Újabb realtime nyáresti poszt. Természetesen gyöngyöző, és tisztán muskotály, és félszáraz, ami mondjuk nem feltétlen zsánerem bubis borokban, de alapvetően működik ez az előbbi képlet. Virágos, szappanos, parfümös, löszösen púderes muskotályosság orrban. Szép gyöngyözés a pohárban, és ez aztán ízben is kifejező. - Frissítő bubik, elég vastag cukor fedi be az ízt és teszi nagyon kerekded borrá. Jól esne némi finesz és sav, így egy kissé populáris, nőies és behízelgő az összhatás, de tetszik, hogy tiszta, fajtajelleges és igazi vidám, közérthető tétel az ilyen augusztusi estékre, amikor csakúgy innánk valami hideget... 

Élő egyenes Tarcalról. Fiatal, fejlődőd, friss illat, de tele kedves, löszös, virágos, szinte parfümösen bájos jegyekkel, melyek egyszerre jellemzik szépen a borászt és a löszös termőhelyet, primer gyümölcsökkel. Friss, fanyar, citrusos sav, kerek, sima felszín, jól iható jelleg, finom, szinte légies textúra, izgalmas tartalom, finom testtel. Sok fehér szín, fehér gyümölcsök (zöldalma, körte), kis mandula, csipet sósság, a sav elég moderált és integrált. Mérhetetlenül tiszta. 

Tisztán a mádi Betsek termése egy hagyományos tarcali pincéből. Sok érett sárga húsú gyümölcs. Ízében nagyon gombás (ez évjárati sajátosság) és édes, sok szaftos körtés és barackos zamattal, közben jellegzetes mádias mélységgel és súllyal terül szét a szájban. Szép villanás egy kevéssé ismert pincészettől.

Ebben az évben a hagyományos tavaszi szezonnyitó Bűbájos hétvége helyett az augusztusi, ünnepi hosszú hétvégére várja vissza a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület a kikapcsolódni vágyókat a Tokaji-hegy lábánál. A legizgalmasabb események augusztus 21-re összpontosulnak: vezetett dűlőtúrával, bor és pezsgőkóstolóval, nyitott pincékkel és természetesen a TarcalBor friss évjáratának premierjén koccintani lehet a szép települési összefogásra, a barátságra, a nyárra és az együttlét manapság felértékelődő örömére.

Remek érettség, palackbuké, klasszikus száraz tokajiság, egy fajta kristálytiszta rieslingesség sikkjével megtoldva orrban. Ízben is finom tisztasága tetszik leginkább (sokkal tisztább, mint a 17-es kiadás), friss sav, citrusok, körte, lendület, finesz, csiszolt és nagyon szépen lekerekedett korty. Tud mindent, emellett jó inni, mesél a terroirról, definiált a száraz tokaji jellege és büszkén mögé állhat a tarcali 9 pince, mely résztvett a bor házasításában. Barvo, Tarcal, hajrá Tarcal!

Tarcal, előhegyi bor. Illatban barackos, szinte aszús (gyaníthatóan az enyhén botritiszes alapanyag miatt is), jellemzően 2016-os jelleg. Ízben telt, kesernyés, enyhén hordós ízvilág, elég zaboltálan és nagyon jellemzően tokaji furmintos savakkal. Biztos, hogy még fejlődni fog palackban, kérdés, hogy előnyére alakul-e majd így az illata. 

A Furmint Február mindig kihívás. Nem csak a borásznak és a kiállítóknak.... Egy olyan seregszemle ez az év elején, amivel nagyon mély merítésből lehet benyomásokat és válaszokat szerezni: hol tart Tokaj, hol tart a furmint, hol tartanak egyes borászatok a stílusuk kiérlelésével? Minden évben igyekszem valami koncepciót találni, hogy minél több bort meg tudjak kóstolni, de így is látom, hogy egy személyben csak az elvárások egy részét tudom teljesíteni (ezúton is elnézést azoktól, akikhez nem jutottam el vagy csupán egy bort tudtam megkóstolni, esküszöm, hogy három előtt elkezdtem). Mivel tavaly az emeleten kezdtem, s a mádi terembe már csak zárás előtt értem oda (volt, aki már lerámolt, másnál elfogyott szinte minden), így idén lent rugaszkodtam neki: Tarcal, Bodrogkeresztúr és Mád, majd a felső szinten folytattam a többiekkel. Több, mint 80 furmintot sikerült megkóstolni. Jövőre megint fentről lefelé kezdek neki...

