A mai nagyposzt tulajdonképpen egy hetekkel ezelőtti gigászi, *Balassa-szamorodniorgia előjátéka volt, ahol is a hedonizmus jegyében vegyesen kóstolgattunk a borász borai mellett kortárs meglepetéseket, régebbi tételeket, de jutott apropó egy kis német kitekintésnek is. A ragyogó este 19 különleges tételét Éger István borgyűjtő jóvoltából kóstolhattam végig, és úgy döntöttem, két részben hozom le a blogon az élményeket, mivel logikailag is szépen ketté bontható a sor. A hajtás után ma az igen izgalmasra sikerült száraz mezőny jegyzetei és pontjai következnek! (Egy hosszabb, összefoglaló a holnapi folytatással, az idei utolsó nagyposzttal érkezik.)

Talán nem képzavar Szepsy szuperaszúi után szabadon azt mondani, hogy a szamorodni műfaját *Balassa István tokaji borász fejlesztette a legmagasabb szintre a borvidéken az elmúlt évtizedben. Valamire nagyon ráérzett, de hozzá kell tennem, hogy a 200 fölötti maradékcukrok azért korántsem mondhatók tipikusnak ebben a bortípusban Hegyalján (sőt éppen Tokaj városában elég gyakran találunk 60-90 g/l cukortartalmú édes szamókat is; így akik a Marsról pottyannak a borvidékre és megkóstolják a két bort, nem fogják érteni, melyik az igazi tokaji szamorodni a két teljesen más bor közül). Nehéz visszakövetni, de talán éppen 2013 volt az első év, hogy több dűlőből kezdett el szamorodnikat szelektálni a tehetséges borász, de önálló Nyulászó és Bomboly is lett. A következő nagy évben, 2017-ben a Betsekből trilógia készült, és külön dobozban Bomboly, Kakas, Nyulászó, Mézes-mály is palackba került. Amiket én kóstoltam, azoknál a 2 csillagos értékelés volt a minimum minden esetben. A birtok nagyban ennek a műfajnak köszönheti a 2019-es csillagát.

Szilágyi László és a Gizella pince mintha némileg csendesebb éráját élné az elmúlt években. Tény, hogy én is régen jártam Lászlónál. Legutóbbi fontos változás a birtok életében, hogy a borok egy jelentős része újabban a közösségi feldolgozóban készül (Bodrogkisfalud), egy nagyobb volumenben palackozott, amúgy frappáns birtokbor elég sok dűlő alapanyagát felszippantotta, így - legalábbis engem - a frissebb dűlőszelekciók újabban elkerültek. Édesben volt több szép élményem az elmúlt pár évből: egy kétcsillagos 2017-es aszúval, a remek 2017-es és 2018-as szamorodnikkal. 2019 utáni tételt nem nagyon kóstoltam a pincétől, így Furmintfan testvérünk jóvoltából ma egy 2016-os visszatekintés következik a családi pincétől, amolyan miértne-alapon.

Egy különlegesség istván-nap alkalmából! Tudni kell, hogy óriási a palackvariancia mostanra a 7-es és 8-as Szepsyk közt! Ugyanez a bor tavaly nyáron egy másik palackkal 5 pontig jutott. Mélyebb szalmaszín. Illatban már vakon is rá lehetett ismerni a borász(hőskorá)ra. Tiszta és szép furmintos palackbuké: sós pörkölt mogyoró, szárított sárga húsú gyümölcsök, burgundias (de diszkrét) elegancia, finom tercier jegyek, de még éppen az élvezhető tartományban (zavaró elemek nélkül, pedig volt egy büdi korszaka néhány éve). Fókuszált korty, sósság, finom sav, élénkség. Nem mondanám túl hosszúnak, de gyönyörűen beérett, magas szerkezet és a termőhelyet is képes megjeleníteni 12 év után is. Finom hordó, mogyorósság, cizellált, tiszta lecsengés, vibráló finesz. Élmény a javából, de eljött az ideje a felbontásának (kár, hogy a dugók változó minősége miatt lehetetlen megmondani, mi lehet a még létező palackokban)...

