Toszkána, két Antinori fivér közös bora a hazánkban több évjárat óta kapható "vaddisznó dagonyája". Negros, gyógycukorkás, szedres, cassisos, vagyis igen sötét színekben pompázó illat. Friss és most még elég hűvös karakterű bor. Feszes savak dominálják az íz elejét, mely aztán édeskésbe hajlik a legvégén.
Nagyon jóleső pezsgős árnyalatokat mutató buké: élesztő, fehér virágok sora, fehér szőlő. Obligát üdeség, gyümölcsösség mindenütt. Ízben a 10 g/l fölötti maradékcukor pompásan fejti ki behízelgő, kedves báját. Csúszik eszeveszettül. Krémes buborékok, tejszínes ízmaradékkal. Rengeteg fehér húsú gyümölcs terül szét a kortyban. Példás habzóbor, melyből az egyre-másra idehaza is születő hazai mutációk is sok ihletet meríthetnének elegancia, ízhosszúság, egyensúly terén!
Meglepett ez a könnyű és nagyon olcsó, szinte színtelen Frizzante (másnapos, harmadnapos állapotában ráadásul...). Illatban annyira egészséges, illatos, virágos, és kellemesen üde, hogy ne tovább! Pazar buké, nagyon enyhe gyöngyözéssel (nyilván bontáskor azért ebben erősebb). Ízben félszáraz és nagyon gurul (mármint lefelé), nem is kell hozzá kifejezetten szomjasnak lenni. Maradékcukra nem tűnik csekélynek, kicsit talán nyalós jellege is van, tutti-fruttis, savanyú cukorkás, mégis elképesztően zamatos, csupa sárga gyümölccsel. Finoman szikrázik a nyelvünk hegyén a szénsav, de mégis csupa öröm és nyári jókedv ez a frizzante (első cseppjétől az utolsóig). Köszöni szépen, de nem is igazán szorul magyarázatra, árban pedig ráadásul verhetetlen.
első évadunk legjava egy kartonba sűrítve
Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!
Csillogó citromszínű bor. Olajos magok, petrolosan telt, de kissé már túlzó is talán (ez úgy látszik olaszos jegy a Pinot Grigiokban, mert ilyet a Zenatoban is éreztem). Fás ízek, pedig talán nem is volt hordóban. A magabiztos savak, azért sokat segítenek az összképen, eleganciát adnak a bornak, s némi ásványosságot is lehet érezni a borban. Arányaiban nem rossz bor ez (s majdnem egy ezressel olcsóbb is a híresebb Zenatonál...nekem ez a Pinot Grigio kicsivel meggyőzőbb volt).
Nagyon jól szerepelt a szürkebarátok közt. Zöldes citromszínű bor. Szotyolás, mandulás illat, mely elég tömény és kissé hivalkodó is. Ízben egész jó a folytatás. Maradékcukrot érezni benne, de szerencsére a savak is dolgoznak mellette. Vastag, de szép, telt korty összességében.
Látható volt számomra, hogy sem ízképben, sem árban nem tekinthetők a Pinot Grigio-k könnyű, olasz "etyekieknek" (ár tekintetében sem). Nem annyira a reduktív jegyeké a főszerep, tartalmasabbak, és a "mi", strukturáltabb, nehezebb, krémesebb Szürkebarátos jegyeinket ugyanúgy vagy még határozottabban hordozzák a borok ott is.
Fejtágító borok/#4
A negyedik, egyben befejező részben mi más is jöhetne, mint a bornagyhatalom Olaszország. Borimádó legyen a talpán, aki a fejébe veszi, hogy megismeri (átfogó képet akar kapni) az olasz borokról. A spanyolok, portugálok, de különösen az olaszok megbonyolítottak mindent, amit csak lehet a borkészítés, eredetvédelem, minőségi kategóriák, fajták kapcsán (de hát ismerve az olasz-mentalitást, biztos van, aki nem lepődik meg az ilyesmin....). Spanyol borok után az olaszok borstílusa számomra kevésbé volt telt és mediterrános. Inkább a franciákhoz áll talán egy kicsit közelebb. Bár kétségtelen, hogy minden borvidéknek megvan a maga sajátossága. Nem mondom, hogy nem annyira izgalmas, de a spanyolok után közel sem annyira buja, nem annyira a gyümölcsösségről szól, mint ahogy azt az ibériai borok esetében éreztem. Sok ezer autochton fajtával büszkélkedhetnek, és akárhogy is vesszük, Olaszország, fogyasztás és termelés tekintetében is évről-évre a top 2-3-ban van világviszonylatban, ami miatt több, mint tényezők a borvilágban.
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
Keserédes, felemás élmények
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
Egy viszontagságos év édesei 10 év után
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...: