Kristálytiszta, vidám, primer illat, sok érett, mézédes sárga és fehér gyümölccsel, fiatal GV jegyekkel. Ízben is metszően (irigylésreméltóan) tiszta és pro bor. Nagyon kerek, nagyon szép arányokkal megáldott fehrébor, benn az összes elvárható stílusjeggyel, ami egy osztrák fehérbortól elvárható. A maga nemében arányos, csiszolt, elegáns, kellően fajtajelleges és termőhelyi is. Ideális választás hétköznapi fehérborozáshoz.
Szeretjük a Zöldveltelinit. Jó látni, hogy immár egyre több a szép példa idehaza is (noha egy-két éve még műholddal kerestük a jobbakat idehaza és Wachauig kellett szaladni, aki igazán jó referenciát keresett). Jött egy pár Szecskő, jöttek a Bott Frigyesek, most a Villa Tolnayk, biztos van, akinek anno a Schellerek okoztak meglepetéseket, de érdemes megnézni, egy fajta hol nyújtja a legtöbbet. Az osztrákok - nem kérdés - csúcsra járatták a fajtát, ami után sok újat már nem nagyon lehet mutatni. A kitekintés végett soha nem árt felmérni (és megérteni) milyen stratégiákból érdemes meríteni ahhoz, hogy például az olaszrizlinggel, a furminttal vagy más fajtánkkal eljussunk odáig, hogy hasonló megbecsülésnek örvendhessen világszerte, mint az osztrák GV-k (tisztaság, mértékletesség, konstans minőség mindenféle árszínvonalon stb).
Bernhard Ott nem a wachaui sztárok közül való. Nem is wachaui. Wagram ugyancsak a Duna mentén, annak két partján terül el (nevét csak 2007-ben kapta meg a borvidék, előtte Donaulandként emlegették). Területe 2451 ha, jellemző talaja, alapkőzete a lösz. Itt dolgozik Bernhard Ott, akinek családja a http://www.austrianwine.com szerint 1889 óta foglalkozik borkészítéssel. Ő lenne a negyedik generáció. A 90 %-nyi veltelini mellett akad a kertben Sauvignon blanc és Riesling is, három területen: Rosenberg, Spiegel, Stein. Biodinamikus szemlélet. Íme a 3 szintből álló veltelini-sor:
Pár napja Londonban jártam. Demeter Zoltán egyik ottani kereskedője Mark Savage MW tartott ott szelekciójából egy sétálókóstolót kereskedelmi partnerei, komolyabb vevői számára. Még soha nem jártam Londonban, ahol a Master of Wine-ok népsűrűsége világszerte a legnagyobb, ahol a borpiaci trendek íródnak, s ahol értelemszerűen a borkultúra is olyan szinten rezonál, amire mindnyájunknak érdemes olykor rácsodálkozni. Szóval Demeter Zoltán fölvetette, én pedig mentem, hogy nyitott szemmel, füllel és szívvel lássak egy szeletet mindabból, amitől mi idehaza fényévekre vagyunk egyelőre… S persze kóstoltam is, ha már ott lehettem. Nem akármilyen erősségű fehér sorban lehetett részem Mark Savage jóvoltából (erről fog szólni eheti londoni jegyzeteim első része):
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon: