X

RAJNAI RIZLING

Ripka Gergely

10 years challenge: 2 0 1 2 ma

Halmozottan hátrányos helyzetű évjárat

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Tovább

Ripka Gergely

Gilvesy Pixu Riesling 2019

Elsőre kissé fedett riesling illat, de aztán szépen felül emelkednek benne a fajta friss, üde citrusai,  fehér húsú őszibarackos, licsis, finom, érett egzotikus gyümölcsei. Ízben is fehér és zöldes húsú lédús gyümölcsök, finom sav, amit némi édesség lágyít, sok-sok őszibarackos, érett lime-os, tiszta zamattal, kerekséggel, kitűnő arányok mellett. Nem bonyolult, de játékos, jóleső és szépen elkészített rajnai, ami napról napra szebben viselkedik bontás után. Rég kóstoltam ilyen kedves hazai rieslinget, mely egyúttal bizonyság, hogy a balatoni bazalton ez a fajta nagy dolgokra lehet még képes.

 

Tovább

Ripka Gergely

Ünnepi *Balassa-krónikák/Vol. #1.

Száraz hangolódás az évvégére

A mai nagyposzt tulajdonképpen egy hetekkel ezelőtti gigászi, *Balassa-szamorodniorgia előjátéka volt, ahol is a hedonizmus jegyében vegyesen kóstolgattunk a borász borai mellett kortárs meglepetéseket, régebbi tételeket, de jutott apropó egy kis német kitekintésnek is. A ragyogó este 19 különleges tételét Éger István borgyűjtő jóvoltából kóstolhattam végig, és úgy döntöttem, két részben hozom le a blogon az élményeket, mivel logikailag is szépen ketté bontható a sor. A hajtás után ma az igen izgalmasra sikerült száraz mezőny jegyzetei és pontjai következnek! (Egy hosszabb, összefoglaló a holnapi folytatással, az idei utolsó nagyposzttal érkezik.)

Tovább

Ripka Gergely

Domane Wachau Riesling Federspiel vom Gneis 2020

Már-már érett szalmaszín. Érett sárga húsú gyümölcsök, kis petrolosság, puskapor, füstös kövesség. Aromatikában nem egy világbajnok. Friss, élénk korty. Lendületes, mozgékony és szikár, vágóan éles savú, sok lime, citrusok, sőt azok kesernyés héja, grapefruit is bevillan, kifejezetten fanyar végszóval, ami egyenesen ételekért kiált. Középen nem sok mindent mutat, de szép terroirkarakterrel búcsúzik, igaz röviden. Profi, precíz és pontos vonalvezetés, osztrákosan lineáris bor, mégis egy kis "görcsös erőlködés" sejteti benne, hogy odaát sem volt az évszázad évjárata 2020.

Tovább

Ripka Gergely

St. Antony Rotschieffer Riesling 2019

Színben is már érettebb vonal. Illatban is megjelentek az érett fehérborok palackos jegyei. Nem is annyira petrol, inkább olvadó grillázs és cukorka, barnuló gyümölcs, egy kis termálos gyógyfürdő, redukció, nem igazán győz meg, friss gyümölcsből semmi. Ízre is elég lustán mozog riesling létére, frissessgében nem jeleskedik, fárad az egész bor, érett, tercier ízvilággal, lekerekedett sarkokkal és élekkel. Meglep, hogy másfél év után ilyen koravén. Némi dinamika és lendület jót tenne azért neki...

Tovább

Ripka Gergely

Bürklin-Wolf Riesling Trocken 2020

Vakon elsőre alig esett le, hogy ez egy riesling. Illatban leginkább vegetális, csalános, bodzás jegyek, amik egy másik világfajtát juttatnak reflexszerűen az eszünkbe, némi halvány almatermésű gyümölcsösséggel, fehér húsú gyümölcsökkel díszítve. Ízben aztán magas savak érződnek, cizellált, szárító íz, sok citrus, szép szerkezet, összehúzó lecsengéssel zárva. Nagy bonyolításokat ne várjunk, de valahogy Pfalz számomra sosem a komplexitás régiója, inkább a friss, ropogós, könnyebb rieslingek ugranak be. 

Tovább

Ripka Gergely

Clemensbusch Mosel Riesling vom grauen Scheifer 2018*

Nekem a nyár (is) igazi riesling-szezon! Remek év és egy remek moseli terület randevúja. Csodaszép illat, definiált: virágos, lime-os, citrusos, friss narancsos, érett déli gyümölcsös, kirobbanóan tiszta és bájos. Leginkább illatába szerettem bele. Friss, citrusos, enyhén grapefruitos, de kerek íz, nem a túlzottan savas riesling-műfaj, de pesze most is nagyon tiszta, cizellált. Clemensbuschokra jellemzően nem túl hosszú, ahogy a 17-es sem volt az tavaly, de szebb nála. Úgy friss és gyümölcsös bor, hogy közben rieslingesen tartalmas is, érintényi édességgel keretezve a csodaszép struktúrát, finom szárítással búcsúzva. Magabiztos és profi bor. Kerek egy csillag. 

Tovább

Ripka Gergely

Cseri Pince VI. Sextus Rajnai rizling 2016

Kevésbé nemzetközi rajnais jelleg, sokkal inkább a fán és a komoly érlelésen van a hangsúly. Komoly, összetett és izgalmas korty, vastag, harapható, érett fehér húsúak. Izgalmas, profi és termőhelyi bor, tiszta és kerek ízzel, testtel.

Tovább

Ripka Gergely

Leitz Magic Mountain 2018**

Dűlőválogatás. Friss, üde, egzotikus citrusok, tipikus Leitzes érett lime, citromhéj, citromtarte. Makulátlan, pontos és végtelenül elegáns, finom buké. Az eleje puhán édeskés, ami a végére annyira szépen csap át a jellegzetes rheingau-i szárításba. Penge, feszes, vibrál, cizellált, csupa finesz és élet. A cukor az elején a kortyot kedvesen indítja, aztán tanítanivalóan megy át csontszáraz rajnaisságba. Rendkívül fiatal még. Csodaszép, precíz, tűpontos riesling, ami évek múlva is nagyszerű lesz...

Tovább

Ripka Gergely

Sáfrán Rajnai rizling 2019

Meglepően aromatikus, ettől némileg atipikus rajnai. Finom, visszafogott virágosság, gyümölcsök. Fiatalos korty, primer jelleg. Enyhén hárslevelűekre hajazó, mézes, sárga húsú ízvilág jellemzi.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább