Szép aranyszínű aszú. Illatban sok fűszer, fenyőtű, intenzív, muskotályos asszociációkat ébreszt. Ízben durván magas, mádias cukor. Szirupos édességget mutat a meleg év, kimondottan nehéz inni. Teás ízek, lekváros tapintás. Nagy bor, (de) amiből egy pohár bőven elég is.

Bizony komoly átrendeződést hozott 2020 rendezvények terén. Miközben a TokajGuide-ban is olvasható tavaszi eseménynaptárt a járvány teljesen felborította, ősszel újabb eltolódások voltak tapasztalhatók. A Bűbájos Hétvége Tarcalon május helyett augusztusban lett megrendezve, a Tokaji Tavasz a Borlovagrenddel október 24-re Tokaji Szüretté alakul át Tállyán, s a hagyományos Mádi Furmint Ünnep helyett idén Mádi Őszt szervezett a Mádi Kör eredetvédelmi egyesület, melyet a Royal Tokaji udvarában tartottak meg a tagsággal rendelkező borászatok részvételével. Noha az esemény szeptember első hétvégéjén volt, mivel még az igazi ősz csak most köszöntött be, úgy döntöttem, leporolom a jegyzeteimet és ma teszem közzé a Mádi Őszön gyűjtött borélményeim:

Mádon aztán zajlik az élet mindig. - A borvidék központjává érett 2000-től, a dűlős terroirgondolkodás jelentős borműhelyeivel, 2009 körül egy grandiózus kooperációval (Szent Tamás, mádi palack stb), ami kicsit egész Mádra kihatva sok metamorfózison ment keresztül. A befektető pár hete ránk szabadította a MAD bubbles jelenséget, mely sokakban sokféle érzelmet váltott ki; azt ki lehet jelenteni, hogy osztatlan sikert nem aratott a piacon és erősen szembemegy a második mondatom értékeivel is (aligha lesz azonban mérhető hatása bármire is). Azt tudjuk, hogy a közösségi összefogás nem a kedvenc témája sajnos borászainknak, és én is gyorsan megtanultam az elmúlt 10 tokaji évem alatt, hogy a legfőbb gond a borvidéken az, hogy lassan bármilyen téma mentén képes két hegyaljai borász végtelen vitába bocsátkozni (építő párbeszéd helyett). Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a piaci pozícionálás terén koncepciózus játékszabályokkal mind a mai napig adós a borvidék (működő eredetvédelem, jól átgondolt termékleírás, dűlők értelmezése, árpolitika stb). Tíz borász így nyilván tízféleképp fog gondolkodni a szőlészkedésről, a borkészítésről, stratégiákról, kb mindenről. Pedig a Mádi Kör egyike a borvidék számos egyesületének, melynek furamód épp a szigorú eredetvédelem az egyik legfőbb programpontja, ezt a borvidéken belül is önállóan (településileg) értelmezi és szervezi, ami zajos visszhangokat generál. Rendszeres tematikus kóstolóinak legutóbbi szeánszán nagyon kíváncsi voltam, hogy a hosszú életűnek tartott mádi szárazak miképp érnek a palackban. A meglepetések nem maradtak el:

Izgalmas bemutatón vehettem részt múlt szombaton a Mádi Kör megtisztelő meghívásának eleget téve. Az eredetvédelmi egyesület borászai ezúttal a tavalyi évet mutatták be, immár palackos tételekkel. Ennek apropóján nálunk is 2018 mélyebb megismerése helyeződik a középpontba erre a hétre. Rövid emlékeztetőként az évjáratról csak annyit, hogy extrém korai, forró évjárattal van dolgunk, ami minden korábbinál gyorsabb érést (itt-ott kényszerérett állapotokat) jelentett a szőlőnek. Április-májusban eleve igen magas évi középhőmérsklettel indult a tenyészidőszak, ami komoly kezdeti löketet jelentett a fakadásban, s az így keletkezett 3 hetes előny egész évben végig meg is maradt. A szárazbornak való már augusztus folyamán leszüretelésre került, de a Royal  Tokaji Kabarból már ugyanebben a hónapban aszúszemeket szedett Mádon (!), sőt aztán mennyiségben rekord aszúszemterméssel zárták a szüretet, ami igen meglepő fejlemény (összeségében véve a borvidéken nem volt erős év aszúban 2018). Jellemző az évratra a magasabb alkohol, alacsonyabb sav, a melegebb tapintás és egyfajta sűrű teltség érzete. A kóstoló folyamán - bor bort követve - a szokásos módon adták egymásnak a szót a borászok. Aztán az utolsó előtti bornál, a Budaházynál történt hirtelen valami ásványosság és kövek témában....(ld. alul).

Pár hete egy interjúban azt kérdezték tőlem, hogyan tudnám megfogalmazni a tokaji életérzést. Elsőre meglepett a kérdés (valószínű, nincs olyan, hogy tokaji életérzés), aztán igazából szinte azonnal be is ugrott, hogy ha valami igazán egyedivé teszi az itt élő borászok gondolkodásmódját, akkor az talán a dűlő szinten egyedi értelmezése a borkészítésnek. A héten két olyan nagyposzt is lesz, mely adott, ígéretes tokaji termőhely értékeit mutatja majd be, persze borokon keresztül. Alkonyi László is kifejtette korábban, hogy egy dűlő akkor igazán érdekes és értékes, ha egyszerre többen művelik, többen próbálják meg borban megfogalmazni, ezáltal több oldalról, többdéle arcát lehet megismerni a terroirnak (ld. Betsek, Szent Tamás, Mézes Mály).

Mád egy kissé elfeledett ősbirtoka a hőskorszakból a Classic, mely klasszikusan szintén azok közé a pincék közé tartozik, akik a magyar piaci harcok megvívása helyett a külföldi kapcsolataikra bízták magukat. Nem is bánták meg. A három tulajdonos közül kettő német, a harmadik magyar. Ő pécsi, komolyzenével foglalkozik, s a rendszerváltás után tért csak vissza Magyarországra. Pécs környéki kísérletek után úgy döntött, hogy a klasszikus zenéhez egy klasszikus borvidék passzol igazán, így Tokaj környékén kezdett önálló birtokot építeni. Aztán 93-94-ben a bátyja is bekapcsolódott a területek felkutatásába, így végül 7 hektárra tettek szert az első osztályú Királyban és a Betsekben, 0,7 hektárra a Juharosban (besorolatlan terület, Szarka Dénesnek készülnek innen izgalmas borai). A hozam 30-35 mázsa/ha körül mozog. A birtok az édesorientáltságú pincék közé sorolandó. Néhány éve kevés száraz bor mellett alapvetően a cuvée-ben és az aszúban próbálnak minden évben domborítani.  Aszúból évente két féle készül, melyek 3, 5 vagy 6 puttonyosok, illetve aszúesszenciák lettek.

A Tokaj Reneszánsz Nyitánya végül idén sem maradt el (csak a megszokottnál kicsivel későbbre tették). A koncepció azonban némileg elmozdult valami új, frissebb irányba. Ebben az évben is a Borjour lelkes csapata szervezte az estét (merhogy ez most kifejezetten félhomályos, laza, esti program lett). Fiatalosabb helyszín és hangulat: Ybl Palota belső udvarában, színes lampionok és bulizós zene mellett lehetett sétálva kóstolni; az Oroszlános színeiben Homoky Dorkáék (Homoky Pince – Tállya) kezelték a sonkaszeletelőt és készítették jókedvvel a szendvicseket, összességében valahogy az egész rendezvény megfiatalodni, frissülni látszik. Nem titkolt szándéka a szervezőknek - és több Reneszánszos borászat képviselőjének -, hogy új arcokat vonzzon be a tokaji bor környezetébe, ahelyett, hogy minden évben ugyanannak a száz embernek a játszótere maradjon. Nekem egyelőre kicsit nehezen állt össze a kép: azt például értem, hogy a luxusterméket, az aszúkat, külön teremben lehetett kóstolni, csak a megvalósítás volt többek szerint is kicsit felemás, ahogy a 2010-es aszúk premierjén is mintha már a kezdés előtt szűkös lett volna a terem, jópáran ülőhely nélkül kóstoltak (és igazából azt sem nagyon értettem, egy mesterkurzuson miért a borászoknak kell kitöltögetni a borokat hatvan embernek). Az építő kritika ellenére viszont meg kell említenem, hogy maguk az új aszúborok remekül muzsikáltak.

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!