Erőteljes illat: almapüré, körtepüré, bébiétel, halvány érettség. Erősebb (extra dry-nak is bőven felérő) dosage, édes tónus, sok-sok gyümölcs, szépen beépült bubik. Amolyan kerek, csajos, behízelgő simaság jellemzi. Meglepően szép pezsgő Köveskálról, igaz Pálffyék már évek óta kísérleteznek, és bizony remekül csinálják.

Mély aranyló szín árulkodik a napjainkban reneszánszát élő műfajról. Rózsás, jázminos, szappanos, virágos illat, intenzíven és egyedien. Kis kesernye, teás jegyek, cseresség érezhető a kortyban. Széles és hosszú, izgalmas szerkezettel és mindenekelőtt a kategóriájában nagyon tiszta, példás ízekkel.

Az Olaszrizling. A mi Olaszrizlingünk. Büszkék vagyunk rá. Gyakorlatilag csak a miénk, sőt nálunk valamiért az ősök akkora fantáziát láttak benne, hogy máig legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtánk. Mi újat lehet még elmondani a rizlingről? (Sajnálom, és tudom, hogy a hatlövetű megmondóemberek kedvenc vesszőparipája a „rizling=rajnai, olaszrizling=olaszrizling” - tézis; de ahol mi szüretelünk szőlőt, ott egy rizling van, az olasz, úgyhogy legalábbis erre az októberi posztra én rövidíteni fogok.)

Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy az Olaszrizling a legtöbb magyar borkedvelő szíve csücske. De legalábbis minimum az egyik, melyre büszke, melyet megvéd bárkivel és bármivel szemben, hisz gyakorlatilag csak a mienk, de legalábbis hungarikumként tekintünk rá. Véleményem szerint nincs ez másképp borászaink szerint sem: sokoldalú fajta, mely a hazai körülményekhez edződött, azaz megbízható, emellett a termőhely erényeit is képes megvillantani. De beszélünk-e róla eleget? Foglalkozunk-e a fajta jó hírének kibontakoztatásával eleget? Kap-e akkora figyelmet, mint mondjuk a Furmint (mert az nyilván nem lehet kérdés, hogy szeretjük-e annyira, mint a Furmintot)? Hol tart ma a magyar Olasz?

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Nagyon vártam ezt a bort. Meggyőződésem, hogy a köveskáli borász a tramini egyik legmegbízhatóbb honi értője (dr. Bussay László mellett). Gyula régóta ígérgette már. "Késői szüretelésű bornál ráadásul mindig elhúzódik az obiztatás is". Mindig kérdeztem, "jön-e már, jön-e már?", ő meg mindig mondta, hogy "jön az, jön majd". Csak megérkezett végre: - Tetszetős aranyló szín. Illatához térkép kéne, mert könnyű elveszni benne: elsőre hamisítatlan muskotály, sárga rózsával, érett szőlő édes levével, sok parfümmel, mégis érezhetően melegebb, érettebb, esszenciálisabb formába öntve, mint egy megszokott cserszegi vagy irsai esetében mondjuk. Aztán forgatva megérti az ember, tulajdonképpen miért is hívják a fajtát 'Fűszeres' Tramininek. Szerecsendió, szegfűszeg és méz vegyül késői szüretes, sőt aszúsan nektáros, sárga virágos aromákkal, végezetül sok sárga trópusi gyümölccsel tölti meg orrunkat. Közben a vulkáni kövek sajátos bazaltos, füstös jegyei is előtörnek a mélyből. Nagyon izgalmas az illat. Ízben a folytatás is rendhagyó: elsőre azt hinném, hogy hordófűszeres, kávés füstös jegyek uralják a magas alkohol mellett, de több annál. Vastag, olajos és mély bor, határozott ásványossággal. Kicsit befűt az alkohol (14.5). A kávés jegyek szellőzve sokat alakulnak, s alapvetően szerintem inkább a mineralitásból erednek (de nem nagyon találkoztam eddig fehérborban ilyen ízzel). Sok zamat és árnyalat hatja át a félédes tartomány tetején valahol, de mégis a megbonthatatlan rendet nehéz benne meglelni. Maradékcukra tekintélyes, érett, lédús narancs jut róla eszembe. A szegfűszeg és a karácsonyi gyümölcssaláta fűszerei öltenek testet, mintegy rímelve a bukéra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyensúlya tökéletes, vagy hogy gördülékenyen vibráló, lendületes összességében a bor. Eleganciából talán itt is lehetne több (akárcsak a Furmint Szűznél), de így is egy igazán szép variáció Traminire. Téli, hóeséses esték, gyertyafény, fenyőillat jutnak róla eszembe.

Végre nem egy szokványos, pinkes, málnás klisészerű rosé. Színe is inkább még a hagymahéjon is túli narancsos, rozsdás árnyalat. Illata egészen elképesztő, átható, dús és sokrétű: szárított paradicsom, kis gyümölcsösséggel, szellőzve zöldfűszerekkel. Ízben jön aztán a váratlan meglepetés: nem száraz. Sőt félédes. El sem olvastam a címkét, annyira nem is számítottam rá, hogy egy rosé lehet nem száraz is. Mindazonáltal természetesnek hat: gurulós gyümölcsei, finom zamatai, melyek a kifejezetten vibráló savakkal kiegészülnek még így is sokkal hietelesebben adják magukat, mint a szétélesztőzött egyenrosék, amikkel tele vannak a hiperek. Íze is sokkal kitartóbb, ami nyilván a cukor miatt is van, de egyúttal izgalmas is, sőt itatja magát, képes elfogyni. Utóízében van valami kesernyésen citrusos (narancshéj talán), ami még sajátosabbá teszi. Nehéz talán komolyan venni, de izgalmas bor, ha az ember kellően nyitott tud lenni hozzá. Abszolút feminin zsáner, de nem sok ilyet látni.

Legutóbb, mikor tavasz környékén kóstoltam igencsak savhangsúlyos Kékfrankosnak ismertem meg (azon a céges kóstolón a Kadarkák sokkal inkább meggyőztek saját fajtáink közül).
Mivel nyáron bontottam, ezért kicsit behűtöttem (talán túlságosan is, ami nem volt baj, sőt néha szükséges...). Ezért adtam neki időt, hadd szellőzzön magában egy kicsit. Színe elég intenzív rubin, széleken halványabb, áttetszőbb bordóba csap át. Illata elsőre (hűvösen) lédús piros gyümölcsös, később hordós vanília párolog belőle, rumos szilva, cseresznyekompót és társaik. Pörgetve hűvösebb fűszeresség elevenedik meg: bors, paprika. Melegedve kis kék virágosság és animalitás érzékelhető, és a fűszeressége is "kékfrankososan melegebb" karaktert kap. Dús illat, eddig megnyerő bor.
Ízben ezúttal is alapvetően a savak határozzák meg a bort, s adnak neki nagy lendületet. Kicsit tapadnak a tanninok is. Közepes test, különösebb izgalmak híján. Lecsengésében határozott kávés, csokoládés kesernye bukkan föl, de a savak mellett némi eleganciát is kölcsönöz a bornak. Kereksége, arányai kevesebb savval érzésem szerint szebben bontakoznának ki (de ez nyilván termőhelyi, évjárati jegy is). Étel mellé kívánkozik.

A tavalyival ellentétben az idei aszályosabb, kánikulai nyár kellős közepén ismét szerettem volna olyan válogatást összedobni, ami inkább üdít, mint telít. Még vörösekből is próbáltam olyasmit keresni, amire ez legalább részben igaz lehet! Jó árú késői szüretelésű bort egyre nehezebb találni (ahogy rosékat is) de most még sikerült. Kellemes, megpihenve borozgatós, finom ételekben és italokban gazdag nyári élményeket kívánunk minden olvasónknak, bármerre is tölti a nyári pihenést (egy kicsi ilyenkor mi is csendesebbek vagyunk, de azért próbálunk időről-időre finom borokkal jelentkezni)!!

Halvány citromszín. Illatban meglepő gazdagság, sokszínűség. Puha marcipán, cukrozott sütemény, és hihetetlen mennyiségű ásvány eleganciája. Ízben hosszú és ugyancsak telt. Markáns, tartalmas bor, komoly beltartalmat érezni benne. Mikor egy éve kóstoltam tartózkodó volt és nyers, azóta mondhatni tökéletesen kinyílt. Ásványai kibuktak a felszín alól, zamatai lekerekedtek, pici kesernyéje jól esik, savai belesimultak, fitten tartják a bort. Van a juhfarknak egy elegáns krémessége (nem olyan, mint a Chardonnay-nál, annál rusztikusabb, amolyan régi vágást ad a boroknak, amik engem nagyapám ság-hegyi borait juttatják eszembe kicsit). Ez a fajta krémesség ebben a borban a lehető legszebben mutatkozik meg. Elegánssá és nem fülledtté teszi, ahogy sok somlói esetében tapasztaltam mostanában. Meglepően pazar kis juhfark, igazán remek árban. (cca. 6+)