Cseresznyés, meggyes, eléggé direkt intenzitású illat, leginkább érett gyümölcsösséggel kitöltve. Poros, földes, szemcsés jellegű íz és szerkezet társul az illatra jól rímelő dzsúzosságra. Itatja magát rendesen (pláne így tavasszal üde színfolt). Sillereink közt a kevesek egyike, mely a közhelyesedő műfajon belül megüti az ingerküszöböt.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

A Mátrai Tőkések haladnak tovább a maguk által kijelölt, rögös úton. Önálló rendezvényeiken évről-évre szebb, tisztább komolyabb borokkal világítják meg, mekkora potenciál és lehetőség van Mátra sokszínű terroirjaiban. Nem rég egy újabb nagyobb lépést tettek a még szélesebb körben való térítés felé: néhány limitált, kézműves tétellel bekerültek az egyik legmeghatározóbb hazai borkereskedéshez is. A borok most is tiszták, fajtajellegesek, kiműveltek, őszinték, sallangok nélküliek. Ahogy azt kell….

A minap alkalom nyílt néhány mátrai bort megkóstolnom az újdonságok csokrából. Márpedig, ha Mátra, akkor naná, hogy Tőkések. Mindig érdeklődéssel figyelem a működésüket. A borok is évről évre szebbek és izgalmasabbak szerintem, amihez a 11-es évjárat is kellő alapfeltételeket biztosított. A három lelkes, fiatal, kézműves borász tételei közül az alábbi érdekességek kerültek most a poharamba:

Szeretjük a Tőkéseket. Még mindig. Mert tiszták, hitelesek, józanok és őszinték. Ahogy a boraik is. Ezzel pedig a lehető legjobb mederbe próbálják terelni ennek a hatalmas (változatos) sokféle múlttal rendelkező, kissé elfeledett borvidéknek a jövőjét. Lassan hagyománnyá kezd válni, hogy a három borász keze nem csak saját maga, hanem a borvidéki közösség felé is határozott mozdulattal hajlik, így magukon kívül elhoztak Budapestre néhány hasonlóan meggyőző, hasonlóan átlátható birtokméretű helyi borászt is. Van abban valami megnyugtatóan bizsergető érzés, mikor egy apjuk korabeli helikopter-vezető meséli csillogó szemekkel, hogy ő ezeknek a fiatal borászoknak a lelkes szavait hallgatva határozta el, hogy akkor holnaptól ő is szép mátrai borokat fog készíteni.

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.

Nagyon vártam ezt a rendezvényt. Több oka is volt ennek a várakozásnak. Egyfelől nagyon kevés mátrai bort iszom, másfelől pedig rengeteg szépet és jót hallani az idő közben három pincére élesedő összefogás tagjainak borairól. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás. Mátra szemmel láthatóan kezd erőre kapni. Pedig Gyöngyös környéke nem éppen fölemelkedéséről, hatalmas fejlesztéseiről adott hangot mostanság; mégis annál örömtelibb látni, hogy vannak lelkes és tevékeny emberek néhol a határban, akik csakazértis hisznek abban, amit csinálnak. Példamutatónak érzem jóideje az egész Tőkések-projektet Tokajtól-Villányig valamennyi borvidékünk számára. Önzetlen és őszinte összefogás, tenni akarás, KÖZÖS értékteremtési motiváció. Ha már a parlamentben, minisztériumokban, hegyközségi intézményekben nem történik semmiféle, - borászati téren előremutató dolog, akkor más nem marad, mint a hangadó egyéniségek (sorsszerű) összefogása a széthúzás helyett. Sokszor azt látni ugyanis, hogy a legagilisebbek, leginkább szem előtt lévő nagy nevek nem képesek leülni egy asztal mellé, hogy közösen vitassák meg szeretett borvidékük jövőjét. Mert bár tudom én azt is, hogy sokszor egy-egy borász többet tesz tíz év alatt egy régió borászatért, mint a többiek együttvéve egész életük folyamán, de ettől még az együttgondolkodás nélkül valószínűleg hosszú távon semmi nem megy.

2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Nyakunkon a november, közelít a téli időjárás is, de azért néha meglep minket egy kis jóidő. Sillerek, nehezebb fehérborok és persze vörösek esnek jól, egy jól fűtött szobában kortyolgatva, meghitten kettesben, vagy a kedvenc zenénkkel.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).