X

TÜSKE PINCE

Ripka Gergely

"Szekszárd Pinot-ja"

kadarkák (vakon)

Egyre jobban érdekel a kadarka. Nem olyan rég volt már egy kadarkás posztom a Gault&Millau berkein belül. Akkor a két leghíresebb határon túli magyart kóstoltam össze. Ott is leírtam, hogy a fajta talán Szekszárdon aratja a legnagyobb sikereket, folynak a klónkísérletek, s persze egyre több a figyelmet érdemlő bor Kadarkából is. Nem olyan régen teljesen vakon kóstoltam meg három szép Kadarkát. Bevallom, Kékfrankosnak tippeltem a háromból minimum kettőt. A Kadarka - ha csiszoltak a savai – lehetne Szekszárd Pinot-ja.

Tovább

Ripka Gergely

Tüske Rosé 2012

Szokványos eper és málna, üde, de különösebb sajátságoktól mentes buké. A kortyban most is szénsavas gyöngyök buborékoznak. Obligát, konvencionális, friss, laza és fröccsös rosé lesz így.

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#16

olcsóbb szomjoltók

A tavalyival ellentétben az idei aszályosabb, kánikulai nyár kellős közepén ismét szerettem volna olyan válogatást összedobni, ami inkább üdít, mint telít. Még vörösekből is próbáltam olyasmit keresni, amire ez legalább részben igaz lehet! Jó árú késői szüretelésű bort egyre nehezebb találni (ahogy rosékat is) de most még sikerült. Kellemes, megpihenve borozgatós, finom ételekben és italokban gazdag nyári élményeket kívánunk minden olvasónknak, bármerre is tölti a nyári pihenést (egy kicsi ilyenkor mi is csendesebbek vagyunk, de azért próbálunk időről-időre finom borokkal jelentkezni)!!

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi borok bemutatója

viszonyítási pontok #5

Itt volt a nagyszerű lehetőség, hogy kicsit behozzam a lemaradásom vörösborok terén. Tavasszal mindig elfehéredik az oldal, amin igyekszem alakítani, hisz tapasztalatom szerint a komoly vörösborok hazánk fiait sok esetben jobban érdeklik, mint a kecses fehérek. 

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#5

Egy újabb karton bor, mely megéri az árát

Az augusztus (még a fizuosztás előtt) is megfizethető és finom borokkal indul. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#4

Egy újabb karton bor, mely megéri az árát

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

Tüske Pince/ Kékfrankos 2006

Ez a bor is A Baranya-völgyből származik. Kiöntve szép kép fogad minket: mélyrubint szín, viszont meglehetősen enyhe illat egy vörösborhoz képest. Érdemes nem túl hidegen fogyasztani (azaz a vörösborkhoz passzoló 18 °C környékén), és egy kis dekantálás sem árt neki, sokat javít a karcos, durva jellegén. Vékonynak egyáltalán nem mondanám (ilyen véleménnyel is találkoztam pedig azelőtt). Erőteljes savgerinc, és kissé kemény tanninok húzzák össze az ember száját, enyhén zavaró tempera szagú lecsengéssel (amit a Cabernet-kre jellemző paprika aroma mellett szintén nagyon nem kedvelek). Alk: 14,5-ös. Szellőztetést követően sokat lágyulhat a bor, előtérbe kerülnek a sötét színű gyümölcsökre jellemző karakterek (meggy, áfonya és állítólag aszaltszilva), végeredményben tehát valóban szép, kiegyensúlyozott kis vörös bort kapunk, pláne ilyen alacsonyka áron...

Tovább

Balla Márton

Szekszárdi vakfrankos

Összegyűlt néhány szekszárdi kékfrankos a pincében és úgy döntöttünk tartunk egy vaktesztet. Volt közöttük néhány, amiket nagyra tartok, és pár, amikre igazán kíváncsiak voltunk, és még egy kakukktojás villányi is. A kóstolás elég dinamikusan zajlott, ezért csak tőszavakban jegyzeteltem. Egy-másfél órás szellőzés után, pontszám szerint sorba rakva visszakóstoltuk a résztvevőket.

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább