Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Klasszikus muskotály, amiért rajongani lehet. Illatban direkt szőlőlé, sok-sok virággal. Ízben gyakorlatilag száraznak is elmenne. Folytatódik a szőlőléhez hasonló hatás, különösebb bonyodalmak nélkül. Kifejezetten jóleső, finom félszáraz bor, melyet nem kell sokat ragozni, csak inni.

Fajtára jellemző módon sápadt, gyakorlatilag színtelen bor. Illata jólesően szőlős, muskotályosan mosogatószeres (elnézést, de mosogatás közben újra meg újra átélem ezt a párhuzamot). Aromatikája eleinte édeskés, a borászra jellemzően enyhén süteményes, később fanyarabb, szúrósabb citrusosságba csap át. Íze alig félszáraz, savai üdítenek, teszik a dolgukat, lendületet adnak a bornak. Jellege szinte szőlőlé érzetet kelt hidegen, de 12-es alkoholja azért melegedve kihúzza, odateszi magát. Lezárásának kesernyéje szintén kifejezett, de nem éreztem soknak vagy túlzónak. Könnyű ételek mellé, távol-keleti fogásokhoz, de magában is remek szomjoltó.
Előző évjárata kicsit talán szikrázóbbra, szerethetőbbre, tartalmasabbra sikerült. Ez most egy korrekt-közepes muskotály inkább, mely kicsit talán még fiatalnak, "majdnem késznek" hat jelenlegi formájában.

A megszokott halvány, szín nélküli, vízszerű citromszín. A(z egyik) legmegnyerőbb muskotályillatot a fajták közül számomra mindig a Sárga muskotály nyújtja. Virágcsokor, fehér liliom, szappan (vagy ha szabad ezt mondani: a mosogatószer nekem a legkifejezőbb metafora), bodzaszörp, vaníliás süti, kicsi fűszerességgel, és friss, lédús szőlő primer jegyeivel persze. Ízben száraz bor, ám meglehetősen lágy savval, de a szesz érezhető melegével a korty végén (15.5 v/v %...ezt mondjuk a 2008-asban két éve, a pincénél nem éreztem ennyire; hiába: 2009-ben azért sokkal melegebb volt). Zamatos, kerek érzet, kellő hosszúság. Kesernye még jelzés szinten sem zavar be, csak a jóleső, gyümölcsös ízek pompás zamatait érezni végig. Pár napot kibír a palackban, de érdemes inkább első napon meginni. Mostmár két évjárat óta remekül sül el ifjabb Figula Mihály balatoni muskotálya, de akár ragadtathatnám magamat ilyesmire is: kedvencem a pincétől (simán fölveszi a tempót bármely tokajival)!

Tegnap volt alkalmam ezt a friss mintát előzetesen pohárba vételezni. A korábbi, félszáraz évjárat nekem tetszett, bár alkoholja már annak is kicsit több volt, mint elég. A megszokott módon elegáns, fekete csavarzár. Színe kifejezetten fiatalos, szinte vízszerűen halvány citrom. Illata nem annyira direkten muskotályos, csak első szippantásra. Szellőzve az édeskés bukéból savanykásabb, zöldalmás, frissebb illat bontakozik ki még, - később még inkább idegen petrolossággal, olajos magokkal kiegészülve a háttérben (pedig elvileg 100 % muskotály). Ízben a savak vezetik az egész hatást. Ő már teljesen száraz lett, ami persze nem meglepő 2010-ből. Ételt kérnek élénk, reduktív savai. Nyugodtan próbáljuk ki erősen fűszeres szárnyas ételek vagy halak mellé. (Fölmelegedni őt se hagyjuk. Egy címkétlen palackot kóstoltam, az is lehet, hogy megtréfál az analitika, mert bizonyára nincs benne annyi alkohol, mint a melegebb 2009-es éviben, mégis perzselte a torkom ez is egy csöppet.)

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

Szinte színtelen szín. Intenzív, de ízlésesen tálalt muskotály illat. Olyan, ami nem tolakszik (nem is egyértelműen szappanos, mint egy átlag Irsai vagy Tramini; a Sárga Muskotályba érzésem szerint mindig vegyül egy kedves édes süteményes, enyhén vaníliás jegy, amitől sokkal ünnepibb, vonzóbb lesz). Szájba véve finom savak, virágosság, bodzaszörpös érzet, miközben persze mégis egyértelműen száraz. Érdekes kis bor. Itatja magát, virgonc savai, szinte szénsavas játéka jólesően gurul szét a nyelv felszínén. Zamatgazdag és persze hiperaromás tokaji bor, sok kedves, vidám ívvel. Igazi nyári bor.

Határozott, szappanos, virágos muskotályillat harsog a pohárból. Mustos, szőlőnektáros édesség, bodzaszirupos intenzív zamat. 5,2-es savai tényleg szinte nem is érzékelhetőek. Szinte üdítőitalnak is felfoghatjuk. Teste karcsú, áttetsző, légies bor, hosszúsága sem túlzó, könnyed nőies ital 2000 alatti árért.