A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

A tegnap fölvezetett, hétvégi „Ne csak írja, metssze is meg” családias borblogger összejövetelen annyi inger ért Bottéknál, hogy kis túlzással hónapokra elegendő bejegyzési témát nyújtanak, de túlzott aggodalomra semmi ok: csak egy hétig fog tartani, amíg minden megint kisebb birtokméretű hegyaljai egyéniségekről szól majd minálunk. Ahogy említettem, első nap este a már pár hónapja megízlelt 2011-es tételeket nézhettem végig újra (akkor úgysem írtam róluk így külön-külön), ezúttal több másik dűlős tétellel kiegészülve, melyek sorsa hamarosan megpecsételődik majd a palackozással: vagy önálló tételként kerülnek letöltésre, vagy házasítva jutnak szerephez. Íme a mostani ígéreteik:

Nem hinném, hogy létezik hasonlóan jópofa kis boros kezdeményezés itthon, mint Botték „Ne csak írja…” meghívás-sorozata, ahova elcsábítanak annyi léhűtő szakírót bloggert, amennyit hajlékukban fogadni képesek; megdolgoztatják őket, majd leitatják kóstoltatnak is nekik különlegességeket; ám ha mindez nem volna elég, mindezt ráadásul tematika szerint, okulásunkra teszik! (A Vylyannek volt dűlőtúrával egybekötött borbemutatója talán nem rég, ami hasonlóan példás, kimozdító erejű dolog lehetett.) Köztudottan nagyon jó csapatépítő erővel bír egy borvidéki látogatás, kirándulás, vagy pláne a munka a szabadlevegőn (hamar megtanultuk ezt Marcival az egyetemi gyakorlatokon…igyekeztem is most nem szégyent vallani a szőlőben). Mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy kopogtasson be alkalmasint egy-egy (tokaji) borászhoz tenyészidőszakban, akad-e valami teendő a szőlőben… Hanem ez a(z eléggé el nem ítélhető módon) zártkörű kis összejövetel azért ennél különlegesebb volt. - Megvannak a sajátos előnyei is annak, ha egy komoly kis családi pince gondol egyet: így a bensőséges, családias keretek eleve adottak. Most az a megtiszteltetés ért, hogy engem is meghívtak. Hegyalja pedig továbbra is várja az egész világból az egyedülálló bor(ászati)élményekre szomjazókat. Vince helyett irány Tokaj. Alap.