Hogyan lesz valamiből a világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma  végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.

Az a baleset történt egy szerda estén, hogy a jó Tar Feri rámírt messengeren, hogy előző este véletlen kinyílt húsz üveg rajnai innen-onnan. (Hol máshol, mint a Carpe Diemben.) És az alábbi “gyengébbekből” megmaradt 1-2 deci. Aki kapja-marja, egységáron kóstolhatók, amíg tart. Tegye fel a kezét, aki erre nemet tudna mondani! Ők azért olvassanak tovább, mert akkor talán épp most változik majd meg a véleményük a rieslingekről. Aki pedig tudja, mit jelent egy ilyen lehetőség, az tartson velem a Rajna-menti utazásban:

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).

Bár óramárkának is jól hangozna a név, a Leitz család az írásos források szerint már 1744-ben is borkészítéssel foglalkozott. Johannes Leitz 1964-ben született, Rüdesheimben. Az ő nagyapja, Josef Leitz a második világháború után kezdte rendbehozni a részben lebombázott birtokot, fia Antonius 1966-ban halt meg, feleségére és a kis Johannesre egy virágboltot és a birtokot hagyván örökül. Johannes az 1985-ös évjárattal vette át a birtok vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, s neki köszönhető, hogy a Leitz mára Rajnaiban az egyik legkomolyabb referenciabirtok lett Svédországtól, Anglián át az USA-ig. A családi területeket alig pár hektárról 40 hektár fölé bővítette, hivatalosan 1999-ben került nevére a birtok és 2010-2013 között komoly technológiai fejlesztések is történtek a pincében. A rüdesheimi Schlossberg, Rottland vagy Kaisersteinfels mára Németország legelismertebb terroirjai lettek a Leitz rizlingek sikerei révén. Leitz ma összesen 9 termőhelyről készít bort és Tar Ferinek hála a kimagaslóan remek 2015-ös kiadásokat, újdonsült borbárjában, a Carpe Diemben meg is lehetett kóstolni egymás mellett: