Körtekompót, birs, almatermésű gyümölcsök és virágpor illata (de frissnek már nem mondanám, és az alcsony kénszint is érezhetően határon tartja a bor fiatalságát, és mintha sötétedne is arany színe a levegőn). Mély, koncenrált, mézes buké. Ízben visszaköszönnek az illat kandírozott gyümölcsei, de mellette rágható kajszilekvár, széles, gazdag, hömpölygős textúra mellett. Finom érettség, hosszú, magas cukortartalommal, igen komoly beltartalommal. (Nagyon el tudnám képzelni valami rizskoch típusú édességgel.)

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Az egyik legjobb dolog, ami Tállyával (és tulajdonképpen Máddal is) történt az elmúlt 10 évben az az, hogy elindult a TR Művek. Az érdekes az, hogy már az indulásuk utáni évben az első TokajGuide-ba is bekerültek. Mivel felületesek voltak a tállyai ismereteim akkor, emlékszem, Homoky Dorkára bíztam, hogy a tollat végigvezesse Tállya izgalmas borászatain (így lett ő a guide első és egyedüli vendégszerzője egyébként), és egy külön fejezetben ő már bemutatta a 3 szemtelenül fiatal pesti kötődésű alapítót és borászatukat a spirál kötésű 2014-es kiadásban. Azóta tulajdonosból kettő maradt, Szamosújvári Pál és Mátyásfalvi János, Pali felesége, Kada Anikó az érző lelke lett a TR brandnek, Uliczki Dénes pedig a motorja. Mind jóbarátok, tele életörömmel, optimizmussal, lelkesedéssel, amik nélkül lehetetlen ma Hegyalján talpon maradni. 

Tavaly lett 30 éves a Pajzos. Ennek kapcsán több izgalmas tematikus kóstolásról tettünk említést, részletes jegyzeteket hasábjainkon. Talán kevesen tudják, de a francia tőkével alapított nagyborászatot bátran nevezhetjük a borvidék legnagyobb birtokának, hisz a két dűlőben (Pajzos és Megyer) összesen nagyjából 200 hektár képezi a cég tulajdonát (igaz ennek csak egy része terem), évente 350000 palackos produkcióval. Ebből adódóan amolyan állatorvosi lóként is tekinthetünk erre a birtokra: ami itt történik, az kicsit igaz a borvidék egészére is sok esetben. Lemérhető sokminden a borok árazásában, a termékportfólió súlypontjain, benne immár a pezsgő megjelenésével stb. Fontos változás tavaly óta, hogy birtokigazgatói poszton új kapitány vette át a kormánykereket Kolozsváry-Kiss Árpád személyében, aki Laurent Comas után sok tekintetben átkalibrálta a birtok napi szintű működését az első céges átvilágításai óta. Most nézzük meg közelebbről aktuális választékukat!

Nagy Zsoltéknál sem mostanában jártam utoljára Bényén. De pár hete annyira tetszett aszújuk (ld. előző poszt), hogy múlt héten beszaladtam hozzájuk egy gyors helyszíni szemlére. A vendégház udvara megszépült, a környezet mindenféle igényt remekül kielégít (szállással, étkezéssel, a legkülönfélébb igények szerint, és ez nem a reklám helye). Én most leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a pince stílusa mit mutat az elmúlt évjáratok tükrében. Korábban rendre meggyőzött, sőt meglepett a borászat produkciója Ugyan a Préselőnél a limitált palackszámok ellenére vállaltan az érettebb tételek dominálnak az aktuális választékban, néhány fiatalabb tétel is került a pohárba. Lássuk közelebbről:

Mindig közönségkedvenc...miért éppen egy szuper savú évből ne lenne az? Víztiszta, halvány szín. Illatban viszont nem egy tobzódó muskotály. Tiszta, kis virágosság, finom primer, egzotikus jegyek, de elég diszkréten a fajtához képest. Semmi pacsuli! Ízben aztán megad mindent, amire vágyhatunk: primer, lédús, zamatos déli gyümölcsök, jóleső cukorral. A korty végén puha, fehér húsú őszibarack, de sárga húsú citrusok is gazdagítják végig. Az év szép savai adta szép tartása mellett kerek, félszáraz ízek, populáris, kedves (feminin) bor. Telitalálat most is a mindennapokra! 

Friss, fiatalos, tiszta és direkt illat. Laza, könnyed, de makulátlan édes bor, tele déli gyümölcsökkel, bár viszonylag egyhe savakkal. Ez még az én tokaji szám ízének is meglepetés a javából a móri borász hölgytől. (5)

Február van. Itt is van a furmint hónapja, én pedig szüntelenül kutatom az újabb és újabb hegyaljai történeteket. Három cimbora Homolya Dániel, Sóstói András és Szerencsi Péter közös pincészete Tállyán. A Széchenyi Szakkollégiumban, a Corvinus egyetemistáiként barátkoztak össze, aztán szép lassan kúszott be az életükbe a borok iránti elhivatottság. Kis szőlővel kezdődött minden 2018-ban a Középhegyen. 2020 óta létezik hivatalosan a birtok,ma  összes területük a tállyai Görbével és a tokaji Telekivel kiegészülve 0,7 hektár (0,8 hektár friss telepítéssel). A terv, hogy 2030-ra 3-4 ha-os, 10-20 ezer palackos birtokká erősödjenek. Az első palackos tételeik részben a közösségi feldolgozóban, részben a tállyai házban készültek: tiszta ízek, sallangmentes borok, izgalmasan megjelenő maradékcukorral, szép egyensúllyal. A település egyik közösségi szervezői is egyben, a Tájoló Alapítvánnyal, mely egyebek mellett Tállya és Abaújszántó régi képeslapjait porolta le és gyűjtötte össze a borvidéki értékek megőrzése jegyében.

Mindig mondom: a nehéz évjáratokban derül ki, hogy ki az igazi, tudatos borász. A 2020-as évjárat a Rajna-mentén sok tekintetben az ellentéte volt a hazánkban tapasztaltaknak, de abban azért hasonlít, hogy nem a termelők kedvence volt ott sem. Meleg volt, korai szürettel, ami különösen nagy kihívás egy olyan finom savszerkezetű bor megformálásakor, mint amilyen a riesling. A nahe-i legendánál, a 20-25 hektár körüli Dönnhoffnál mégis sikerült a bravúr, olyannyira, hogy két teljesen új GG is került a repertoárba. Tar Ferenc barátunk pedig ismét elhozta őket ide Budapestre, hogy aki érti, kóstolja a népszerű világfajta legjavát (ha Tokajon kívüli pincéknél is számolnám a csillagokat, a Dönnhoff már biztos birtokcsillagos lenne). Szóval muszáj voltam menni.

Jó dolog bennfentesnek lenni Hegyalján. Igazából nem is a bennfentesség miatt jött ez, de egész véletlenül tényleg igazi csodákba futhat bele az ember, melyeket a hétköznapi fogyasztó aligha kóstol meg. Benkő István és cseh felesége, Radka nagy műkedvelők, járják a világot, Leányfalun élnek (az év egy részében). Évtizedek óta gyűjtik és fogyasztják a borokat, István már a rendszerváltástól figyeli a magyar borászatok alakulását, de az USA-ba is juttatott ki néhány pincétől borokat. Abaújszántón vettek területet a Bea-dűlőben, majd 2018-ban palackozták le az első tételüket (helyi humán és közösségis hardver közreműködéssel). Pár éve instagramon jött velem szembe a művészi címkéjük és a grafika készítőjén keresztül jutottam el végül hozzájuk. Megismerkedtünk, elmesélték a történetüket, de aztán évekig nem beszéltünk. A szép bornak köszönhetően bekerültek a 2021-es guide-ba, mert az a debütáló tétel tényleg nagyon tetszett. Most a frissebb kiadásokat is megkóstoltuk, ugyanúgy Leányfalun.