Változatlan, elegáns kiszerelés, remek ár, és egy újabb figyelemreméltó Cuvée Áts Károlytól, a már megszokott, újszerű, fiatalos tokaji stílussal.
Illatában a 70 %-nyi furmint birses, barackos, üde sárga-gyümölcsösségét ismét nagyszerűen egészíti ki a muskotály és a hárs mézesteás virágossága, sok botritisszel (aszús év). Ízben remek édesség (131 g/l cukor, alig kevesebb mint a korábbi évjáratnál); mellette nemhogy érezhetők, de kifejezetten ércesek, határozottak a friss, csaknem 8-as savak (már-már túl kifejezettek?) - 2008 markáns savai több tokaji borásznál szépen érezhetők (Bárdos Sarolta, Demeter Zoltán). Közepesen hosszú, gyümölcsös ízének végén mintha a muskotály kesernyéje bukkanna föl, jelzésszinten (a bor 25 %-a Sárga muskotály...2008-ban láthatóan, a Sárgamuskotály is jóval több szerephez jutott Hegyalján, mint máskor).
Ízhosszúságban, komplexitásban, intenzitásban én a 2007-es elődöt kicsit szebbnek, kiműveltebbnek, strukturáltabbnak éreztem (s örök origó marad számomra ebben a műfajban: ott a ~7-es savak a forró évjárattól talán kicsit szebben asszimilálódtak, pont hogy nem az acidok, inkább a végtelen édesség uralkodott a kortyban), de lehet, hogy érdemes lesz rá(juk) visszatérni később. (A csillagok ezúttal kifejeznek minden különbséget pontok helyett is.)

Marci is csajozós bornak aposztrofálta előző évjáratát korábban (valójában udvarláshoz ajánlotta). Azt is, meg ezt az újat is párommal fogyasztottam, és tényleg rendre beváltak. Chardonnay, Tramini (a korábbi Sárgamuskotály helyett), Hárs és Olaszrizing egyenesen a Mátra lábaitól, az ottani nagy kedvenctől, Németh Attilától.
Ha hidegen isszuk, a bornak nincs illata. Chardonnays semmilyenség érezhető benne, enyhülve pörkölt mogyoró, majd a Tramini virágai is kinyílnak, ám nehéz elcsípni őket. Könnyű bor, félszárazsága ellenére szinte száraz savérzettel. Ízre friss és üde, érett trópusi gyümölcsök (ananász) buja zamatával. Nem áttetsző bor. A maradékcukortól nem nehezül el, húsos és tartalmas innivaló lesz tőle. Sokan nem hiszik, pedig lehet a félszáraz bor is jóleső, felejthetetlen ital. És kiváló vétel.

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

Burgundia, Sideways, Robert Parker, halvány szín, törékeny kifinomultság... Mindössze néhány szó elég lenne, hogy érzékeltetni tudjuk egy fajta értékeit? Sokszor hallani: „a Pinot Noir nehéz műfaj”. Tán a legnehezebb valamennyi kék színű szőlőfajta közül. Talán pont ezért, jellemzően a borsznobok egyik kedvence. Csupa közhely. A Pinot ellenben nélkülöz mindenfajta közhelyt. Egy megközelíthetetlen, misztikus díva, aki mindig más arcát mutatja. Nem tűr el semmilyen felületességet, megköveteli a maximális törődést, odafigyelést a metszéstől, az érlelésen át, a palackba zárásig, az ízlelésig. Mégis szinte az egész világon megvetette lábát. Talán pont a nagy kihívás vonzza úgy a szőlész-borászokat és a kóstolókat is a Pinot felé. Rengetegen mondják, hogy a kedvencük. Azt azonban elsőre ne higgyük el senkinek, hogy valóban ért is hozzá...

Nem a szokványos kékfrankos stíl. A hízelkedő, meleg fűszeresség helyett hűvösebb aszalt szilva és rumos meggy érződik az illatban. Színre intenzív és mély. Az íz hosszú és húsosan gyümölcsös, igen komoly savakkal, tanninokkal. Egy újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar fajták is képesek komoly, nagy testű vörösborokat adni.

Még a pukkanó dugó alját is egészen sötétbíbor színűre színezte ez a mély árnyalatú vörösbor. Melengető, fajtajelleges kékfrankos illat jellemzi az első benyomásokat. Illékony, édeskés fűszerek keverednek benne, majd bogyósok savanykás aromája: piros ribizli és szeder. Határozott, de egyúttal gyümölcsös savak, egy kissé zárkózott borban, melynek jót fog tenni az idő és a palackos érlelés. Férfiasan struktúrált, nagy kékfrankos.