X

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Ripka Gergely

TOKAJ - vakteszt/XIV.

Kincsvadászat címke nélkül: alter irányok

Ma folytatódik tokaji kincsvadászatunk, méghozzá a járatlan ösvényeken. Amfórás borok, narancsborok, natúr borok, száraz szamorodnik kerültek letakarva a poharakba. Dr. Bene Zsuzsa új szereplő hasábjainkon. Családi borászatuk Bodrogkeresztúr egyik legvaskosabb múltú pincészete, akiknél számos régi aszútétel elérhető a mai napig, és Zsuzsa mellett, hogy kutat és tanít a Tokaji Kutatóintézetben (illetve a Tokaj-Hegyalja Egyetemen), ürmösborokat és más különc borokat is készít. Mellécsaptunk pár érdekességet, így született meg ez a kis sor:

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC – Gizella, Szilvölgy-sztori

A löszös Grand Cru születése Tarcalon

Amikor egy éve elkezdtem kigondolni a TokajMagic tematikákat, az volt a legfőbb rendezőelv, hogy olyan történeteit, értékeit mutassam be Tokajnak, amik talán szinte maguktól értetődően, nyilvánvalóan ott vannak a szemünk előtt, olykor sokat beszélünk is róla egy közösen kibontott forgalmi tétel mellett, többünknél az alapműveltség része Tokaj kapcsán, de mégsem tapasztaljuk, élvezzük péládul azt, hogy a tokaji bor eltartható, érlelhető. Hogy fejlődik a száraz tokaji bor a palackban? Több évjáraton keresztül egy adott terroir miképpen mutatkozik meg a borban? Mi a különbség lösz és vulkanikus termőhely között? Miben tekinthető jobbnak a hárslevelű, mint a furmint vagy éppen fordítva? Az első őszi Magic keretein belül egy kicsit emberfeletti hőstörténetet dolgoztunk fel. Csak épp a szerény és végtelenül alázatos Szilágyi Laci nagy tettei a Szilvölgy rekultiválásában nem kapott még mozifilmet. Pedig akár kaphatna is. Talán majd egyszer.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince frissítés

Egy trükkös évjárat tanulságai

Volt mit bepótolni Szilágyi Lacinál is. Egy teljes délelőttöt töltöttem vele, hogy megtudjam, hol tartanak a nagy Szilvölgyes tervek, álmok. Szilágyi László még mindig az egyik legjózanabb, legtisztábban gondolkodó borásza a borvidéknek, aki ráadásul tényleg gondolkodik is, és ezen nem szabad csakúgy átsiklani. Ez a borász tényleg minden apró rezdülését elemzi az évjáratnak, szőlőnek, bornak és ennek különösen is nagy jelentősége van akkor, amikor arról folytatunk szakmai vitát, hol tart 10-15 év után a szárazboros históriája Tokaj Hegyaljának. Laci mindent megtett, hogy minden szüreti nehézség és időjárási viszontagság ellenére 2016-ból is sikerüljön értékes borokat készíteni.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella//2013: a legszebb száraz tokaji sor évek óta!

Vastaps Szilágyi Lászlónak

Már javában jelennek meg egymás után a 2013-as száraz tokajiak. Mint már oly sokszor elhangzott, ez itt bizony végre egy mérsékeltebb, savasabb évjárat, friss, eleven borokkal, hurrá. Igaz néhol ijesztő paraméterekkel fejezték be a borok a fejlődést: magas sav, magas, alkohol, itt-ott maradékcukorral. Volt pince, ahol a részleges almasavbontás is szükségessé vált, hogy a borok ne legyenek sorjásak. A Gizella borokat már a 2009-es Szilvölgy óta sokan kedvenceink közt tartjuk számon. Tiszta és intelligens módon készített dűlős borok dícsérik Szilágyi Lászó stílusát, mindegyikben sajátos karakterrel. A 13-as évjárat trükkös év, de kellő érzékenyésggel sikerült a borokban a termőhelyet, az évjáratot és a fajtákat is hű módón bemutatni. Néha engem is meglep, mennyire szépen átlátja a hordókban, tartályokban zajló folyamatokat a fiatal és mindig higgadt borász. Olyan érzésem van, mintha a legnagyobb neveknél és a nagy öregeknél is jobb érzékei lennének néha. Vagy talán csak kendőzetlenül és részletesen mesél mindig a mozdulatok hátteréről, és ezért érzem ezt (?). Nála soha nincsenek titkok, mindent elmond, mi miért van úgy, ahogy.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince reload

Palackozás idején

Ha Hegyalján járok, Szilágyi Laciék pincje mellett valahogy sosem megyek el. Olyannyira, hogy ezúttal alkalmam volt több éjszakát a borászat melletti vendégházban is megszállni. Maximális ajánlás: nagyon korrektül fölszerelt szobák, korrekt ár mellett, nem a belvárosban (így nem kell a városi sebességkorlátokon átverekedni magunkat és a borvidék többi települése is lényegesen közelebb van). A feltörekvő radikálisabb fiatal borászgeneráció egyik igazi titánja Szilágyi László, aki már messze nem csupán a Szilvölgyből tud felmutatni referenciaborokat szárazban vagy akár édesben. A címkék grafikailag frissültek, tisztultak, megbarátkoznom is sikerült velük mostanra. A palackozás éppen most folyik a pincénél, így néhány tételt közvetlen utána, néhányat közvetlen a letöltés előtt tudtam most megkóstolni. Előbbiekről lesz most szó:

Tovább

Ripka Gergely

Gizella vs Kikelet/2011

Welcome back! A nyárnak vége és ezernyi teendő vár rám az őszi időszakban (részben emiatt is voltam távol...részletek hamarosan). Nem rég alkalmam nyílt rá, hogy több kiváló 2011-es száraz tokajit összekóstoljak több fontos pincétől. A kóstoló tehát egy időben történt (a pontok így értendők). Az első etapban két olyan pincét fogok áttekinteni, akik az elmúlt években talán a leginkább meg tudták közelíteni az elegancia magasabb fokait (méghozzá elérhető árban, az árérzékenyek kedvéért). Egyikük furmintban, másikuk hársban nagyon erős, de összekacsolja őket az, hogy löszön sokkal több biztató élménnyel szolgáltak eddig.

Tovább

Ripka Gergely

Száraz Tokaj/2011

az évjárat száraz borai a bortársaságnál

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince újdonságai

úton a legjobbak közé

Szilágyi László pár hete küldött nekem egy kartont, melyben friss, 2011-es száraz tételek és két aszú kapott helyet. Megkért, hogy kóstoljam meg őket...ahogy nekem tetszik. Nagyon örültem a csomagnak és némi küldetéstudattól vezérelve, megpróbáltam a borokat a lehető legértőbb (s persze elérhető) közönség körében kibontani. A Gault&Millau-s csapatból végül ketten, illetve az iszunk.postr-ről Palack tudott még eljönni.
Tovább

Ripka Gergely

Gizella Barát Hárslevelű 2011.**

Lent a pincénél az első hordóminta volt, amit kóstoltunk januárban. Akkor is tetszett, mert közvetlen és őszinte bornak éreztem. Azóta rengeteget alakult és hatalmasra nőtt. Rá sem lehet ismerni. Valószerűtlen ribizlis (!), egreses, bogyós gyümölcsös illat, krémesség, palackérettségre utaló kukorica. Ízre nagyon kerek, sűrű kortyközép, tömörség, koncentráció. Félszáraz jellege ellenére a savak adta lendületet éreztem inkább meghatározónak. Fehér húsú gyümölcsök. Csodás töménység egy kevésbé ismert dűlőből. A pincétől eddig a legjobb nem édes bor, amit kóstoltam.

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Lösz Arcai/2012.

Mi újság a löszön? #1.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.



Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább