X

MERLOT

Ripka Gergely

A Masseto-sztori

2006-os kóstolójegyzettel

Kivételes kegyben részesülhettem pár hete. Tanítok borokról több kisebb-nagyobb suliban is, és nem rég az egyik tanítványom meglepte a csapatot egy 2006-os Massetoval (szoktunk ilyen bring your own bottle kihívcásokat belefűzni a tematikába a tanulás jegyében, de inkább a hiperes, benzinkutas, házi boros (!) büntikhez szoktam hozzá az elmúlt években…talán ez most az elégtétel volt). Long story short: a bor tulajdonosának barátja kapta ajándékba a palackot egy tehetős kollégájától, aki egy mámoros este végén kapta le a boros polcáról, és adta át búcsúzóul, majd a kedves tanítványnál kötött ki, aki a weben megnézte, mennyit érhet (kb félmillió forint körül mozognak most aktuálisabb évjáratok). Ő maga sem tudta igazán, mi is ez, így elhozta az órára. Ha már így alakult, elevenítsük is fel, hogy mi is pontosan a Masseto és hogyan születtek meg a szupetroszkán ikonok?

Tovább

Ripka Gergely

Zantho Merlot Reserve 2021

Közepes rubin szín. Növényi, vegetális, kissé rendezetlen illat, füstös, sötét fűszerekkel díszítve. Étcsokis, egész telt íz, de mégsem túl testes vagy tanninos, inkább közepes testű merlot, a végén szárító ízzel. (5+)

Tovább

Ripka Gergely

Ruppert Borház Merlot 2017*

Finom piros gyümölcsök, tiszta, elegáns, kifinomult, jóleső fűszerek adta illatok. Arányos íz, eleven gyümölcs, friss sav, izgalmas és közben nagyon jó inni. Érett tannin, érett savak, profi bor: érezhetően van vízió, van ötlet és fantázia a bor mögött. Bravo. (7+)

Tovább

Ripka Gergely

Malatinszky Csaba Kúria Merlot 2015

Erősen animális, érett palackbuké. Magas tannin, kortalan íz, hosszú, telt, sűrű szövet, sötét húsú gyümölcsökkel. Markáns tapadás, még most is fiatal. (6+)

Tovább

Ripka Gergely

Bodri Pincészet Bodri Szekszárdi Merlot „Gurovica” 2020

Likőrös, szilvás, mély illatában elegáns fa, szantál, fakéreg és szegfűszeg. Ízében csodás fűszerek, szép puha tanninjával finomszemcsés szerkezetet mutat. Sötét húsú gyümölcsök teszik fiatalos szerkezetű és hosszú borrá. Végül tömör, fajtajelleges étcsokis végszóval búcsúzik. (6+)

Tovább

Ripka Gergely

Simigh Szekszárdi Merlot 2017

Szép rubin szín. Friss primer illatjegyekkel indul, főként fekete húsú erdei gyümölcsökkel. Friss, fiatalos korty, benne, negro cukorkás, mentás gyógynövényesség, tapadó tannin, újvilágias vanília, azaz kifejezett hordó érezhető. Modern jelleg. Szép mélység, teltség és koncentráció együttesével.  (6)

Tovább

Ripka Gergely

Schieber Patina Merlot 2019*

Hogy a pezsgő után is legyen mivel ünnepelni, jöjjön egyik kedvenc idei vörösborom! Bíbor és rubin szín játszik a pohárban. Egészen újszerű stílus a hazai vörösök mezőnyében. Modern, kirobbanóan gyümölcsös, kávés jegyek, sok-sok hordófűszerrel. Finom üdítő sav, egészen frissítő ízek, fiatalos stílus, mégis tartalmas bor sok húsos gyümölccsel. Remek tannin, izgalmas fűszerek, (intelligensen) vaníliás hordó. Végre egy igazán eleven vörösbor! Tetszett nagyon a sok harapható, jóleső gyümölcsével ő is. (7)

Tovább

Ripka Gergely

Szekretár Marathon Merlot Prémium 2018

Étcsokokládé, vanília és szilva tiszta, modern hangolású illata. Ízében is jön az étcsokoládé, élénk sav, igaz kicsit egyszerű szerkezet mellett. Élénk fűszeresség, intenzitásban, koncentrációban kissé egydimenziós, de tiszta, elegáns savú, közepes testű tétel, amely semmiben nem túloz.  (6)

Tovább

Ripka Gergely

Chateau Pey La Tour Bordeaux Superieur 2018*

Évek óta mindig megkóstolom ezt a tételt, mint amolyan elérhető árú bordói origo a jobb partról (St. Émilion környéke). Ami a sznoboknak még kevés, de az átlagfogyasztónak már érthetetlen, én sokszor épp ott találok örömöket. Most is megnyerő az illata: tejszínes cappuccino, földes jegyek, fakéreg, grafit, bors, sötét édes fűszerek: nem tolakodó, de igen nemes aromatika, roppant elegáns hordóval tanít. Ízben erőteljes, határozott jelenség: magas tannin, nagy test, étcsokis merlot-karakter, sok-sok fűszer és hosszú kortylefutás. Fekete fűszerek, toastos jegyek, kevés gyümölcs, azok is inkább sötét húsúak, főttek. Babér, édeskés gyógynövények és dohány jön a végén. Vadóc bor, igen fiatal még (1-2 év a tanninok javára válhat), de bevallom, nagyon tetszik (évek óta). Megéri az árát!

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább