A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

A kötetlenebb hangulatú nyitott kóstolók évek óta rendszeresen látogathatók a Terroir Clubban. Ilyenkor az épp aktuális újdonságok közül néhány tétel kóstolható meg együtt, jelképes összeg fejében. A napokban ezek az érdekességek kerültek bemutatásra a Csillaghegyi úton:

A Furmint Februáron odavoltam Takács Lajos 11-es félszáraz Furmintjáért. Ezt a posztot most csak azért kezdem egy látszólag teljesen ide nem illő borral, mert arról a borról írás sajnos egyelőre nem született, de előbb-utóbb úgyis fog. Nem titok, hogy Somló talán legkedveltebb kézműves borászánál 2010-től nagy változások történtek a borok érlelését illetően. Egész pontosan az, hogy a borász egyik évről a másikra megvált hordóitól, és áttért famentes érlelésre. Csak színlével dolgozik Takács Lajos, szüret után gyors földolgozással, bár a must akár egy éjszakát is csepeghet, ami révén értelemszerűen számos értékes sav és aromaanyag jut a borba. Tiszta és sallangokat, trükköket nélkülöző technológia, mely hasonlóan tiszta borokat hozott a teltebb, vastagabb korai évjáratok után.

Sokminden történt 2012-ben. - Rengeteg változás, alakulás, fomálódás kísérte az évet. - Kívül is, belül is…persze jó volt ez így (mégis abban bízom, hogy 2013 valamiféle stabilitást, kis révbe érést hoz majd magával a sok hullámzás után). De addig is, ahogy 2008 óta minden esztendőben, úgy idén is próbáltam módszeresen a lehető legjobb borokból nyitni a családnak a meghitt ünnepre. A tányérokon hal, mákosguba, bejgli stb. A poharakban pedig…

Úgy döntöttem, ettől az évtől kezdve megpróbálok mindent kicsit szűkebbre szabni, kicsit kevesebb lére ereszteni. Talán mindenkinek jobb így. Így mostantól 12-esről 6-osra zsugorodik ez a képzeletbeli '(Very) Best Of' – karton (de az sem kizárt, hogy később még ezt is felezni fogom...). Két fehér, két vörös és két édes lenne nyilván a helyes egyensúly (két csillag alatt nem nagyon lehet ebbe a ligába bejutni). A szabályok pedig még annyiban módosulnak, hogy borvidékenként maximum 3 -féle bor szerepelhet (borászatonként természetesen egy). Igencsak megnehezítettem ezzel a saját dolgom egy ilyen csillagzáporos esztendő után! Tokaj 2012-ben is sokkal több kiemelkedő élménnyel szolgált, mint bármi más, de nyilván nem csak erről az egy borrégióról szól az élet. Év borát természetesen idén is választok. Illetve minden bor kapcsán megfogalmaznék valami apró gondolatot, ami bizakodásra ad okot... Nem feltétlenül a legmagasabb pontok döntöttek, inkább a jelentőség foka alapján válogattam most (aki karácsonyi ajándékot válogatna innen, az nem biztos, hogy talál még köztük forgalmi tételt, ezért előre is elnézést). Erre a képzeletbeli kartonra vésném föl legszívesebben, hogy ’2012-es álmok’:

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a jó az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).