Illatában sok-sok érett sárga húsú gyümölcs, finoman jön rajta némi botritisz is. Ízben az évjáratra jellemző magas cukor, nagy édesség és aztán eléggé rövid lecsengés jellemzi. (Bevallom, nem teljesen világos, mi a cél ezekkel a borokkal: alig isznak az emberek édes bort, de a kevesek, akik isznak, azért azoka találnak ennél nagyobb élményeket is.)

A Varga Pince is képes azért meglepni bármikor egy-egy váratlan borral.... Fejlődő illat. Magas cukor, krémes korty. Sok édes, mézes íz, fiatalos, súlyos beltartalom, bár kicsit kevés mellé a sav, de szerekezetében komoly, komplex és hosszú. Vakon ennek a bornak semmi baja, sőt, igazi élmény.

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Édeskés, mályvacukros, behízelgő buké (fajélesztős hatás). Testesebb bor a friss sorozat borai után, húsos, hosszú, de szerkezetében mégis relatíve egyszerű.

Virágos, vidám, jóleső illat. Zamatos, finom, kerek ízek. Nagyon jó inni. Könnyed, egyszerű, laza, hibátlan, balatoni bor a hétköznapi örömökhöz.

Szabó Gyula, a Káli Köveknél egészen sajátos termékpaletta felépítésébe kezdett bele 2012-ben. A saját alapborain túlmenően elhatározta, hogy a sokunk számára oly kedves balatonfelvidéki településeket is megpróbálja bemutatni egy-egy fajta segítségével. Ráadásul úgy tenné mindezt, hogy nem is saját gyümölcsből dolgozna, hanem egy-egy arra méltó helyi partner-termeléővel, tulajdonképpen magánszemélyek szőlőjéből (nevük a címkén is szerepelne, az üveg hátulján). Ez a 'települési bor' - sztori abszolút burgundi hangulatú, csak persze egész kicsiben. A modell pedig nyilvánvalóan az alapok lefektetésénél tart egyelőre, de szerintem üdvözlendő és a hegyaljai MÁD-borokon kívül ilyesmire nem sokan vállalkoztak eddig itthon. Pedig a sokszínűség, fölaprózottság racionalizálásának egy lehetséges módozata lehet mindebben.

Idén is megrendezésre került a nagyszabású Badacsony New Yorkban rendezvény, mely impozáns helyszínen vonultatja föl a festői szépségű borvidék közel összes jegyzett pincéjét. Ez a látványos összefogás idehaza üdvös és a maga nemében valóban példátlan, de a szemem azonban továbbra is csak félig nevet, hisz a kép nem tud egységes lenni, gyakorlatilag ahány stand, annyi féle színvonal. - Ha valaki kicsit is naprakész, könnyen kiszámítható, hogy melyik egy-két asztalnál fog jó, melyiknél közepes (ez a döntő hányad), sőt melyiknél hibás (!) borokat kóstolni (bizony utóbbiból idén sem volt hiány, pedig próbáltam biztosra menni). A sok résztvevő által elhozott túl sok tétel pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy az egyszeri ember véletlenszerűen megtalálja a fonalat. A Szürkebarát 30 árnyalata kezdeményezés is pozitív alapvetően, de éppen ez a fajta mutatja meg szerintem a legkevésbé kifejezően egy bazaltos, vulkáni termőhely markáns arcéleit, adottságait.

Pár napja Londonban jártam. Demeter Zoltán egyik ottani kereskedője Mark Savage MW tartott ott szelekciójából egy sétálókóstolót kereskedelmi partnerei, komolyabb vevői számára. Még soha nem jártam Londonban, ahol a Master of Wine-ok népsűrűsége világszerte a legnagyobb, ahol a borpiaci trendek íródnak, s ahol értelemszerűen a borkultúra is olyan szinten rezonál, amire mindnyájunknak érdemes olykor rácsodálkozni. Szóval Demeter Zoltán fölvetette, én pedig mentem, hogy nyitott szemmel, füllel és szívvel lássak egy szeletet mindabból, amitől mi idehaza fényévekre vagyunk egyelőre… S persze kóstoltam is, ha már ott lehettem. Nem akármilyen erősségű fehér sorban lehetett részem Mark Savage jóvoltából (erről fog szólni eheti londoni jegyzeteim első része):

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek: