X

PÁLINKA

Ripka Gergely

Terra Hungarica

az együtt-gondolkodás fontossága

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi borok bemutatója

viszonyítási pontok #5

Itt volt a nagyszerű lehetőség, hogy kicsit behozzam a lemaradásom vörösborok terén. Tavasszal mindig elfehéredik az oldal, amin igyekszem alakítani, hisz tapasztalatom szerint a komoly vörösborok hazánk fiait sok esetben jobban érdeklik, mint a kecses fehérek. 

Tovább

Ripka Gergely

Agárdi Pálinkák

Már megint pálinkáztunk

S nem is csak egyszer csábultunk el. Két körben tette tiszteletét nálam az Agárdi Pálinkafőzde képviselője. (A poszt csak megkésve készült el hozzá.) Először még november elején jött Demeter Attila, és fergeteges hangulatot csinált alap párlataikkal (6-8 féle alap ízzel). Aztán december 17-én, karácsonykor is eljött, hadd szóljon a gyümölcsök végtelen szimfóniája hazánk talán legtekintélyesebb, legerősebb gyümölcsválasztékkal rendelkező pálinkaházától. Így tél közepe táján, a megfázásos betegségek főszezonjában szinte orvosságként viszik a boltból a legkisebb, feles ampullákat és a félliteres butellákat egyaránt. És valóban mind tudjuk, mennyire jól is tud esni egy korty pálinka a zimankóból megérkezve. Alább foglalnám össze a legkellemesebb élményeket. (A zárójeles pontok maximálisan tájékoztató jellegűek.)


Tovább

Ripka Gergely

Pálinkafesztiválon jártam

Három jó párlat egy ezresért

Nos, aki a borfesztiválon méltatlankodott, hogy milyen sok pénzt kell fizetni a borkóstoláshoz, az bizonyára a pálinkafesztiválon sem volt/lesz elégedettebb, de azért szerencsére az ember arányosan kevesebbre szomjazik egy 44 v/v %-os gyümölcspárlatból, mint egy 13 v/v %-os borból. Kicsit talán könnyebb tehát mértékletesnek lenni. Tiszteletjeggyel volt szerencsém bejutni (az amúgy 1500 Ft-os belépőhöz ingyenes pohárért így 300 Ft-ot kellett fizetnem), s csak 1000 Ft-nyi kóstolójegyet szántam az élményre. Mire is elég ez?

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább