Meglepetés, egy kevéssé felfedezett fajtából, de remek forrásból, egy régi kedvenctől, akiktől bár az elmúlt években kevés (átütő) bort kóstoltam. Diszkrét grapefruitos illatjelleg, de leginkább makulátlan tisztasága gyönyörködtet. Aztán friss, fiatalos íze, sok-sok eleven citrussal, igazi gasztróbor, igazi balatoni stílus, remek arányokkal, csupa eleganciával. (6+)

Késői szüret, barack, késői szüret, némi illóval, túlérett gyümölcsökkel. Ízben is késői szüretes karakter, mandula, kesernye, mélység, elég avitt stílusban…de a maga retro műfajában megvan a maga bája. A világ és a mi ízlésünk is kicsit túlhaladott ezen a hangulaton, de bizonyára megvannak a rajongói ennek a túlérett vonalnak is.

Illatban érett fehér húsú gyümölcsök, sok barack, és némi illós szúrás is akad benne. Egyszerű, sima korty, kevés kifejezőkészséggel, elég üres végszóval, mutatóban némi barackos gyümölcsösséggel.

Az Olaszrizling. A mi Olaszrizlingünk. Büszkék vagyunk rá. Gyakorlatilag csak a miénk, sőt nálunk valamiért az ősök akkora fantáziát láttak benne, hogy máig legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtánk. Mi újat lehet még elmondani a rizlingről? (Sajnálom, és tudom, hogy a hatlövetű megmondóemberek kedvenc vesszőparipája a „rizling=rajnai, olaszrizling=olaszrizling” - tézis; de ahol mi szüretelünk szőlőt, ott egy rizling van, az olasz, úgyhogy legalábbis erre az októberi posztra én rövidíteni fogok.)

Félreismerhetetlenül Szászis bor: virágos, körtés, tropikális díszítőelemek (elsőre kissé fülledt), minerális hatás. Sűrű és kimondottan gazdag korty. Nagyon ásványos, sós, köves ízek. Érett, tercier jegyek, lisztes érzet, mandulás lecsengés. Nem is kérdés, hogy Szászi Endre 2006-os és 2007-es rizling szelekciói egészen új megvilágításba helyezik ezt a fajtát!

Idén is megrendezésre került a nagyszabású Badacsony New Yorkban rendezvény, mely impozáns helyszínen vonultatja föl a festői szépségű borvidék közel összes jegyzett pincéjét. Ez a látványos összefogás idehaza üdvös és a maga nemében valóban példátlan, de a szemem azonban továbbra is csak félig nevet, hisz a kép nem tud egységes lenni, gyakorlatilag ahány stand, annyi féle színvonal. - Ha valaki kicsit is naprakész, könnyen kiszámítható, hogy melyik egy-két asztalnál fog jó, melyiknél közepes (ez a döntő hányad), sőt melyiknél hibás (!) borokat kóstolni (bizony utóbbiból idén sem volt hiány, pedig próbáltam biztosra menni). A sok résztvevő által elhozott túl sok tétel pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy az egyszeri ember véletlenszerűen megtalálja a fonalat. A Szürkebarát 30 árnyalata kezdeményezés is pozitív alapvetően, de éppen ez a fajta mutatja meg szerintem a legkevésbé kifejezően egy bazaltos, vulkáni termőhely markáns arcéleit, adottságait.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy az Olaszrizling a legtöbb magyar borkedvelő szíve csücske. De legalábbis minimum az egyik, melyre büszke, melyet megvéd bárkivel és bármivel szemben, hisz gyakorlatilag csak a mienk, de legalábbis hungarikumként tekintünk rá. Véleményem szerint nincs ez másképp borászaink szerint sem: sokoldalú fajta, mely a hazai körülményekhez edződött, azaz megbízható, emellett a termőhely erényeit is képes megvillantani. De beszélünk-e róla eleget? Foglalkozunk-e a fajta jó hírének kibontakoztatásával eleget? Kap-e akkora figyelmet, mint mondjuk a Furmint (mert az nyilván nem lehet kérdés, hogy szeretjük-e annyira, mint a Furmintot)? Hol tart ma a magyar Olasz?

Végre ismét sikerült nem tokaji témát találni! A badacsonyi borászok is gondoltak egyet, egy nagyot, és fölkerekedtek, hogy a New York palota falai közt mutassák be ők is, hol tart most a borvidék. Somlónak van Somlói Tavasz, Tokajnak Nyitány minden évben, ám van egy másik nagyon jó, sőt ha szabad ezt mondani (turisztikai szempontból) még kiemelkedőbb adottságokkal bíró fehérboros borvidékünk, ahol a vulkáni alapkőzet adta termőhelyi talentum mellett a csillagok szerencsés együttállása révén még a látogatókban, turistákban sincs hiány egész évben. Valamiért mégsem hallunk erről a borvidékről, az itteni fehérborokról annyit (Somló és Tokaj mellett). Miért nem?

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.