem tudom: lehet, hogy épp itt lett volna értelme a hagyományosabb kivitelnek). A lángoló mogyorópalacsinta tulajdonképpen egy lángoló gundel volt, kicsivel több és nagyobb mogyoróval. Finom, kiadós desszert, jóval több csokiszósszal, és még több mogyoródarabkával (amitől azért kissé tömény is lett az összkép, a somlóihoz képest mindenképp). Borkíséretnek mindkettejük mellé elment volna 1-1 pohár jó aszú.
Mindent összevetve épp korrekt árakért megbízható minőséget kapunk a gesztenyésben, finom alapanyagokból. Családi együttléthet ideális, kellemes helyszín, ahol könnyedén meg lehet találni azokat a fogásokat, ami legközelebb áll ízlésünkhöz. Nem bonyolítják túl a dolgokat, aki mindenképp valami extra gasztronómiai élményre vágyik, annak talán nem a legmegfelelőbb helyszín, de nem is feltétlenül ez a lényeg. Mi elégedetten távoztunk.

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább