Remekül sikerült játék a fajtákkal és a termőhellyel. Jellemző meggypiros szín, a magja is átlátszik, elárulva a vékony héjú burgundi fajtát. Illatában még most is friss, piros húsú bogyós gyümölcsök, főleg piros ribizli, vörös áfonya, vörös szilva (nem a klisés málnás, epres vonal). A közepes test mellett még 4 év után is a gyönyörű, friss gyümölcsökről szól. Íze az illat tökéletes folytatása: ribizli és vörös áfonya, fiatalos és primer hangsúlyos bor, nagy lendületű, életteli, finoman fanyar savakkal végig, szegfűszeges, kesernyés hordófűszerekkel zárva. Meglepő, ismeretlen világ: annyira megszoktuk, hogy Hegyalja a fehérborok hazája, hogy nem is számítunk rá, hogy a klíma és a terroir a csodás vörösborokhoz is izgalmas lehet. Annyit el kell árulnom, hogy akinek van még ebből a borból, bizony nem kell kapkodnia a kibontással: de ha barátainkat egy vakkóstoláson megtréfálnánk, ne feledjük azt a maroknyi tokaji vöröset (melyek egyébként természetesen csak OFJ borokként kerülhetnek palackba és a boltok polcaira, OEM-ként nem).

Árulkodó halvány szín. Szép, emelkedett, elegáns illat. - Füstölt hús, fűszeres pác és sötét húsú gyümölcsök. Édeskés fűszeres íz, lágyabb, melegebb, ölelőbb, szélesebb korty, igényes megfogalmazás mentén. Etyekről ez egy kivételes szépségű vörösbor (mindig).

Ismét azok fognak örülni ezeknek a soroknak, akiknek már a könyökén jön ki Tokaj. Ma kizárólag hazai vörösökről lesz szó, melyek egytől-egyig a méltán nagybecsű 2013-as évjáratot dicsérik. Azt tudom, hogy Hegyalján kiemelkedő év volt, de elmondható, hogy országszerte egy kiegyensúlyozott, a forró 2011 és 12 után mérsékeltebb klímájú év volt, mely a legtöbb bortípus számára kedvező feltételekkel szolgált. Bernáth Józsi barátunk összegyűjtögetett az évek folyamán jónéhány tételt ebből az évből, és most látta elérkezettnek az időt, hogy 22 tételből kikerüljön a dugó. Lássuk vakon az izgalmas tanulságokat az évjáraton keresztül.

Gyógyfüvek, erdei gyümölcsök és szilva mutatkozik a fajtához képest buja illatában. Gazsag, sűrű szövetű vörösbor Tokaj Hegyaljáról, merthogy itt ilyet is lehet. Finom csersavak szárítanak, elegáns vaníliás ízekkel, finom hordóssággal a különlegességek rajongói számára.

Azt nem lehet mondani, hogy újkeletű lenne a műfaj, de így pár év elteltével is reneszánszukat élik az alternatív és natúr borstílusok és szezonja is van már. Hazánkban talán nem akkora a hype, de ha valaki követi a szláv, nyugat-európai, de akár más kontinensek boros frekvenciáit, az bizonyára vette az adást, hogy a természetes műfajokra óriási a kereslet. A borászok és a fogyasztók egyaránt natúrlázban égnek, és egyelőre úgy fest, ez nem is nagyon fog változni. - Mindenki, hogy ennek örül vagy sem… Ma a hipszterek egyik nagy kedvencével foglalkozunk, amit PetNat néven vált ismertté. 

Karanténkiadás. Folytatjuk a vakkóstolást további innen-onnan beröppenő palackokkal. Alföldi Merlot kolléga nem rég nagy ívű posztot közölt az otthon kóstolás kontra rapid benyomások/tesztelések problematikája körül (jó írás, ajánlott). A kettőt ötvözve zajlik egyébként a mi vaktesztünk: a borokat vakon kóstolom és pontozom odahaza (Dórim segít), s aztán napokon át rájárunk a maradékra, ebből alakulnak ki aztán a végleges jegyzetek, a művelt alkoholistán (és általam) is preferált "slow tasting" módszer jegyében. Azt gondolom, bár erre nyílik alkalom ritkábban, csak ezzel a módszerrel lehet igazán objektív képet kialakítani a borokról: a pillanatnyi benyomások a felszínt mutatják csak meg, noha erre sajnos én is rákényszerülők időnként: kóstolók, pincelátogatások, borversenyek alkalmával. Folyik a soronkövetkező TokajGuide tartalmi részének összeállítása, de ebben a tanulságos vaktesztben most talán többen vannak a vájt fülűek számára némileg már ismert pincék. Lássuk, a harmadik forduló milyen meglepetésekkel szolgált:

Az októberi TokajMagic alkalmával sikerült igazán rendhagyó tematikára sort keríteni. Bár a vénasszonyok nyara szépen kitart és a hűvös esték még szelídek ilyenkor, úgy éreztem ideje lenne összeszedegetni Hegyalja mai vöröseit egy csokorba s megkóstolni veletek. Azt én magam sem hittem volna, hogy borász körökben ennyire híre megy az eseménynek, és miközben szépen gyűltek az érdeklődők, vele párhuzamosan kerestek meg a borászok is, hogy "nekünk is lenne egy cabernet..." meg "küldenék a sorba én is egy pinot-t". Így végül a megszokottnál jóval nagyobb tételszámmal, de egy nagyon szép sort sikerült összerakni. A hajtás után rövid történelmi áttekintés után a műfajról jönnek a kóstolójegyzetek.

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Köztudott, hogy ha Pesten járok, és megtehetem, akkor Tar Ferinél, a Carpe Diem borbárba örömmel térek be, kiváltképp, ha valami izgi tematikus este van. Jó érzés tudni, hogy ez a hely immár három esztendeje nyújt teret azok számára, akik eddig megszerzett boros tapasztalataikat elmélyítenék olyan egyedi szelekció és borsorok mentén, melyet egy szakavatott személy válogatott össze immár hét évnyi finewines praktizálásból merítve. Isten éltesse Feri és Li borszentélyét. Számomra egyértelműen kultikus és hiánypótló pontja, jelensége a magyar borkultúrának. A helyzet az, hogy lassan szinte minden egyes kóstolójukban érzem az Év Borélménye faktort (különösen, ha rieslingekről van szó), de alighanem ez a szülinapi sor igazán túlszárnyal bármit... Egy valamivel lettem volna talán boldogabb: ha mondjuk láthattam volna a sorbban egy olyan magyar (száraz) bort, ami képes lett volna megugrani ezt a magas lécet, de alighanem érthető a hazaiak távolmaradása ebből a masszív mezőnyből:

A meghívásos, kisebb hazai borversenyek közt az MTA Bora idén ünnepli a tizedik születésnapját. Szép hagyomány kezd megszilárdulni, ahogy a tudományos élet találkozik, összefonódik a borkultúrával. A hagyományokhoz híven idén tavasszal is bemutatták a jubileumi esemény díjazottjait a Széchenyi téren. Két minőségi kategória, 7 bortípus, 14 borvidék, 48 pincészet és 142 bor mentén kereste a 9 fős zsűri a legjobbakat. A bíráló bizottság elnökei: Freund Tamás, akadémikus és Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke adták át idén is az okleveleket. Talán nem lep meg senkit, de kis kitérők mellett idén is elsősorban tokajiak mentén ismerkedtem a győztes mezőnnyel. De borversenyek ide vagy oda, nekem is megvan róluk a véleményem: nem díjak, plecsnik és érmek alapján döntöm el, hogy melyik bor érdekel és melyik nem, mégis: itt évről-évre tényleg szuper borok nyernek, amiket öröm kóstolni. Minden díjazott masszívan 5 pont fölött mozgott most is: