Ott kéne tartanunk, hogy minden komolyabb borvidéki településen kéne lennie egy helynek, ahol poharazva (akár fél óra alatt, három tétellel) bárki megismerheti a régió borait. Bizony érnek időnként igazán kellemes meglepetések kincskeresés közepette Tokaj környékén. Tudvalevő, hogy a sárospataki Boros borbár egyúttal borboltként, és amolyan bisztro jellegű konyhaként is funkcionál, kellemes belső és külső térrel. A Tokaj-Hegyalja Egyetem körüli munkanap végén pár hete leteszteltem a poharazott szortimentet, ügyelve rá, hogy kicsit a járatlan ösvényeken is mozogjak. Nem volt ebben az inspektori státuszban semmilyen szándékosság, a véletlen hozta így a szabad estén. De muszáj külön megemlítenem, hogy a személyzet csillagos ötösre vizsgázott: a több oldalas borlapon másfél decis árak vannak feltüntetve, de önként/ismeretlenül felajánlja a kedves felszolgáló, hogy hozhat féldeciket is; minden bor ideális hőfokon érkezett; a kilencből egy bornál sem merült fel a klasszikus (de annál keserűbb) “na az pont nincs készleten” klisé; és egy bor sem érkezett “fáradt” palackból a pohárba. Hab a tortán, hogy a száraz tételek tettek mélyebb benyomást. Lássuk a medvét!

Ezt a klubszezont Bárdos Sarolta Barakonyi-dűlős furmintjaival kezdtük a minap. A Várhegyből kivált termőhelyet általa ismerhettük meg a 2000-es évek derekán, méghozá gyönyörű, egyedi stílusjegyekkel megformálva. Noha évek óta hárslevelűből is készül a Barakonyi-dűlős bor, az évjáratok számomra itt mégis a furmintot látszanak igazolni. Mégis kedvesebb, élvezetesebb borok ezek szemben mondjuk a szigorúbb mádi furmintok derékhada: mindig van több vagy kevesebb maradékcukor, ami az eltarthatóságban is fontos szerepet játszik ezekben a borokban. 2017 klasszis év: ennek köszönhetően a Nobilisnél egy különleges parcellaszelekció, a ‘Karós’ tétel is elkészült, melynek friss, 2018-as évjárata most debütált nálunk: érezhetően egy még hosszabb eltartásra szánt “nagybor” a cél ezzel a különleges szelekcióval. Nézzük is meg, hogy a dűlő mire képes több évjárat tükrében!

Nehéz, esős, botrtiszes év kísérlete (egri) vörösben egy tokaji termelőtől. Egész halvány szín, barnás téglavörös. Botritisz, késői szüret jelleg, gomba, földesség, nemes rothadás. Édeskés tónus, az évjárat felismerhető főboros jellege, kifejezett maradék cukor, mély, nagy test, hosszú íz. Egyéniség, őszies gyümölcsökkel, birsalmasajttal, körtével, ölelő, őszies-télies hangulattal, avaros jegyekkel. Furcsa egyéniség.

A Gróf Degenfeld család története igazi regénybe illő história. A reformkor idején Gróf Degenfeld Imre helyi borászokkal, termelőkkel egyesületet alapított azzal a céllal, hogy a tokaji borok minőségét szabályozzák, illetve magasabb szintre emeljék. Ez lett 1857-ben a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület, mely a borminőségek szabályozásában, később kereskedelmében is szerepet játszott. 1873-ban kastély épült Tarcalon, egy országos program keretein belül, mely a borászatok megerősítését támogatta a filoxéra alatt és után. A patinás épület vincellériskolaként működött, ezzel is támogatva a válságos időket élő régiót. Az évszázadok folyamán a család számtalan nemesi sarja származott el szerte Európában (német és erdélyi szálakkal), szerepet kapva a politikában, de pl. a 30 éves háborúban is. A világháborúk idején a család néhány évtizedre eltűnt Magyarországról, hogy aztán 1995-ben méltó pompával térjen vissza, a borászat mellett nemesi kifinomultságot sugárzó kastélyszállóvá alakítva a tarcali birtokközpontot, modern borászattal a rendszerváltás utáni borvidéki privatizáció második/harmadik hullámában. A 25 év alatt olyan szakemberek bábáskodtak a birtok stílusának kiérlelésén, mint ***Demeter Zoltán, Bárdos Sarolta, Rakaczki Gábor, Ujvári Vivien, Zsurki Sándor, de mindenképp nevesíteni kell a kezdetek óta szőlészként itt dolgozó Varkoly Istvánt is, akinek köszönhetően immár organikus elvek szerint zajlik a szőlőtermelés!

Organikus tarcali muskotály egy nehéz évből.Direkt, populáris parfümös muskotályosság, édes sütivel, citromos tarte-tal, főként érett sárga és fehér húsú déli gyümölccsel, citrusokkal. Mindig nagyon komplett és szerethető orrban. Ízben először a cukor, aztán a hűvös, esős év, lédús citrusos savai kérnek főszerepet maguknak. Soksok primer gyümölcs, kerek félszáraz zamatok és így együtt ez egy nagyon jól csúszó összhatást ad ki a nap végére. Ideális bulibor, leánybúcsúra hangolódó tétel. 

Halvány szín, szőlővirág, szőlőlé illat, muskotályos kedvesség fogad a pohárban. Ízben magas cukor és a lágy sav egyből 2018-ra utal. Sok tiszta zamat, de viszonylag rövid és kevés fineszt tartogat, ahogy ezt 2018 esetében másoknál is gyakran tapasztaljuk.

Egy igazi nem várt megelepetés Hercegkút nagyborászatától. Friss, barackos, almás, körtés illatok, nagyon tisztán és megnyerően, modern köntösben. Sima és félédesbe hajló korty, sok cukorral, de mérhetetlen tisztaság és kellemes zamatok kíséretében. Ebben a műfajban ritkán vagyok lelkes, de ez egy piacos és szépen elkészített bor, amit a fiatalok és a lányok egész biztosan hamar megszeretnek majd.

Újabb mádi köröket tettünk múlt héten. Az eredetvédelmi egyesület legutóbbi ültetett szeánszán egy igen hálás témakör, a szamorodnik vették át a porondot. Ha van olyan műfaj, amiben kiváltképp élen jár és komoly referenciákat tudhat magáénak a borvidék legnagyobb hegyközsége, akkor a szamó mindenképp az: **Szepsy István 2003-ban kezdte kiengedni a szamorodni-vitorlákat (a korábban szabadabban készített cuvée kategóriát rövidesen háttérbe is szorította). Az okok érthetők: a szamorodninak az 1700-as évekig visszanyúló hagyományai vannak, idő közben a termékleírása is ráncfelvarrásra került és nem utolsó sorban használható a tokaji fehér palack is (míg a késői szüret és cuvée esetében nem). Mondanom se kell, rövidesen elég sok mádi pince kezdett el aszúhoz hasonló színtű szamorodnikkal piacra lépni, és a mostani bemutatkozókból, de a borokból is kiderült egyértelműen, hogy a koncentráció a cél (ahogy Mádon szinten minden bortípus terén). Nézzük, melyek ragyogtak most a legszebben…!

A hosszú csendet ismét megtörve… Mivel végre újra lehetnek beltéri események, nem is vesztegettem hát az időt: május utolsó péntek estéjét le is fixáltam a Borganika Stúdióval, így ismét a megszokott helyszínen kóstolhattunk tokaji ritkaságokat, ezúttal a tarcali löszről. Azon belül is számomra az egyik legszebb példa kerül ma a poharakba hárslevelűből: méghozzá az idei TokajGuide-ban egy csillagossá előlépett Kikelet Pincészet Lónyai-dűlőjéből. Berecz Stephanie-nak hála egészen a kezdetekig vissza tudtunk nyúlni az időben, a TokajDry-hőskorszak hajnalát jelentő 2005-ig. Lássuk, hogyan érnek a löszös szárazak, ha Bereczék segítik őket világra!

Színében is mélyülő, illatában is érettséget sugall: sok őszi almával, téli körtével. A kor megjelent benne, de annyira komplex és tiszta, hogy mégsem csap át zavaró oxidációba (talán a hárs egészíti ki ebben a furmintot szépen). Ízben emlékeztet korai Királyudvar borokra (Demi sec, Lapis Furmint stb), konkrétan édes a bor. Magas cukor, mellette pedig a meleg év sok savat nem tartogat. Édes körte kompót, almás pite, birsalmasajt, tiszta jegyek, de egy nőies, hízelkedő stílus mellett. Baja nincs ennek a bornak, látszik, hogy törődéssel fordultak felé, mégis alig-alig borszerű textúra, sokkal inkább olyan, mint valami finom és tiszta gyümölcsital. Érdemes lassan meginni.