A Winelovers Wine Awards idén komoly szintet lépett. A mustrára nevezett borok száma immár nem csak, hogy 700-ra emelkedett, de külföldi tételek mellett, komoly szakemberek, MW-k és MS-k meghívást kaptak a borversenyre. A WL csapatának köszönhetően pedig a hét elején zajlott kóstolási napokon izgalmas mesterkurzusokon vehettek részt a zsűri tagjai is. Sajnos elmondható, hogy állami szervezésben még mindig csak egyetlen (idei tavaszi) esemény tudott valami hasonlót gurítani nemzetköziség és szakmaiság terén: van tehát még potenciál ebben a témakörben bőven. Muszáj hallatni a hangunkat, ha ott szeretnénk lenni, ahova borászaink, kereskedőink, szószólóink szánják a magyar borokat. Egy ilyen hazai programsorozatból persze Tokaj nem hiányozhat, és ha valaki igazán mély szakmai tartalommal tud megtölteni egy ilyen ültetett eseményt, akkor azok **Szepsyék! Ifj. Szepsy István a 2017-es ragyogó évjárat borait mutatta be, szinte kizárólag dűlő(/parcella)szelektált tételeken keresztül. Nem sok olyan pincét tudnék mondani, akinél egy hasonló sor ennyire sok izgalmas üzenetet hordozna Hegyaljáról. De meg is fordítható a gondolat: **Szepsyék borai talán így, együtt igazán látványosak és informatívak.

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Tokaji-hegy, tarcali oldal egyik legmelegebb dobháta, ahol talán 2020-ban is lehetett izgalmas száraz bort készíteni. Direkt, de nem túl harsány aromák: friss körte, egres, fehéres és zöld gyümölcsösség fiatalos összhangzata, némi hordós (füstös) zöngével. Ízre is fiatalos, friss, üde bor. Meglepően lágy savak, kere zamat, szép izmos test, pici kesernye kíséri. Löszös könnyedség mellett hosszú íz, krémes lecsengéssel. 

A Szerelmi Pincesoron immár két olyan pincét is érdemes számontartani, ahova külön is ajánlott betérni. A *Bott Pincét a régi olvasóknak vagy a TokajKalauzt ismerőknek nem kell már talán bemutatni, de éppen az új kiadásban Péter Ákosék családi pincéjéről is szó esik: amióta Ákos áll a kormány mögött a pincénél, azóta nagyon szép irányba fejlődik a stílus. Továbbra is jó érzés látni a nyitott, fogékony, tudatos hozzállást. Tavaly Kabarjuk kapott nagyon szép visszhangot, de természetesen megállás nincs, lehet számítani a pincétől újabb és újabb meglepetésekre szárazban és édesben is. Párat sikerült is nem rég megkóstolni náluk:

Legutóbb két igen izgalmas hegyaljai családi pince tételeit írtam le 2011-ből. Számomra Gizella is, a Kikelet is azt bizonyította, hogy a meleg évjáratban nagyon résen kellett lenni a száraz borok készítésénél (hogy azok valóban kimerítsék a száraz bor fogalmát és a borok élvezhetőek legyenek több év távlatában nézve is). Egyre inkább meggyőződésem, hogy a kis volumennel dolgozó, szerényebb, közepesen ismert minibirtokok sokszor magabiztosabban teljesítenek, mint a nagyobb nevek.

Úgy döntöttem, nem darabolom tovább a sort. A következőkben öt ugyancsak jól csengő tokaji név száraz borainak jegyzetei jönnek:

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Már korábban beszámoltunk róla: szeptemberben elindult - a Borbarát fájdalmas széthullása után némileg új vizeken járó - Alkonyi László ’100 % Tokaj’ oldala, mely számunkra is nagyon örömteli fejlemény, de érzésem szerint egyelőre várni kell, mire igazán hangosat szól ez az egész. Persze ismerve a szerző radikális és kompromisszumkerülő szemléletét (elég az első bejegyzéseket átfutni), biztos, hogy akinek van füle, meghallja és érti a mélyről jövő súlyos üzeneteket, a problémákat, melyeket mindig is kendőzetlenül feszegetett Alkonyi László. Egyelőre érzésem szerint inkább a maroknyi lelkes vájtfül és persze szakmabeli követi figyelemmel az egyébként nagyon értékes weboldalt. - Reméljük azonban, hogy hamarosan szélesebb közönség is kíváncsi lesz a nagy jelentőséggel bíró pozitív kezdeményezésre, mely értelemszerűen legkivételesebb borvidékünk múltjáról, jelenéről és persze jövőjéről szól…annál is inkább, mivel az oldal a kétnyelvűséget is kitűzte maga elé célként.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).