Kató Andrást legtöbben talán még a Terroir Clubos időkből ismerhetjük. Időközben a képlet sokat változott, emlékszünk még a Terra Hungarica-ra, aztán később lett Mitiszol? - eseménysorozat, s immár a Chefmarketen belül zajlik a természethű borok képviselete, többek közt Juhász Panka szaktudásával megtámogatva a csapatot. A Haris Parkban tartottak tavaszi kóstolót, és mivel egyébként is régen kóstoltam az András által képviselt pincék boraiból, az időpont is megfelelt, így alig vártam, hogy megszondázzam az izgalmas választékot. Lássuk!

Őszibarackos, zöldalmás, süteményes jegyk teszik széppé és jellegzetes stílusúvá illatát. Ízben jóleső cukor, finom savak az évjáratból, de modern, nemzetközi hangulat jellemzi a bort. Hasonlít a chenin blanc-okra stílusa, almás, körtés, tiszta birses karakterrel, remek arányokkal és sav-cukor egyensúllyal. Ebben a műfajban a pince nem tud hibázni...

Sajátos út a Királyudvar pályafutása Hegyalján. A pince ezredforduló körüli jelentőségét aligha lehet túlbecsülni: merész, formabontó borműhely, hihetetlen csillagállásokkal, elképesztő minőséggel régi és új stílusokban egyaránt: az első tíz év nyomán egyértelmű volt a csillag a 2014-es TokajGuide óta! De aztán valahogy mintha a befektetői/vállalkozói kedv Anthony Hwang számára egyre macerásabbá vált volna (bár alighanem vannak ezzel egy páran így a Hegyalján befektetők közül). Az csak egy dolog, hogy Szepsyvel nem egyeztek, majd Demeter Zoltán is önálló útra lépett. Az általa felkészített Juhász Szabolcsnak súlyos stafétát kellett átvennie, de megbirkózni látszik a feladattal, noha 40+ hektáron kell a biodinamikát gyakorolnia a szomszédok mellett. Közben kibontakozott egy szép pezsgős úttörőmunka is, ám mégis maradt bennem hiányérzet a 2008 utáni borokat illetően. Egyre kevesebb igazán fényes tétellel találkoztam, és olyannal, ami a 99-07 közötti érát megközelíti, akár aszúban, talán egyet sem (a 2008-as aszúval is sok fenntartásom volt). Itthon továbbra is elvétve lehet találkozni boraikkal, de most elérkezett az igazság pillanata. 

A Furmint Február mindig kihívás. Nem csak a borásznak és a kiállítóknak.... Egy olyan seregszemle ez az év elején, amivel nagyon mély merítésből lehet benyomásokat és válaszokat szerezni: hol tart Tokaj, hol tart a furmint, hol tartanak egyes borászatok a stílusuk kiérlelésével? Minden évben igyekszem valami koncepciót találni, hogy minél több bort meg tudjak kóstolni, de így is látom, hogy egy személyben csak az elvárások egy részét tudom teljesíteni (ezúton is elnézést azoktól, akikhez nem jutottam el vagy csupán egy bort tudtam megkóstolni, esküszöm, hogy három előtt elkezdtem). Mivel tavaly az emeleten kezdtem, s a mádi terembe már csak zárás előtt értem oda (volt, aki már lerámolt, másnál elfogyott szinte minden), így idén lent rugaszkodtam neki: Tarcal, Bodrogkeresztúr és Mád, majd a felső szinten folytattam a többiekkel. Több, mint 80 furmintot sikerült megkóstolni. Jövőre megint fentről lefelé kezdek neki...

A tarcali székhelyű *Királyudvarelsők közt kapta meg csillagát a TokajKalauz legelső kiadásában (2014). Az akkor már javában biodinamikus és javában Szepsy, de már javában Demeter Zoltán (és Noel Pinguet – Dom. Huet) nélkül működő borászat minden változás és zajos fordulat ellenére egyértelműen érdemelte ki ezt a kitüntetést. A hőskorszak mérföldkövei persze igen súlyosak: 1999-2007 között az egyik legkomolyabb borműhely működött a királyi udvarház megmentett, felújított falai közt, a borvidék legjobb, említett szakembereinek közreműködésével tehát nem meglepő az a csillag. Azok a borok tényleg grandiózus egyéniségek voltak, sajátos portfólió mentén elkészítve (Sec, Demi Sec, Ilona Cuvée, Lapis aszú). Persze a stílusváltozás nyomonkövetése sem egyszerű. A borok jelentős része, mostanra 90 %-ban külföldön kerül értékesítésre, az eleve kis palackszám (40-45 ezer/év) töredéke pedig a Terroir Clubon keresztül úgyszintén a csúcsgasztró porondján fogy el (zömében vélhetően ugyancsak nem hazai közönség révén). 

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Immár hagyománnyá kezd válni a júniusi Királyudvar-bemutató az új évjáratok boraival. Jó látni, hogy Anthony Hwang és Juhász Szabolcs, borász nem sajnálja az időt és az energiát, hogy Budapesten ültetett kóstolón bemutassák egy értő közönség előtt mindazt, amiért például az én horizontomon is az ország három legeredményesebb borászata közt van jelen a nagy múltú tarcali birtok. A csúcsra járatott villányi, szekszárdi, egri sztárok vajon miért nem rendeznek hasonló bemutatókat? (Tavaly már föltettem ezt a kérdést?) A jó ég tudja.

Alkalmam nyílt idén először ellátogatni a Vince nagyszabású rendezvényére, mely az egyik legjelentősebb szakmai eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt pár évben. Vagyis mindenképp az egyik legvisszhangosabbá, az biztos. A korábbi évek igencsak vegyes kritikái után valójában különösebb elvárásaim nem voltak, mikor beléptem a helyszínre (egy ideig nem fogjuk elfelejteni a Mi magyarok vs. Világ drámai végkifejletet hozó banális mellényúlását). Aztán a személyes látogatással elég hamar szembejött velem a magas fokú szervezettség és a profizmus. Egészében meg kell, hogy mondjam, hogy a legtöbb igényt maradéktalanul kiszolgálta a szorgos és bizony nem kevés főt számláló csapat (pedig nem mondható, hogy könnyű dolguk volt). A rendezvényen bizony kiállítóként és vendégként is igen nagy falat, kis túlzással azt is monhatnám, hogy aki él és mozog idehaza a borszakmában, az többnyire megfordul a Vincén.

Sokminden történt 2012-ben. - Rengeteg változás, alakulás, fomálódás kísérte az évet. - Kívül is, belül is…persze jó volt ez így (mégis abban bízom, hogy 2013 valamiféle stabilitást, kis révbe érést hoz majd magával a sok hullámzás után). De addig is, ahogy 2008 óta minden esztendőben, úgy idén is próbáltam módszeresen a lehető legjobb borokból nyitni a családnak a meghitt ünnepre. A tányérokon hal, mákosguba, bejgli stb. A poharakban pedig…