Sok kedves meghívást kapok termelőktől folyamatosan, igyekszem eleget tenni annyinak, amennyinek csak tudok. Makai Gergővel is már tavaly óta toljuk a látogatás dátumát. Múlt héten végre összejött ez is. Kovács Tibor visszavonulása után fiatalos, új energiákat lehet érezni a Rákóczi Pincében. 2017-ben már a borvidék első hivatalosan organikus aszúja is elkészült a francia alapítású tokaji pincében, és ha az ember a Hétszőlő dűlőiben sétál, olyan érzése támad, mintha nyugat-európai borvidékeken járna: látványos, gyönyörű, méltóságteljes bio birtok, mely méltó a tokaji aszúbor első említéséhez (1671). A címkéken is történtek újítások, de egyetértettünk a fiatal birtokigazgatóval abban, hogy azért az is pozitív, hogy az 5 puttonyosnál megmaradt a hagyományos (franciás) címeres címke. És hát igen: az is világossá vált ismét, hogy ez a birtok történelmileg is és ma is az aszúborok egyik legizgalmasabb bölcsője. Lássuk, mely friss tételek tettek erről tanúbizonyságot ottjártamkor!

Enyhén merkaptános furmintosság, fedett jelleg, de korrekt érettség, dél-hegyaljai jegyek, egyszersmind remekül tartja magát. Igazi érett nagyfurmint stílus: komoly, széles bor, sós, ásványos és penge savval szárít (ami a meleg évből egész meglepő). Jól áll neki a kor is, de még el is lehet tenni: noha a löszös termőhelyre ez kevéssé jellemző. Klasszikus TokajDry, vérbeli terroirbor. A Hétszőlőtől az egyik legszebb szárazbor ever.

Élő egyenes Tarcalról. Fiatal, fejlődőd, friss illat, de tele kedves, löszös, virágos, szinte parfümösen bájos jegyekkel, melyek egyszerre jellemzik szépen a borászt és a löszös termőhelyet, primer gyümölcsökkel. Friss, fanyar, citrusos sav, kerek, sima felszín, jól iható jelleg, finom, szinte légies textúra, izgalmas tartalom, finom testtel. Sok fehér szín, fehér gyümölcsök (zöldalma, körte), kis mandula, csipet sósság, a sav elég moderált és integrált. Mérhetetlenül tiszta. 

Várhelyiékről mindig elhangzik, hogy elsőként nyitottak borboltot a borvidék fővárosában, Tokajban. Évtizedek óta foglalkoznak családi vendéglátással, évente ezernyi borszerető ember találkozik az általuk kínált hegyaljai minőséggel a világ legkülönfélébb pontjairól érkezve. Hímesudvar Tokaj ősi megnevezése volt, ahogy Anonymous Gestajában is olvashatjuk. Az jut eszembe erről, mennyire jó látni, hogy bár életben maradni tudjuk, sosem könnyű….mégis vannak állandósuló értékek a borvidéken, akik kis birtokméret (3 ha) is képesek életben maradni, megújulni és minőséget alkotni (trükközések és petpalackozás nélkül). Azt gondolom, ez a tény önmagában többet mond ezer okfejtő cikknél és szócséplésnél: a Hímesudvar 1992 óta a bizonyíték a realitásra, melyről az a sokszáz kisebb és középvallalkozás csak álmodik, amikor úgy dönt, vesz pár hektár szőlőt és onnan olyan borokat fog készíteni, amilyenben örömét leli, helyben eladja kedves vendégeinek (megfeszülős nagykereskedői izmozások nélkül). A kihívásokról, nehézségekről, démonokról persze Várhelyi Péter is tudna órákat mesélni az elmúlt közel 30 évből; én most azt tudom megerősíteni, mennyire fontos végvára volt Hegyaljának és a megújulásnak ez a birtok első remek aszúival, majd löszös száraz furmintjaival. S hogy milyenek 2020-ban kapható boraik…?

Tiszta, elegáns barackos aszúkaraktert mutat illatában. Ízben nem annyira a magas beltartalomról, mint inkább a löszös termőhely (PéterDeák-dűlő) finom részleteiről szóló aszúbor. Szép arányok, egyensúlyos íz egy nagyszerű évjárat emlékeként. 

Barta Tamással tavaly futottam össze először, egy tarcali házibuliban. Persze az ott jelenlévő társaság legalább fele jegyzett tarcali borász volt. Szó szót követett, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, csakhamar kiderült, hogy Tamáséknak is van egy kisebb területük: a Verebesben (Tokaj) és a Dereszlán (Keresztúr) és hozzá Tokajban apósának pincéje is. Több se kellett, az ilyesmit én mindig megjegyzem: egy pince Hegyalján, amit még nem ismerek, amit fel kell fedezni, amiből még bármi lehet... Február végén meglátogattam hát a klasszikus hobbi borászatot és bizony találtam 1-2 igen érdekes tételt.

Tarcal, előhegyi bor. Illatban barackos, szinte aszús (gyaníthatóan az enyhén botritiszes alapanyag miatt is), jellemzően 2016-os jelleg. Ízben telt, kesernyés, enyhén hordós ízvilág, elég zaboltálan és nagyon jellemzően tokaji furmintos savakkal. Biztos, hogy még fejlődni fog palackban, kérdés, hogy előnyére alakul-e majd így az illata. 

A Furmint Február mindig kihívás. Nem csak a borásznak és a kiállítóknak.... Egy olyan seregszemle ez az év elején, amivel nagyon mély merítésből lehet benyomásokat és válaszokat szerezni: hol tart Tokaj, hol tart a furmint, hol tartanak egyes borászatok a stílusuk kiérlelésével? Minden évben igyekszem valami koncepciót találni, hogy minél több bort meg tudjak kóstolni, de így is látom, hogy egy személyben csak az elvárások egy részét tudom teljesíteni (ezúton is elnézést azoktól, akikhez nem jutottam el vagy csupán egy bort tudtam megkóstolni, esküszöm, hogy három előtt elkezdtem). Mivel tavaly az emeleten kezdtem, s a mádi terembe már csak zárás előtt értem oda (volt, aki már lerámolt, másnál elfogyott szinte minden), így idén lent rugaszkodtam neki: Tarcal, Bodrogkeresztúr és Mád, majd a felső szinten folytattam a többiekkel. Több, mint 80 furmintot sikerült megkóstolni. Jövőre megint fentről lefelé kezdek neki...

Vannak borok, melyekről csak nosztalgikus elragadtatással tudok mesélni és visszaemlékezni rájuk. Történt, hogy 2008 őszén, a Bortársaság Lándchíd utcai boltjában (még annak megnyitása előtt) kiadvány előtti belsős kóstolón vettünk részt Balla Marcival, akivel azokban az időkben sokat kóstoltunk együtt (a BT-nél is együtt kezdtük és ezt a blogot is együtt indítottuk el). Vegyes sor volt St. Andreákkal, Bolykikkal, Heimannokkal. Aztán jött egy ismeretlen pince furmintja a Mézes-mály dűlőből egy Szepsy Urbánnal, mindkettő, 2006-ból. A Balassa tetszett jobban, igaz akkor az Urbán is mély benyomást tett rám. Az a Mézes-mály furmint azonban igazi 3 csillagos élmény volt: soha nem felejtem el az ízét. Eljött hát az ideje, hogy a legutóbbi TokajMagicen néhány szerencsés ismerőssel szemügyre vegyük, mivé lett az a bor és meddig jutott el a fiatal borász ezzel a dűlővel száraz borban.

Ahogy a Szólóról szóló posztból kiderült, Berecz Stephanie-nál is jártam a napokban, ami az emberre valahogy mindig hatással van. Ez most is így volt. Zsolti és Stephanie még mindig olyan csoda, éteri összhangban táncolnak együtt mindenféle porondon, hogy az már szinte művészet. Mindent elmondtunk vagy leírtunk róluk korábban: szárazban a legelegánsabb löszös villanások, pezsgőben is egyre szebb eredemények a palackban és most van nekik egy 13-as aszújuk, amit karácsonykor a műfaj rajongói biztosan nagy örömmel fognak inni (én idén szentestére 2010-es Kikelet aszút fogok bontani, ez biztos). S hogy milyenek Stephanie 2018-as szárazai...?