X

PROGRAMAJÁNLÓ

Ripka Gergely

Furmint Február a Hegyaljai Piacon és máshol is

A Tokaj-Hegyalja Piac szervezőinek program-ajánlója:

Örömmel értesítjük, hogy 2013. első Tokaj-Hegyalja Piacán

2013. február 10-én 10:30-tól 11:30-ig

FURMINT SZEMINÁRIUMOT rendezünk.

Tovább

Ripka Gergely

Programajánló: TERRA HUNGARICA – Borszalon

November 17. délután, Gerbeaud Ház

Az idén másodszorra megszervezett TH – Borszalon egy esztendő alatt olyan rangos boros eseménnyé vált, hogy gyakorlatilag kötelezőnek tekinthető mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik az autentikus hazai borok iránt. Olyan átfogó borászfölhozatalból csemegézhetünk idén is, amilyenből talán sehol másutt (ott lesz például 2012-ben is a Somlói Apátsági Pince, Kaló Imre és Szentesi József is, hogy csak egy-két ritkán elcsíphető pincét említsek, valamint ígéretes külföldi vendégek is: Josko Gravner, Movia, Cotar, Radikon). Érdemes tehát fejben ’must see’ – listát készíteni, s a honlapon jegyet váltani. - Az eleve sokmindent kínáló sétáló kóstoló mellett lesz itt még szeminárium azoknak, akik keveset tudnak a narancs borról, illetve egy Bor illata című kiállítás is megtekinthető. Kár lenne kihagyni bármelyiket is!
(Alább a Terra Hungarica címkére kattintva megtekinthetők a Kékfrankos nap és a tavaly őszi esemény beszámolói is.)

Tovább

Ripka Gergely

Borbár és Borbolt Somlón!

egyel több ok...

Múlt héten egy igen szimpatikus kezdeményezésről sikerült tudomást szerezni. Somlón (számomra bevallom, egész váratlanul) nyílt egy olyan borbár, mely a kicsiny borvidék 16 figyelemreméltó pincéjéből kínál borokat poharaztatva. (Tegyük a szívünkre a kezünket: föl tudunk sorolni fejből egyáltalán nagyjából ilyen számú izgalmas pincét ’a hegyről’?).

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Lösz Arcai

borbemutató másodszor

Idén szeptemberben is sikerült összeterelni Hegyalja löszön remekelő borászait, akik tavaly először szenteltek közös rendezvényt a sajátos talajtípusnak. A lösz alapvetően a Tokaji-hegy körül meghatározó talajtípus (és alapkőzet), mely a hegy nyugati oldalán, Tarcal felől is számos igen jó fekvésű dűlőnek ad hálás, évszázadok óta keresett, jól művelhető szőlőtermesztési közeget.
A rendezvény tavaly is szépen sikerült. Akik képesek voltak a borok mélyére tekinteni, azok szerintem megtalálták a löszborok sajátos árnyalatait, érzékeny bájait, törékeny kecsességét. De az ilyen rendezvények pont azért jók, mert vitaindítóak, a borok mellett jól el lehet beszélgetni borásszal, fogyasztóval, ki mit gondol stílusnak, valós kontrasztnak.

Tovább

Ripka Gergely

Programajánló: Magyar Olaszrizlingek Háza!

A főszerepben: legelterjedtebb fehér fajtánk

Indul az „összeszerelés” az Olaszrizling-műhelyben! A rizlingrajongók – borászok, a borkedvelők, a gasztronómia- és a sajtó arcai – június 12-én, kedden a Budai várban, a Magyar Borok Háza nagytermében gyűlnek össze az első Rizlingnapra. Várnak minden olyan személyt, aki szereti az alábbi tevékenységek valamelyikét űzni az olaszrizlinggel: termeli, issza, kóstolja, árulja, vásárolja, főz hozzá, főz vele, vagy ír-olvas-beszél-álmodik-énekel róla!

Tovább

Ripka Gergely

Programajánló: Megint TŐKÉSEK!

Mátra Underground bemutató

Ebben az évben csakúgy sorjáznak a jobbnál-jobb boros rendezvények (vagy csak én érzem így? - Kóstolhattunk tokaji dűlőket, egy egész napig Kékfrankosokat, vagy épp badacsonyiakat, hogy a sztenderd Etyekezésről és a többi hagyományos programról ne is beszéljünk). A Tőkéseknél szerencsére úgy tűnik, kifogyhatatlan a lendület: fél éven belül ez már a második bemutatójuk lesz a mátrai kézműveseknek. (Csak nem egy hagyomány kezd kibontakozni félévente...?)
Egyre inkább alapigazsággá kezd válni…Alkonyi László szokta gyakorta mondani, mennyire fontos a közösség egy borvidéken, anélkül gyakorlatilag képtelenség egyről a kettőre jutni; belevágni is ott érdemes manapság, ahol van közösségi gondolkodás (én sem tennék másként). Erre az egyik legékesebb példa idehaza Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás kristálytiszta összefogása. A három Tőkés is (nagyon helyesen) kezébe vette a sorsát és a már kialakult szakmai megbecsülésüket nem önös érdekekre fordítják (mint oly sokan), hanem élnek a lehetőséggel és hosszabb távú regionális értékteremtésnek esélyt adva hét másik kispincét hoznak magukkal jövő héten a budai várba. Hibátlan koncepció.

Tovább

Ripka Gergely

Egy hosszú beszélgetés Alkonyi Lászlóval/ #1.

Ez a hét: HetedHét/ Vol. #1

Siker és nagyság nem jár kéz a kézben. A siker önhittségre, a nagyság alázatra tanít. Nem okosságunk, hanem tévedéseink adják a felismerést, nem a méltó dicséret, hanem a méltatlan elmarasztalás kényszeríti ki, hogy a felszín helyett a jelenségek lényegét keressük.”

Részlet Alkonyi László Dűlőmitológia c. könyvéből

Alkonyi László útvesztőkkel teli dűlő-klasszifikációs törekvéseit nagyon sokra tartom/tartjuk. De talán nem esnék túlzásba akkor sem, ha hazánk talán legnagyobb hatású szakírójaként is őt nevezném meg (legyen szó bortagadóból lett rajongóról, borrajongóból lett szakíróról, szakíróból lett borászról…úton-útfélen őt okolják a borszerelemért). Új borirányzatok, komolyabb hegyaljai mini pincék megismertetése okán bizonyára nevezhetjük hatását megkerülhetetlennek. Ahogy a bormustra kapcsán, már szóba került, egy-egy komoly szakíró (szükségtelen neveket mondani) nem csak úgy hozzátesz(eget) hazája borkultúrájához, nem csak úgy írogat róla (vagy meghallja valaki, vagy nem), hanem építi, formálja azt, s kőkemény hatása tud lenni a véleményformálásra. De miért is jön ez elő Alkonyi László kapcsán? - Sokunk számára több, mint kedves borvidékünk, Tokaj mindennapjaiban történelmében úgy fest, izgalmas esemény közeleg. Tipp, ha még akad szabad falfelület odahaza: május 31-én mutatja be Alkonyi László Tokaj-Hegyalja új, még teljesebb dűlőtérképét, 23 borász dűlős boraival. (Már amennyire egy dűlőtérkép teljes lehet egy magyar borvidék minden szereplője számára.)

Tovább

Ripka Gergely

X. Etyeki Pincefesztivál

Programajánló: május 19-20

Van egy hely, itt nem messze Budapesttől, ahol a mai napig megtaláljuk a pinceromantikát, a lelkes és tenni-akaró borászokat (élükön a nagyon eltökélt Rókusfalvy Pállal), akik kihasználva az előnyös földrajzi helyzetüket, immáron tizedik esztendeje állnak össze, és hívják meg magukhoz szerte az országból az izgalmasabb borászokat, hogy közösen, együtt mutassák be boraikat, egy családias gasztronómiai fesztivál keretein belül. Nagy sikerű és példamutató kezdeményezés. Illetve szégyenletes, de még mi sem voltunk soha, pedig igazán nincs messze és igazán sok élményt ígér ez a hétvége. Érdemes beírni a naptárba: május 19-20 – X. Etyeki Pincefeszivál.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább