A Grand Tokaj egyik hiperes alap száraz tétele. Komolyabb, érleltebb, körtés, almás, érleltebb buké, mely azonnal Tokajt idézi. Gazdag struktúra, némi édes felhang, édeskés tónusok, dús és széles. Puha tapintású, populáris szerkezetű bor. Kissé hömpölygős is, de öröm, hogy ilyen szépen felismerhető benne ezen az árszínvonalon is Tokaj-Hegyalja.
Emblematikus terroirja a Tokaji-hegy déli karéjának, a Kerház mindig is a legjobb területeként tartotta számon. Viszont egyszersmind szakít azokkal a hagyományos ízekkel, melyek a Keház aszúit régen jellemzték. Mézes tea, birs, nektárosság, barack. Krémes, fehércsokis jegyek. Hosszú, súlyos aszúbor, mely nagyon fiatal még. Hihetelen szerkezet, nem is bor, több annál. Friss, elegáns desszertbor, tele aszalt gyümölccsel, érett ananásszal, mangóval, túlérett naranccsal. Az eddigi legszebb bor, amit a Kerház jogutódjától kóstolhattam (igaz volt egy eszencia-minta, melyet maga a borász mutatott 2014-ben, ennek az aszúnak a mintájával együtt, és már akkor is csodás élmény volt mindkettő). Áts Károly határozottan átvette a borminőségek fölött az irányítást a Grand Tokajnál, amivel egy korszak (szerencsére) lezárult örökre.
Aki a kormányt kezeli: Áts Károly
A már emlegetett első Tokaji Aszúnap záró momentuma egy látogatás volt a Tokaj Kereskedőház szegi érlelőpincéjébe. Nem jártam még ott soha, pedig a 37-es úton robogva egy kormánymozdulattal bármikor megtehetettem volna. Nagyszabású tervekről számoltak be a hagyományos pince mélyén (mely egyébként régen bánya volt, ezért a plafon nincs annyira alacsonyan). Pár év múlva látogatóközpontot szeretnének ebből a pincéből, boros bolttal, akár étteremmel, értelmezhető, vezetett bejárási lehetőséggel a laikus közönség számára is. A fejlesztési tervek a modernebb szőlő befogadó-, feldolgozó- és érlelőtér kialakítására szép lassan összeállnak, felújul a hordópark is, szóval az állam által rendelkezésre bocsátott súlyos pénzek így kerülnek majd a fejlesztések mentén a megfelelő helyekre (elsőrosban az új, tolcsvai épületegyüttes kivitelezésébe). Nem kétséges. Komoly és nagy álmokat szövöget az állami borászat. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Gondolatok a Tokaji Ősz kerekasztal beszélgetésének köszöntőjéhez
Lezajlott a tizenegyedik Tokaji Ősz. Ugyan ezt csoportvezetőként és az esemény kiadványának egyik közreműködőjeként mondom, de a tokaji rendezvények közt ma is talán a legnívósabb esemény, mely a borvidék legtudatosabb oldalát, legkomolyabb borminőségeit vonultatja föl. A tavalyi jubileumi esemény felvezetőjeként Alkonyi László és Szepsy István beszélgetett egy asztalnál a mádi borokról. Felejthetetlen pillanatok és tapsok kísérték az estét, de maga a gesztus is történelmi erejű (mind a szervezők, mind pedig a két szakember részéről). Idén egy kerekasztal magánBESZÉLGETÉSre invitálták a nulladik napon az érdeklődőket. A téma Tokaj jövője volt. Kicsit már eleve a meghívott beszélgetőpartnerek miatt is sejthető volt, hogy lesznek itt-ott parttalanabb részei a beszékgetésnek, hisz nem várható el, hogy a kis magánbirtok tulajdonosa (Demeter Zoltán) ugyanazt gondolja, mint a nagy magánbirtok borásza (Szepsy István) vagy pláne a nagybirtok befektetője (Sauska Krisztián). Kár lenne ezt elvárni. Ismét inkább maga a gesztus és a közösségi hangulat hordoz magában értékes üzeneteket. A legfontosabb üzenete ennek a gesztusnak, hogy bizony lehet még bőséggel csiszolni a közösségi kommunkáción, aminek az ilyen és a tavalyihoz hasonló kezdeményezések mozdíthatnak jó irányba!
Mi újság a löszön? #1.
Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.
A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.
Itt az ősz. Egy kis napsütéssel, egy mosollyal esetenként egy szerelemmel is kevesebb lett minden. Az őszi időszakban a fröccsözések és a grillpartik után sokszínűbb borok felé vesszük az irányt, ha választani kell. Egyre inkább jöhetnek a vörösök, jöhetnek a nehezebb borok, ahogy haladunk a hűvösebb hónapok felé. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).
Attól, hogy nem vulkanikus, még nem silányabb!
Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
Keserédes, felemás élmények
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
Egy viszontagságos év édesei 10 év után
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...: