X

SANZON

Ripka Gergely

Sanzon Rány Furmint 2020*

Csiszolt, elegáns, penge és neutrális furmintillatok a borászat kristálytiszta stílusával most is. Cizellált savak a hűvös évből, élénk, eleven, cirusos korty, de közben hosszú, és mély is tud lenni a bor. Remekül tartja magát (igaz egy éve azért még nagyobb lendület volt benne), minden nagyon szépen összesimult benne mostanra. A kis bényei borászat továbbra is az egyik legelegánsabb száraz stílussal örvendezteti meg a terroirborok rajongóit. (6+)

Tovább

Ripka Gergely

Kóstolási játék: aszú vagy szamorodni?

Profiknak is feladja a leckét…

Csanaky Mátét a boros közönség a Zsirai Pincék kereskedőjeként ismerhetik. A Mádon, Somlón, sőt Villányban is tevékeny családi borműhely lelkes képviseletét látja el idehaza és külföldön is. Egy jó boros szakember persze szüntelen kóstol, fejleszti a képességeit, tanul: így Máté ruszti WSET-dolgozatához gyűjtött éppen tapasztalatokat akkor, amikor megszervezte azt a kóstolót, melyen vakon kóstoltunk aszúkat és szamordonikat. Kutatásának célja, hogy a tokaji borpalettát körüljárva bemutassa, milyenek egymáshoz képest ezek a borkülönlegességek. Mint ismeretes, szamorodni fronton különösen látványos a magasabb cukor felé való elmozdulás néhány éve, de manapság 5 puttonyosoknál sem ritka a 150 körüli cukor, a 200+ cukorral rendelkező (mádias) aszúkról nem is beszélve. De vajon vakon kóstolva mennyire világos vagy épp összezavaró ez a helyzetkép és mit okozhat ez a fajta “mézédes rendetlenség” a piacokon?

Tovább

Ripka Gergely

Sanzon Rány Furmint 2020*

Alighanem a legszebb tokaji száraz bor ebből az évből, amit eddig kóstoltam. Tisztasága, szépsége már illatban lebilincsel. Parfümös, zöldalmás, kedves, fiatalos és modern aromatika. Ízben cizellált, kecses, finom furmint, mely egyszere ropogós és csiszolt, de a hűvös és nehéz évjárat semmilyen szinten nem torzítja a szerekezetét. Egy kis cukor teszi kerekebbé, sok érett citrussal, tele bájos, nőies eleganciával. (7)

Tovább

Ripka Gergely

Sanzon Szamorodni 2017*

Felettébb elegáns vaníliás, hordós illat a meghatározó jegye. Koncentrált íz, érezni a fát és a vaníliát a kortyban is, de ebben a formában nem zavaró, hanem emel a hosszú, széles, vastag bor komplexitásán. Nagy test, érett fehér húsú gyümölcsök. Nagyon konzisztens és intelligens, modern tokaji stílus, közhelyek nélkül. Olyasmi kincs ez, amit még kevesen ismernek, de vájtfülű ismerősünk egész biztosan értékelni fogja...

Tovább

Ripka Gergely

Sanzon Tokaj Rány Hárslevelű 2018*

A korábbi Orsolyák után kóstolva szép érett gyümölcsök, komplex illat, körtével, almatermésűekkel. Széles, kimondottan édeskés korty, hosszú, a maradékcukor jelen van, de csak kerekít és díszít az ízeken, nem tolakszik vagy fed, bár kétségtelenül behízelgővé teszi a bort. Egészen komplex, sima, kerek és még fiatal bor, ami évekig érlelhető lesz. Némileg rétegbornak is érzem, terroiristáknak javallott.

Tovább

Ripka Gergely

Sanzon Furmint Selection 2018*

A furmint egyik legvonzóbb kortárs megfogalmazása. És a legszebb, hogy egyre jobb és jobb ez a bor. Orrban finom, friss fehér húsú gyümölcsök, alma, körte tiszta illata. A kortyban elég sok cukor, édeskés tónus, széles, de nagyon elegáns szerkezet, izgalmas egyensúllyal. Még érezhetően fiatal. Nagyon szép arányok sav és cukor tekintetében. Jár a taps! Ha valaki olyan borkedvelőnek keresne ajándékot, mint én, akkor ez jó irány.

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj Exclusive Augusztus 20

Ünnepi vegyesfelvágott Hegyaljáráról

Ritkán van mostanában poszt, de akkor legalább hosszú... Tokaji Március ugyan idén az ismert okoból elmaradt, de az Intercontinentalban ebben az esztendőben is tokaji pezsgővel ment a koccintás augusztus 20 alkalmából. A háttérben a tűzijáték ugyancsak elmaradt 2020-ban, a felhozatal is igen sokféle volt (kicsi, alig ismert pincétől a közkedvelt slágerekig), de ha már arra volt dolgom hivatalból végigszondáztam néhány pincét (közben archív árveréses tokajiakból tartottam egy pop up kóstolót, arról külön poszt lesz a héten). De akadt számomra is kellemes meglepetés, eddig ismeretlen gyöngyszem. Jöjjenek is a jegyzetek:

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - SanzonTokaj

Ígéretes modern variációk furmintra

Három hónap után újra magic…. El sem hiszem, hogy ez az áprilisra tervezett kóstoló is eljött végre. Megérte azonban várni. Rácz Erika noha Komlóskán nőtt föl, csak 2014 óta készít borokat, de azóta is a perfekcionizmus és a kompromisszummentes profizmus a leginkább jellemző, bármilyen bor készítéséről legyen is szó. Az első évjáratok alapvetően a száraz borok finomhangolásairól szóltak, mely ahogy látni fogjuk 2016-ban hozta el az első igazán szép villanásokat, hogy aztán egy 16-os fordítás és aszú után 2017-ben egy szép szamorodni mellett teljes fényében tündökölhessen Sanzon-jelenség. - Tökéletes tisztaság, finom elegancia mellett a termőhelyi szemlélet jegyében a Rány-dűlő játsszák a főszerepet. Erdőbénye egyik meghatározó és következetes birtokának remek furmintjairól fogok ma beszámolni. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy TokajDry boroknál fordulatot hozó 6-7 éves kor után ugyan milyen irányba fejlődnek ezek a csiszolt gyöngyszemek....

Tovább

Ripka Gergely

Sanzon édes szamorodni 2017.**

Sanzon édesekre jellemző módon nagyon halvány szín (majd az idő mélyít rajta, hisz elképesztően szép potenciál lakozik benne). Illatban a legszebb édestokajis jelleg, ami létezik: aromatikus, parfümös, déli gyümölcsös, egzotikus és szuper elegáns. Fehér és sárga gyümölcsök, virágok, egyszerűen imádnivaló. Ízben modern, feszes, az évjárat mindent elsöprő savai mellett nagyon masszív beltartalom és elképesztő potenciál. Alighanem most a legszebb, amíg ilyen hamvas és energikus, de nyugodtan lehet érlelni is! A feszesebb (értsd kevésbé aszús) irány felől a legszebb szamorodni, ami most elérhető...ősz óta javít egy csillagot.

Tovább

Ripka Gergely

SanzonTokaj - helyszíni szemle (2o2o)

Ahol a tisztaság stílussal párosul

Arra gondoltunk, gyorsszemle sorozatunk és állandó rovatunk megérett a névváltozásra, mely kicsit jobban lefedi a valóságot és vonzóbban is hangzik. Sokat járunk Tokajba, de más borvidékekre is. Sok pincét látogatunk meg, beszippantjuk a dűlő levegőjét, elhozzuk fotókon is ide, közben leülünk, őszintén beszélgetünk, kóstolunk vagy épp hordómintából pörgetjük ki a tanulságokat. Ilyenkor szeretnénk közelebbről megérteni, mi az ami a borászt mozgatja, filozófiában, tettekben és persze a borok megformálása közepette. Innentől tehát a kincskereső munkacím helyszíni szemle lesz (kb. míg jobbat nem találunk). Rácz Erika erdőbényei borászatát évek óta figyeljük. Egyike a legutóbbi TokajGuide legszebb új felfedezéseinek. Ha az ember ellátogat hozzájuk a feldolgozóba és a pincébe, akkor is figyelemreméltó a precizitás és fegyelem, mely a Sanzon borok születését körülveszi, de immár számos nemzetközi elismerés is igazolja ezeket a borokat. Erikával szétnéztünk a deres Rány és Szentvér-dűlőkben, aztán kóstoltunk a (tartályban, Kádár Hungary és Stockinger hordókban) készülő 19-es szárazak mellett néhány 18-as palackos tételt is. Felismerhető jelenség lett a borvidéken Sanzon-stílus, szűkebb és tágabb mezőnyben mérve is.

 

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább