X

MÉZES MÁLY

Ripka Gergely

Nagy Kornél és a Dűlők Legendája

Könyvajánló: a Royal Tokaji dűlői

Amikor a Tokaj környéki dűlőkről beszélgetünk, egy ember neve szinte biztos, hogy sokaknak eszébe jut. Alkonyi Lászlóé, aki a hegyaljai dűlők tán legnagyobb ma élő ismerője (legalábbis ezt gondoltam mostanáig, de már nem vagyok benne biztos…). Immár tudjuk róla azt is, hogy sajnos a dűlők kutatásával (ami bizony komoly levéltári búvárkodással jár) felhagyott, és saját tállyai birtokának ügyei kötik le mindennapjait. A tokaji dűlők klasszifikációjának feltámasztásában az általa alapított HetedHéthatár Egyesület tett utoljára érdemi lépéseket, melynek eredménye egy 2012-ben Bél Mátyás nyomán kiadott klasszifikációs térkép lett. Az egyesület azóta csendes. (Ahogy a dűlőbesorolás fontos és sürgető kérdései is kallódnak kissé.) Tagja volt viszont ennek a tenniakaró közösségnek egy Hegyalja iránt igen elkötelezett történész, Nagy Kornél, aki azóta is szüntelen kutat a levéltári anyagok közt, hogy kiderítse, melyik birtok, melyik dűlőjének milyen messzire vezethető vissza a törénelme. Nem olyan régen a mádi Royal Tokaji Pincétől kapott hasonló megbízást, melyből egy szép kis kiadvány is született mostanra, Dűlők Legendája címmel.

Tovább

Ripka Gergely

Hosszú, vegyes, 11-es száraz tokaji sor tele tanulságokkal (hosszú címmel...)

Sauska, Oremus, Demeter Zoltán, Balassa és Szepsy//2011

Legutóbb két igen izgalmas hegyaljai családi pince tételeit írtam le 2011-ből. Számomra Gizella is, a Kikelet is azt bizonyította, hogy a meleg évjáratban nagyon résen kellett lenni a száraz borok készítésénél (hogy azok valóban kimerítsék a száraz bor fogalmát és a borok élvezhetőek legyenek több év távlatában nézve is). Egyre inkább meggyőződésem, hogy a kis volumennel dolgozó, szerényebb, közepesen ismert minibirtokok sokszor magabiztosabban teljesítenek, mint a nagyobb nevek.

Úgy döntöttem, nem darabolom tovább a sort. A következőkben öt ugyancsak jól csengő tokaji név száraz borainak jegyzetei jönnek:

Tovább

Ripka Gergely

Milyen volt Tokajban 2006?

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Tovább

Ripka Gergely

Száraz Tokaj/2011

az évjárat száraz borai a bortársaságnál

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Lösz Arcai/2012.

Mi újság a löszön? #1.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.



Tovább

Ripka Gergely

Furmintok arcai a nagy furmintünnepen

Viszonyítási pontok #8

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Tovább

Ripka Gergely

Balassa Mézes Mály Zéta 2008.*

Kevéssé előtérbe tolt, hazai nemesítésű fajta. Tokaj kapcsán egyre több borásztól, szakírótól halljuk, hogy burgundiai mintára Tokajban is valójában 2-3, igaz termőhelyközvetítő fajtára (átláthatóságra) lenne szükség. Szegényebbek lennénk Kövérszőlők, Zéták és Kabarok nélkül? Számomra ez közel sem triviális kérdés (még?). De bajban lennék mondjuk akkor is, ha valaki azt kérdené, miben is állnak a Zéta fajtajegyei? A Hímesudvartól kóstoltam Zétát nem rég. Meglepően illatos, légies volt. Ez a Balassa-féle sokkal súlyosabb darab (vannak, akik szerint a legtöbb Balassa bor nem annyira az eleganciáról, inkább a túlérett jegyek súlyáról szól; én kedvelem a stílusukat). A kedvező évjárat novemberének elején szüretelték. Tömény és jellemzően késői szüretes az illata: érett, kukoricás jegyek mellett egészen barackos, aszús, illetve érződik még a bor legmélyén valami érdesebb ásványosság is. Ízében a late harvest műfajhoz képest hosszú és krémes. A szakavatott társaságból némelyek 5 puttonyos szintet harsognak, s valóban: a honlap szerint 197 g/l (!) a maradékcukra; én mondjuk érzetre 120-at mondtam volna, de akkor ezért érezni mégis hosszúnak. Az egyensúly néha valóban elmegy picit az édesség irányába (néha meg a 8,1-es sav, azért nem kevés). Összességében tetszett.

Tovább

Ripka Gergely

Balassa gyorsszemle

tiszta egyensúly

Nem rég volt egy céges kóstoló, ahol újdonságokat néztünk végig. Szerencsémre tokajiak voltak többségben, ezért gondoltam, leírom a tapasztalatokat szépen sorjában. Régi kedvencem, Balassa István borai voltak köztük is a legszebbek, legnívósabbak. Zömmel 2009-es borok kerültek a talpaspoharakba, és egységesen elmondható, hogy nagyon szép dűlőjegyekkel rendelkező száraz borokat sikerült ebből a remek évjáratból a palackokba zárni a borásznak. A megszokott széles szerkezet, hatalmas potenciál, tiszta egyensúly a borokban (érdekes volt ugyanazon a napon megismerkedni két ennyire eltérő szortimenttel, mint a világfajták felé húzódó Sauska és az abszolút limitált szériás, hagyományos elveket szépen követő, dűlős Balassa borok). A kis pince Mézes Mály Furmintjára úgy tűnik, mindig érdemes odafigyelni! De nem ő az egyetlen... Kivételesen rövid, érintőleges benyomások következnek.

Tovább

Ripka Gergely

Mindszenthavi mulatság/2011.

Program a szemnek, a szájnak, a léleknek (nem csak borisszáknak)

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább