Seven Wanggal röviddel a 2016-os TokajGuide megjelenése után találkoztam először. Herczeg Ági mesélte, hogy van egy Budapesten élő kínai lány, aki megszállottja Tokajnak, és találkoznunk kéne. Így is lett, a Bazilika mellett futottunk össze, vittem neki könyvet. Idő közben igazi nagykövete lett Hegyaljának Kínában is, a Budapesten élő kínai közösség számára nem különben! Amellett, hogy kereskedik, szenvedélyes gyűjtője főleg az aszúknak és a tokaji ritkaságoknak. Aztán pár héttel ezelőtt rám írt, hogy van neki egy szép csokorra való **Szepsy bora, és kíváncsi lenne, milyenek lehetnek egymás mellett kóstolva. Neki vannak szuper borai, én meg pont imádok tokaji varázslatokat szervezni, így merült fel a közös ‘örömkóstoló’ ötlete, melyet a Borkollégiumban tartottunk tegnap nagy érdeklődés mellett.

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Első találkozás ezzel a borral. Közvetlen a 99-es után kóstolva a gyengébb, esős évjárat sokkal visszafogottabb, szép tercier jegyekkel, leginkább gombás, herbális jegyekkel. Ízben enyhe sav, magasabb cukor, a Szepsy-stílusra jellemző szélesség. Még abszolút egyben van, élvezhető, igaz kimagaslóan hosszúnak vagy összetettnek nem mondható. Szépen megmutatja, hogy ebből az évből minőségben mi volt a kihozható maximum.

A rendszeres olvasók tudják, hogy van nekem egy kopott címkés, elásott 2000-es Úrágya furmintom, amit egy éve kezdtem el coravinezni. A Nagy Dűlős Furmint archetípusa mellé került a kartonba 3-4 sokat próbált másik érett TokajDry tétel, melyekkel az a terv, hogy a következő években vakon tesztelve követem nyomon (utolsó) éveiket. A végtelenségig persze nyilván nem lehet játszani ezt a játékot: azt mondják, ha már félig van a palack, akkor nem túl gazdaságos pumpálni a palackba az argont, de ezen a télen is eljött az igazság pillanata. - Lássuk, hogyan is érik az a bizonyos nagy tokaji furmint, ha elvileg minden faktor együtt áll a palackban…!

December van, közeleg az aszúnap is. Ilyenkor az lenne a jó, ha nem csak az én kis TokajMagic klubomban, de világszerte az emberek le tudnának lassulni pár percre annyira (amennyire képtelenek), hogy egy pohár aszú ki tudjon bontakozni, boldogabbá tudja tenni egy cseppet az életünket és át tudjuk adni magunkat az (idén legalább) 450 éves csodának, amit ez a produkció termőhely, növény és ember találkozásával nyújt. 1993 az újjászületés szimbóluma Hegyalján: a rendszerváltás utáni első nagy év, az avinálás már tilos volt (igaz az évjáratok még 1997-ig házasodhattak). Megjelent egy tisztább, gyümölcsösebb, frissebb stílus az aszúk közt, ami aztán egyre inkább a többi tokaji bortípus megújulásával folytatódott (szamorodni, késői szüret, cuvée, főbor, végül a botrtitiszmentes száraz borok térhódításával az ezredfordulón). 2001-el kellett volna idén ünnepelnünk, de azt az évet Hegyalján a többség inkább felejteni szeretné, így nekirugaszkodtam egy 93-as merítésnek. A beszerzés sem volt könnyű feladvány, de csak összejött hét klasszis. Lássuk mivé lesz egy modern aszú 28 évesen! Vajon tényleg gyorsabban öregednek, mint az oldschool aszúk (ahogy annak idején sokan hitték) vagy rá lehet bízni a fogyasztóra, hogy frissen avagy palackéretten akar-e aszút inni...?

Mennyi szín, mennyi árnyalat? Idén szeptemberben is sikerült tető alá hozni a Tállya-Dűlőbár eseményt, igaz az idő miatt ez most a szó szoros értelmében szükséges volt, hisz a Kerekdomb pénteki napján az eső végig kísértett minket. A tavalyi programhoz hasonlóan a különféle tállyai dűlők bemutatása volt a cél Meggyestől Bojtáig, Hasznostól Siposig. Nagy változások nem lettek a borlapon, idén is lehetett három boros, tematikus körökben ismerkedni a dűlőkkel, stílusokkal, volt egy szép ültetett dűlőtúránk, melyet Alkonyi László tartott, közben három napon át kedvenc gasztróhősünk, Czinege Tamás sütött-főzött a bár előtti kertben. Az egész fesztivál remekül sikerült és nagyon jó érzés volt látni, hogy ennyi ember érdeklődött idén is a tállyai terroirsztorink iránt. Jövőre megújulás következik, frissített koncepcióval, de továbbra is fontosnak, magunkhoz közelinek érezzük a Kerekdombot, a borvidék legkúlabb, legőszintébb fesztiválját. 

Egy különlegesség istván-nap alkalmából! Tudni kell, hogy óriási a palackvariancia mostanra a 7-es és 8-as Szepsyk közt! Ugyanez a bor tavaly nyáron egy másik palackkal 5 pontig jutott. Mélyebb szalmaszín. Illatban már vakon is rá lehetett ismerni a borász(hőskorá)ra. Tiszta és szép furmintos palackbuké: sós pörkölt mogyoró, szárított sárga húsú gyümölcsök, burgundias (de diszkrét) elegancia, finom tercier jegyek, de még éppen az élvezhető tartományban (zavaró elemek nélkül, pedig volt egy büdi korszaka néhány éve). Fókuszált korty, sósság, finom sav, élénkség. Nem mondanám túl hosszúnak, de gyönyörűen beérett, magas szerkezet és a termőhelyet is képes megjeleníteni 12 év után is. Finom hordó, mogyorósság, cizellált, tiszta lecsengés, vibráló finesz. Élmény a javából, de eljött az ideje a felbontásának (kár, hogy a dugók változó minősége miatt lehetetlen megmondani, mi lehet a még létező palackokban)...

Már egy éve is egy pillanat műve volt beleszeretni. Hiába, az egyik legszebb Szepsy szamo ever...és nagy kedvencem, 2016 újabb remek villanása. Sok botritisz orrban, gomba, rózsa és narancshéj díszíti egyszerre gyönyörű gazdagságban. Nagyon komplex és krémesen szétterülő korty, magas cukor, de mégis gyönyörű egyensúllyal. Összetett és végtelen rétegek egy még nagyon fiatal édes borban. Érdemes lesz figyelni fejlődését a palackban.

Aligha lehet bármi olyat írni idősebb Szepsy Istvánról, amit eddig ne írtak volna le már százszor. Az viszont köztudomású, hogy egészségi állapotából kifolyólag pár éve egyre inkább gyermekei kezdik kijelölni a főbb irányokat a pincénél. Fia, István a szőlészeti és borászati döntésekben, a háttérmunkában, adminisztrációban pedig Gabriella tartja a gyeplőt. Az alap értékek változatlanok, de óhatatlan, hogy a generációváltás új mintázatokat is hozzon magával, ami a palackokban is nyomon követhető lassan. Tavaly a két szuperaszú megjelenése (a covid ellenére is) megtette a kívánt hatást: mindenki róluk beszélt. Nyilván a súlyos árazás presztízsépítést hivatott szolgálni, ahogy egyébként a Szepsy-márka esetében szinte minden mozzanat és tendencia ezt szolgálja: szárazban és édes különlegességek tekintetében is csúcsokat döngetni. Ifjabb Szepsy István ellátogatott a Borkollégiumba, hogy a WL100 szakmai csapatának friss, kísérleti tételekből, illetve forgalomba még nem került borokból tartson egy rögtönzött szemináriumot. Természetes, hogy vannak bizonyos dolgok, amik nem öröklődnek és ez egyáltalán nem baj, de a megdöbbenés, az izgalmi faktor nem maradt el most sem a friss Szepsy-borokkal.

Az évek alatt nem sokat tompult vagy kedvesedett benne a hordó: az illatban most is domináns, pedig szép alapanyagot sejteni mögötte. Ízében is masszív hordóhasználat érezhető, komoly savakkal, fiatal szerkezettel és sajnos kevesebb eleganciával. Fiatal még és érzésem szerint jót tehet neki még néhány év a palackban.