Aligha lehet bármi olyat írni idősebb Szepsy Istvánról, amit eddig ne írtak volna le már százszor. Az viszont köztudomású, hogy egészségi állapotából kifolyólag pár éve egyre inkább gyermekei kezdik kijelölni a főbb irányokat a pincénél. Fia, István a szőlészeti és borászati döntésekben, a háttérmunkában, adminisztrációban pedig Gabriella tartja a gyeplőt. Az alap értékek változatlanok, de óhatatlan, hogy a generációváltás új mintázatokat is hozzon magával, ami a palackokban is nyomon követhető lassan. Tavaly a két szuperaszú megjelenése (a covid ellenére is) megtette a kívánt hatást: mindenki róluk beszélt. Nyilván a súlyos árazás presztízsépítést hivatott szolgálni, ahogy egyébként a Szepsy-márka esetében szinte minden mozzanat és tendencia ezt szolgálja: szárazban és édes különlegességek tekintetében is csúcsokat döngetni. Ifjabb Szepsy István ellátogatott a Borkollégiumba, hogy a WL100 szakmai csapatának friss, kísérleti tételekből, illetve forgalomba még nem került borokból tartson egy rögtönzött szemináriumot. Természetes, hogy vannak bizonyos dolgok, amik nem öröklődnek és ez egyáltalán nem baj, de a megdöbbenés, az izgalmi faktor nem maradt el most sem a friss Szepsy-borokkal.

Újabb mádi köröket tettünk múlt héten. Az eredetvédelmi egyesület legutóbbi ültetett szeánszán egy igen hálás témakör, a szamorodnik vették át a porondot. Ha van olyan műfaj, amiben kiváltképp élen jár és komoly referenciákat tudhat magáénak a borvidék legnagyobb hegyközsége, akkor a szamó mindenképp az: **Szepsy István 2003-ban kezdte kiengedni a szamorodni-vitorlákat (a korábban szabadabban készített cuvée kategóriát rövidesen háttérbe is szorította). Az okok érthetők: a szamorodninak az 1700-as évekig visszanyúló hagyományai vannak, idő közben a termékleírása is ráncfelvarrásra került és nem utolsó sorban használható a tokaji fehér palack is (míg a késői szüret és cuvée esetében nem). Mondanom se kell, rövidesen elég sok mádi pince kezdett el aszúhoz hasonló színtű szamorodnikkal piacra lépni, és a mostani bemutatkozókból, de a borokból is kiderült egyértelműen, hogy a koncentráció a cél (ahogy Mádon szinten minden bortípus terén). Nézzük, melyek ragyogtak most a legszebben…!

Érlelt, hordós, krémes, vaníliás illat, szépen érett alapanyag. Ízben is van hordó, de elegánsan (diszkrétebben, mint az illatban). Hosszú, mély, kissé régi szabású furmint, nem egy modern világ, de mély és komplex, tartalmas anyag. Lehet még érlelni néhány évet, vannak még tartalékai bőven.

Púderes, puncsos, erőteljes hordó, amin déli gyümölcsös kedvesség igyekszik tompítani. Komplex íz, tartalmas, sok érett gyümölcs, szép sav, hosszúság. Gazdag bor, császárkörtés jegyekkel, de egyelőre a hordó mégis kissé szétzilálja az összképet. Talán idő kell neki még a palackban. Gyűjtőknek ajánlott, akik tudnak várni a csodára.

Az idei kemény év megpróbáltatásait levezetendő igazán szép felkérésnek tehettem eleget december 23-án, amikor is a **Szepsy István által már hetekkel korábban bejelentett első szuperaszúk debütálását celebrálhattam. A hazai sajtóban már több kört futott a Betsek- és Szent Tamás-dűlők 1-1 parcellaszelektált aszújának híre (2017-ből). A borvacsorával egybekötött fővárosi bemutatót a járvány miatt le kellett fújni a borászatnak, de a Borkollégium archívumának pár igen szép aszújával felvezetve, tíz szerencsés résztvevővel megkóstoltuk a mérföldkőnek számító két mádi tételt (melyek egyúttal alighanem a valaha készült legdrágább aszúk is). Hogy a szupertoszkán borokhoz hasonlóan új korszakot nyitnak-e meg a szuperaszúk… Nos, ezt majd a piac fogja eldönteni. Egy biztos: sokan beszélnek most róluk és nagyon kevés készült belőlük (2x960). Lássuk (mély vízbe dobva) tényleg annyira komolyak-e:

Fa, szúrósság, még igencsak fejlődő, de ígéretes buké, olajos magokkal díszítve. Ízben szép lendület, szárító és fickós sav, citrusos, lime-os. Az évjárat marcona savassága leszed mindent. Elég szigorú és kemény bor, de még alakulhat a palackban, egyértelműen fiatal.