Ezúttal nem csak furmintok következnek, hisz Berecz Stephanie-nál tudjok, hogy a hárs különleges szerepet tölt be, területi arányaival is. És rendületlenül jönnek egymás után a 2o18-as tokajiak! Azt kell mondanom, egyelőre sok váratlan meglepetés érkezik zsinóron ebből az extrém forró évből. Hogy mennyire lesznek a savak érlelhetőek, az még persze kérdés (van, aki szkeptikus), de a jobbaknál egyelőre én nem érzek megingásokat 2017 után, sőt... Berecz Stephanie 2018-as boraiból ősszel már kóstoltunk több tételt Tarcalon, de furmintfan kollégának hivatalból minden évből lehetősége van a teljes száraz sort megkóstolni, így hát úgy voltam vele, hogy közben el is telt pár hónap, meg rszabi is el tudott jönni, miért is ne nézzük meg ismét így együtt a borokat (ha már úgyis én kézbesítettem őket Pestre). Bevallom tavaly kissé nyers savú 2017-es Kikeletek után 2018 egyelőre izgalmasnak, szépnek, készebbnek tűnik. Külön erény (ahogy mindig), hogy Stephanie-éknak most is elegánsan megmaradtak a savak a száraz borokban. Ez egy ilyen extrém forró évben és termőhelyen külön is szép teljesítmény. Ebben az évjáratban sem a furminté lesz a főszerep a pincénél, ennyit elárulhatok előre...

Az óévet az első klasszis aszús évvel, 1999*****-el búcsúztattuk. Az újat pár napja épp egy olyan évjárattal kezdtük, mely bár sokak szerint kiváló, mégis pont amiatt nem tartozik a kedvenceim közé, mivel elég forró volt az ősz ahhoz, hogy az aszúk eldobják savaikat a magas cukor mellett. Sajnos 2013***** minden tehetsége ellenére is ezt a benyomást kelti, immár egyre több kóstolás által. Vannak szép kivételek: pl. a posztban később is villantó Kikelet vagy a Penditsék 13-as aszúja. A mai posztban itt az ellenpont: hűvös aszús évekkel fogunk most ismerkedni, melyek a klímaválság kapcsán is, illetve a savak okán is értékes válaszként szolgálhatnak. Tokajt különlegessé teszik az évjáratok sajátságai. Tavaly külön TokajMagic eseményen ünnepeltük 1999*****-et, ahol Dagadtos (ex-muveltalkoholista.hu) kolléga témafelvetése alapján érintettük ezt az összetett témát: kell-e az aszúba az extrém cukor, illetve a kaparós sav vagy maradjon meg desszertbor mivoltában moderált savval. Tény, hogy napjaink tokaji divatja egyértelműen a sav felé mozdul el (amiben 1999 felmagasztalása is közrejátszhat), s nem is csak az édes borok körében inflálódtak napjainkra a savak... Hogy a cukorban és savban még mélyebbre merüljünk, ezúttal egy 2010-es és egy 2016-os szépséget veszünk közelebbről szemügyre, méghozzá két közkedvelt borász által.

Tíz éve, 2009-ben az első blogposztomat a 2004-es Andantéról írtam. Akkor is lenyűgözött, s azóta is több évjárattal: a modern késői szüret egyik igazi klasszisa, melyet olyan borászok formáltak, mint Demeter Zoltán, Bárdos Sarolta, Keresztes Ákos. A címke azóta megújult, de a tartalom mindig aszúeszencia-szintű volt. Tiszta, érezhetően nemes, modern tokaji jegyek, elegáns gombásság. Vibráló, krémes, nagy bor, mely egyszerre fiatalos is tud lenni. Nagyon komoly beltartalom, sok cukor, brilliáns végtelen íz. Amíg lesznek legalább ilyen tokajiak, addig lesz miről írni is. Boldog újesztendőt mindenkinek!