X

MÉZES MÁLY

Ripka Gergely

Péter Pince – gyorsszemle (2o19)

A Szerelmi Pincesor fénypontja

A Szerelmi Pincesoron immár két olyan pincét is érdemes számontartani, ahova külön is ajánlott betérni. A *Bott Pincét a régi olvasóknak vagy a TokajKalauzt ismerőknek nem kell már talán bemutatni, de éppen az új kiadásban Péter Ákosék családi pincéjéről is szó esik: amióta Ákos áll a kormány mögött a pincénél, azóta nagyon szép irányba fejlődik a stílus. Továbbra is jó érzés látni a nyitott, fogékony, tudatos hozzállást. Tavaly Kabarjuk kapott nagyon szép visszhangot, de természetesen megállás nincs, lehet számítani a pincétől újabb és újabb meglepetésekre szárazban és édesben is. Párat sikerült is nem rég megkóstolni náluk:

Tovább

Ripka Gergely

Dorogi Testvérek: gyorsszemle (2o19)

Kalandok a Tarcali Bűbájoson

A Tarcali Bűbájos Hétvégén idén vettem részt először. Felejthetetlen két napot tölthettem egyik kedvenc hegyaljai településemen: gyönyörű fekvés a Tokaji-hegy lábánál, vendégszerető borászok, akik szinte mind többgeneráció mentén kötődnek Tarcalhoz, de közben nyitottak a korszellemre is. Nincs is jobb települési imázs, mint a helyiek összefogása: legtöbbször nagyokat akarunk álmodni, megváltani egy csapásra az egész világot, pedig lehet, hogy apró, de szívből jövő rezdülésekkel messzebbre jutnánk, melytől hacsak pár napra is, de felpezsdül egy-egy település, sokszínű programokkal, koncertekkel, tábortűzzel, nevetéssel, boros sztorikkal, az időjárástól függetlenül... Ilyen kis dolgokból születhetnek szép és értékes hagyományok, melyeket megtanulhatnánk ápolni. Az biztos, hogy én jövőre is ott leszek. Dorogi István tavaly óta semmilyen szert nem használ a szőlőben. Évek óta nem jártam nála, most legalább erre is sor került Tarcalon, és bizony egy cseppet sem bántam meg....

Tovább

Ripka Gergely

Borászok Borásza 2019 – kóstoló kör

Egy délután a hazai élvonal borászaival és boraival

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Tovább

Ripka Gergely

Furmint Február/10 – sajtókóstoló

Kézdy Daninál, a budakalászi Kálvária pincében hangolódtunk

Kézdy Dániellel nem rég megjelent egy méltató cikk a Forbes online hasábjain. Stella cikke kétségkívül helyén van, sokban egyetértek, de én teljesen más szemszögből vagy „rokon-szenv” oldaláról látom Danit (minthogy szimplán a gazdagok és a gyűjtők kereskedője). Kézdy Dani borpiaci szerepe és hatása a mai magyar borkörforgásban egészen máshol csapódik le véleményem szerint. Az hogy ő komoly borokat, akár nagyobb tételben megvesz, elhoz magyar borászoktól (éveken át) szinte mint magánszemély, azt gondolom, példaértékű mecénási szerepvállalás is egyben (nincs igazán felnőtt fogyasztói kultúrája ugyanis ennek az attitűdnek idehaza annál a rétegnél, aki ezt megtehetné). Aszú Day, Aszú Prime kezdeményezése Tokaj és a tokaji borászok számára egyaránt nagyon pozitív hozadékokkal bír. Segítségnyújtás is sok kisebb pince számára, új megjelenési felület is, és nem utolsó sorban a legfontosabb tokaji márkát, az aszút is helyzetbe hozza/hozhatja, ami régóta megoldatlan gordiuszi csomója  a borvidéknek. Ezek a szándékok jutnak eszembe nekem először, ha Kézdy Dánielre gondolok. 

Tovább

Ripka Gergely

Nagy Kornél és a Dűlők Legendája

Könyvajánló: a Royal Tokaji dűlői

Amikor a Tokaj környéki dűlőkről beszélgetünk, egy ember neve szinte biztos, hogy sokaknak eszébe jut. Alkonyi Lászlóé, aki a hegyaljai dűlők tán legnagyobb ma élő ismerője (legalábbis ezt gondoltam mostanáig, de már nem vagyok benne biztos…). Immár tudjuk róla azt is, hogy sajnos a dűlők kutatásával (ami bizony komoly levéltári búvárkodással jár) felhagyott, és saját tállyai birtokának ügyei kötik le mindennapjait. A tokaji dűlők klasszifikációjának feltámasztásában az általa alapított HetedHéthatár Egyesület tett utoljára érdemi lépéseket, melynek eredménye egy 2012-ben Bél Mátyás nyomán kiadott klasszifikációs térkép lett. Az egyesület azóta csendes. (Ahogy a dűlőbesorolás fontos és sürgető kérdései is kallódnak kissé.) Tagja volt viszont ennek a tenniakaró közösségnek egy Hegyalja iránt igen elkötelezett történész, Nagy Kornél, aki azóta is szüntelen kutat a levéltári anyagok közt, hogy kiderítse, melyik birtok, melyik dűlőjének milyen messzire vezethető vissza a törénelme. Nem olyan régen a mádi Royal Tokaji Pincétől kapott hasonló megbízást, melyből egy szép kis kiadvány is született mostanra, Dűlők Legendája címmel.

Tovább

Ripka Gergely

Hosszú, vegyes, 11-es száraz tokaji sor tele tanulságokkal (hosszú címmel...)

Sauska, Oremus, Demeter Zoltán, Balassa és Szepsy//2011

Legutóbb két igen izgalmas hegyaljai családi pince tételeit írtam le 2011-ből. Számomra Gizella is, a Kikelet is azt bizonyította, hogy a meleg évjáratban nagyon résen kellett lenni a száraz borok készítésénél (hogy azok valóban kimerítsék a száraz bor fogalmát és a borok élvezhetőek legyenek több év távlatában nézve is). Egyre inkább meggyőződésem, hogy a kis volumennel dolgozó, szerényebb, közepesen ismert minibirtokok sokszor magabiztosabban teljesítenek, mint a nagyobb nevek.

Úgy döntöttem, nem darabolom tovább a sort. A következőkben öt ugyancsak jól csengő tokaji név száraz borainak jegyzetei jönnek:

Tovább

Ripka Gergely

Milyen volt Tokajban 2006?

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Tovább

Ripka Gergely

Száraz Tokaj/2011

az évjárat száraz borai a bortársaságnál

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Lösz Arcai/2012.

Mi újság a löszön? #1.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.



Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább