Balogh Zolit mindenki ismeri. Az online borszíntéren az egyik legnagyobb provokatőr, aki az évek során bárkivel szóváltásba tudott már kerülni, aki él és mozog. De nem csak erről ismerszik meg. A 2000-es évek közepe óta Somló egyik meghatározó borászatának, a Somlói Apátsági Pincének a birtokosa és a helyi közösség egyik fontos motorja is. BZoliról mindenkinek van véleménye. Boraik tudatosan buja, maradékcukoros, túlérett hangulata is megosztja a közönséget; én időről-időre belefutok olyan SAP borba, amik nem osztanak meg, sőt szívesen fogyasztom őket. Néha késsel, villával. A túlkapások ellenére tetszik bennük, hogy önmaguk definíciói. Nem hasonlítanak senki másra. Miért is kéne skatulyákban gondolkoznunk egy fajta/borvidék kapcsán? Szerettem a 11-es Furmintot, de a 10-es év Juhfarkja, 12-es év Hársa is élmény volt. Minden évből valami… Hanem végre itt vannak a 2013-as borok is (első alkalom, hogy mind egszerre lettek készen), éppen ezért Zoltán összekürtölte a borszakma „léhűtőit”, hogy ismerkedjenek a kiváló évjárattal egy jó hangulatú, szórakoztató előadás közepette (kb. 30 komoly étteremtől volt jelen sommelier, a 6-7 újságíró mellett).

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Cartwright Éva mindössze pár éve nyitotta meg a Somlói Borok Boltját, de már az elején látni lehetett, hogy hosszú-hosszú évek óta talán a legjobb közösségi szerveződés lett ez a Hegyen. Úgy éreztem, egy régi adósságot törlesztett végre Somló. - Csupa pozitív töltet és energia. Korszellemhez illő tér. Egy pont, ahol nem csak megvásárolható egy mélymerítés Somlóról, de a legtöbb tétel kóstolható is. Egy hely, ahol le lehet ülni beszélgetni a borok mellé, és ahol hasznos tippeket kaphatunk arról, merre tovább. Balogh Zoltán a SAP-tól pedig kezdettől fogva hathatósan támogatja a bolt kommunikációját, hogy az minél erősebb bástya lehessen a helyi borturizmus számára. Pártatlannak tűnő, karakán kiállása mindenképp nagy löketet ad a kezdeményezésnek. Zoli hívta össze most azokat a hazai szakértőket, borszakírókat, bloggereket is, akik a Gellért Szálló egyik különtermében betekintést nyerhettek a Somlói Borok színes portfóliójába.

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai:

Múlt héten, a Terra Hungaricán sikerült a 2011-es évjáratot megkóstolni a Somlói Apátság Hárslevelűjéből. Még nyáron vételeztem lenn a pincénél tőlük egy palackot a 2010-esből, s közvetlenül a rendezvény után ki is dugóztam a nagy sikerű bort. Nyilván senkit nem lep meg a két évjárat borai közti hatalmas különbség.
Aranyló, tükrös szín. Illatban érett kajszi (szinte aszús töménységben), barack nektár, virágméz, virágpor, kandírozott narancshéj, sárga virágok, napok múlva mézestea. Ízben sűrű rácspontok, csodás harmónia valósul meg benne. Trópusi gyümölcsök és a késői szüretes barackosság megvan ízben is, ahogy az illat ígérte. Hosszú íz, mely fémes sósságban ér véget. Ízmaradékában az alkohol fűt kissé. Érezhetően van benne cukor, nem kevés extrakt (melyet valószínűleg ebben a borban is a heves esők juttattak el a bogyókba ilyen koncentrációban), de a savak mellett semmi esélye sincs, teljesen lemossa és szárazra egyenesíti ki az ízérzetet, mielőtt az esetleg letompulna. Kivételes gazdagságú bor. 7+

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Somló régi/új szerelem. Szeretném Somlót a lehető legjobban körbejárni, ami mellett csak pozitív érvek szólnak. Elég csak néhány pincét említeni ilyen érvként, s máris tódulnak az izgalmasabbnál izgalmasabb borok. A Somlói Apátsági Pince már az új generációs miniborászatok táborát erősíti (akárcsak Takács Lajos vagy Spiegelberg Stefán). Ezeknek a kispincéknek a közös jellemzője, hogy sajátos filozófiát és többnyire természethű, haladó borászati szemlélet vetőmagját hozták a termékeny talajú borvidékre, ezzel fontos és üdítő színfoltokkal gazdagítva annak spektrumát. Hitelesség, természetes tisztaság, sallangmentesség, kompromisszumok kerülése. Nagyon fontos bástyáknak érzem ezeket a borászegyéniségeket, s jó lenne, ha a Somló jövőbeli történetének írásában minél nagyobb részt tudnának vállalni.

Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):