X

VAKKÓSTOLÓ

Ripka Gergely

Verjus – kőrkép

az éretlen szőlő lelke

Mi is az a verjus? Egyre többen veszik elő a témát. Itt van a kertek alatt. Vagy mindig is itt volt, itt lett volna velünk, csak elfeledkeztünk róla? Tavalyi évben készült el Demeter Zoltán verjus-jének második és harmadik kiadása (két féle szüret). De nem ez az első, melyet közismert magyar borász palackoz (ifj. Franz W és Gere Attila után tavaly már Egerben Gál Tiborék is készítettek zöld szőlőlevet). Tavaly nyáron Tokajban megkóstoltam a júliusi szüretből származó bor levét, aztán egy burgundi verjus-t is. Kettőjük közül nem a franciának volt gyümölcs íze. Már az az élmény elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon: ez a kiegészítő borászati termék megérdemli a nagyobb figyelmet (mely eddig valahogy elkerülte).

Tovább

Ripka Gergely

Pannon Bormustra 2012/MESTERKURZUS

Ezen a héten: XIII. Pannon Bormustra #4

Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

Tovább

Ripka Gergely

Nagy 2007-es tokajiak nyomában

Viszonyítási pontok #9

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Tovább

Balla Márton

Füst és kő

Tovább a nagy száraz furmintok nyomában

A hatodik év nehezen telt a borkóstolóink szempontjából, kicsit megbicsaklott tavasszal, egyéb elfoglaltságaim és a koncepciók ütközése miatt. Hosszas szünet után maradt meg egy 8-10 fős kemény mag, akikkel immár komolyabb irányba tudtunk mozdulni és úgy tűnik ez a fenntartható fejlődés.
Mi mással kezdődhetne egy új korszak mint furminttal. Szofisztikált, nem olyan behízelgő fajta mint mondjuk személyes kedvencem, az olaszrizling. Nehezen érthető, egyedi, ezerarcú szépség. Akadt itt teltkarcsú, telt idomú, ugyanúgy mint filigrán modell, szépségében megöregedett, vagy ereje teljében lévő családanya...nehéz elhinni, hogy nem csak egy sárgamuskotályt lehet női arccal és alkattal felruházni, de a szigorú furmintot is. Dehát...férfiak vagyunk...
Tovább

Ripka Gergely

Nagy száraz furmintok nyomában

viszonyítási pontok #6

Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

Tovább

Ripka Gergely

Borkóstolási módszerek #1

Mennyire vagyunk elfogultak ismerkedéskor?!

Ahogy néha bizonyos emberekkel sem egyszerű megfelelő kontaktust létesíteni, egyénenként más-más módon kell megadni annak módját a boroknál is. Hasonlóképp érdemes ügyelni a részletekre. Hisz bort kóstolni, azaz minden részletét a lehető legalaposabban kielemezni e sajátos terméknek, nem is oly egyszerű feladat. Számos módját ismerjük, de akár boronként/egyénenként más és más lehet a leginkább célravezető ismerkedési mód. Sokan kóstoltunk már fesztiválon, pincénél, társasággal, vakon, étel mellett stb. De belegondolunk-e, mennyi, de mennyi a zavaró vagy épp segítő körülmény, amire érdemes odafigyelni? Közben folyamatosan meghúzódik a háttérben egy rejtőzködő (sőt olykor észrevehetetlen) ellenség is, melyről csak nagyon keveset beszélünk - talán mert tényleg nem ismeri el senki: ő az elfogultság (fajta, borász, borvidék, bortípus, amit eddig hallottunk a borról, s akitől hallottuk stb, hogy csak egy párat említsek az elfogultság típusaiból). Tetszik vagy sem, ez alól (szerintem) csak az lehet kivétel, aki (történjen bármi, bizonyíthatóan) mindent vakon értékel (ilyen nem létezik). Most megpróbálom sorra venni a legfőbb opciókat, melyekkel (szerintem) a lehető legközelebb kerülhetünk a borok lényegéhez.

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Furmint-klasszikusok

A furmintról, őszintén

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább