Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

Ősszel találkoztam utoljára Attilával. Akkor írtam neki egy emailt, hogy Mádon vagyok, őt is meglátogatnám. Írta, hogy "Jó, ő is épp átjön Mátra-aljáról". A tokaji sora, amit mutatott teljesen elvarázsolt. Meghatározó élménye volt a tavalyi esztendőnek. Nem rég elég sok elfeledett jegyzetet találtam mátrai újdonságairól is. Németh Attila egyértelműen a saját útját járja. Hosszú évek óta az egyik legkövetkezetesebb és legmegbízhatóbb kézműves minőség megalapozója ő Mátrán (is). Concubinái pedig egy egészen újszerű, de nagyon szerethetően autentikus alap stílust jelentenek, - komoly száraz, félszáraz fehérborai, illetve nemzetközi klasszis (édes) muskotályai mellett. A friss alapborok következnek most:

Úgy döntöttem, ettől az évtől kezdve megpróbálok mindent kicsit szűkebbre szabni, kicsit kevesebb lére ereszteni. Talán mindenkinek jobb így. Így mostantól 12-esről 6-osra zsugorodik ez a képzeletbeli '(Very) Best Of' – karton (de az sem kizárt, hogy később még ezt is felezni fogom...). Két fehér, két vörös és két édes lenne nyilván a helyes egyensúly (két csillag alatt nem nagyon lehet ebbe a ligába bejutni). A szabályok pedig még annyiban módosulnak, hogy borvidékenként maximum 3 -féle bor szerepelhet (borászatonként természetesen egy). Igencsak megnehezítettem ezzel a saját dolgom egy ilyen csillagzáporos esztendő után! Tokaj 2012-ben is sokkal több kiemelkedő élménnyel szolgált, mint bármi más, de nyilván nem csak erről az egy borrégióról szól az élet. Év borát természetesen idén is választok. Illetve minden bor kapcsán megfogalmaznék valami apró gondolatot, ami bizakodásra ad okot... Nem feltétlenül a legmagasabb pontok döntöttek, inkább a jelentőség foka alapján válogattam most (aki karácsonyi ajándékot válogatna innen, az nem biztos, hogy talál még köztük forgalmi tételt, ezért előre is elnézést). Erre a képzeletbeli kartonra vésném föl legszívesebben, hogy ’2012-es álmok’:

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a jó az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Nagy szerencsém volt, hogy a fiatal Németh Attila Gábor végül visszajelzett ottlétem során emailben, hogy mégis betérhetek hozzá Mádra egy rövid látogatásra. Köztudott, hogy gyöngyöstarjáni borászról van szó, aki a bátyjával alapította a tokaji Alana pincét, mely máig csakis Amerikában értékesíti borait. Mostanában nincs tervbe véve a hazai eladás, mivel a borász véleménye szerint a hazai piac amúgyis remekül el van látva kiváló tokajiakkal, mindenféle árszínvonalon. Ennek kapcsán többször elmondtam már, hogy ez valóságos merénylet az értők felé. A birtok egyébként nem kicsi, másfél hektárról hamar 29 hektárra nőtt a birtokméret, amikor az egyik komoly külföldi befektető-birtok kivonult Hegyaljáról és egy sor területet sikerült így megvásárolniuk. Édes boraik gyakrabban kerülnek szóba (Attila véleményem szerint a Sárga muskotály egyik legnagyobb hazai szakértője, immár két borvidéken is), de már 2005-ben is készültek náluk (közel) száraz borok, melyeket Alkonyi Lászlóval most volt szerencsénk megismerni:

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

Jó borissza lévén karácsonyra idén is a legnagyobb kedvencek közül mazsoláztam magamnak/magunknak otthonra. Igyekeztem úgy válogatni, hogy mindenféle bortípus szerephez jusson, közben üzenete is legyen a boroknak: a tájról, a borvidékről, a borászról és persze az ünnep pátoszáról is! (Azért tolódott ez januárra, mert annyi minden történt a két ünnep között, és a fényképekre nem jutott idő…)

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Javában tavaszodik. Május az egyik legszebb hónap az évben. Eljön az ideje az első kerti sütögetésnek is, kinyílik majdnem az összes virág. Fiatal rosék, fiatal, illatos fehérborok esnek nekem ilyenkor a legjobban...csakúgy, a nap végén 1-1 pohárral.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).