Izgalmas bor. Sok fűszer, sósság, füst, sok sötét húsú gyümölcs, főként szilva, sonka, finom animalitás, sokszínű illat, profi kivitel. Fémes az eleje, aztán vastag, széles, elég nagy test és komplex, hosszú bor, kis kávé és a végén (fiatalos) erős cseres tapadás és szárítás érezhető mindenhol lenyelés után.
Klasszik hagymahéj szín. Enyhe és tompa illatok, aminél felmerül némi üresség, hiányérzet is bennem. Aztán könnyed, laza és elég rövid következik, de hibája nincs, egyszerű, finom rosé a mindennapokra, akár fröccsbe is.
Igazi hamisítatlan primőr rozé, méghozzá az elsők között! Vidám, pink szín, kellemes töltetlen málnacukor az illatban, kis pezsgés, friss és hihetetlenül virgonc savak hosszú ízérzetével. Most kell inni, amíg ilyen ropogós!
Vérbeli üde, nyári fehérbor, melyet csakis jól behűtve, vastagon párás pohárból érdemes kortyolni a nyári kánikulák idején. Illatában érett, lédús trópusi gyümölcsök és beérett szőlő jegyei jelentkeznek. Zamataiban a vágott fűtől, a bodzán át, egész a csalánig minden előbújik idővel, amit egy sauvignontól elvárhatunk. Hamisítatlan képviselője a fajtának, kissé visszafogott, de friss savakkal.
Rozéink közül az egyik legjobb választás. Kékfrankos és Cabernet Sauvignon, ragyogó rózsaszínben, az átlagosnál kicsit sötétebb rozé árnyalattal. Illatban a rozékra oly jellemző jól kivehető gyümölcsös, tuttifruttis pajkosság érzékelhető. Jó italú rozé, mely kellemes savaival, friss jellegével szinte nélkülözhetetlen, üde színfoltja a nyári napoknak. Nincs mit magyarázni rajta: olyan, amilyennek egy jó rozénak lennie kell.
A cirfandli a pécsi borászok büszkesége, mely a hazai fajták közül sehol másutt nem kapott főszerepet, kizárólag legmelegebb borvidékünkön. Nehéz műfaj, de a jó évjárat, a Mecsekalja kedvező, szubmediterrán klímája, és a gondos munka képes kihozni a cirfandliból a jobbik énjét, melyre iskolapélda Lisiczáék zászlós fehérbora. Elelinte nehezen értelmezhető a merész illat: fűszerek, petrol, már-már szerves oldószerek juthatnak eszünkbe, majd trópusi gyümölcsök jelennek meg benne közvetlenül kitöltés után. Szépen ragyog a pohárban aranyló színével, és ha kicsi időt adunk neki, akkor érezni fogjuk az illatban is a késői szüret, a töppedt jegyek desszertborok világára hajazó diós aromáit is. A korty rendkívül tömör, gazdag ízeket mutat, melyben a a fajta fűszeressége, a töppedt stílusjegyek zamata, a fahasználat és az alkohol szintén szépen integrálódnak hosszú, vastag, nagy borrá.
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
Keserédes, felemás élmények
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
Egy viszontagságos év édesei 10 év után
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...: