Első évjárat a terület rendbehozása óta. Fémes, barackos, zellerszéras, zsírkrétás, virágos illatsokaság. Telt és zamatos korty, mely hosszú lefutású. Van benne egy kis alkoholtúlsúly, de a gyümölcsök, a barackosság játékossá teszik. Ásványos, gazdag ízmaradék. Szép munka Olaszrizlingből.

Erőteljes, markáns illat: áfonya, festőszőlő, Turánosság, de azért lazábban, gyümölcsösebben, kevésbé likőrös jelleggel persze. Ízben fűszeres, szinte kadarkás, a kortyot is a pirmer, friss gyümölcsök szörpössége teszik olyanná, amilyen. Tanninjai is jelen vannak. Közepesnél mindenképp enyhébb test és tartás. Összességében egy egyszerűbb, lazább vörösbor.

Eleinte nehezen előcsalható, parfümös, zöldalmás, császárkörtés, egy kevés vaníliával, seprőn tartott jegyek, zsírkréta. Ízben elég sűrű és krémes, de nem túl hosszú: tökmag, szotyi, hordós jegyek. A végén fellazul a korty, megjelennek a gyümölcsök a vajasan hordós és ásványos jegyek mellett. Enyhének tűnik még, imperfekt bor, mely az idővel remélhetőleg sok szép erényt szed föl magára.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

A minap mi is hagytuk magunkat elcsábítani pár ígéretes olaszrizlingre, ahogy azt a hazai "borblogger társadalom" nagy része is megtette mostanában. Laci is, Marci is én is kóstoltunk egy időben (nem gyakori eset), úgyhogy most kicsit parallel tudtuk kifejteni/megvitatni, kinek milyen a jó Olaszrizling. Marci válogatott, a kóstolás végül nem vak volt, mert sokan voltunk. Összességében meggyőző mezőny volt. A jegyzetek töredékesek, de a lényeget megpróbáljuk átadni....

A pincében nálam olaszrizlingből van a legtöbb palack. Ugyanis a kedvenc fehér szőlőfajtám. Ez nem pusztán lokál-patriotizmus, egyszerűen tényleg szeretem. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül az országban… Rengeteg vád éri az olaszrizlinget, hogy sem nem olasz, sem nem rizling, ennek ellenére rendszeresen összekóstolják a rajnai rizlinggel, ami szerintem nem teljesen fair. Néhány hasonlóság ellenére, két különböző szőlőfajtáról van szó és finoman szólva is túlzás azt az eleganciát és kifinomultságot, azt a szikár, kristálytiszta és egyenes stílust elvárni az olaszrizlingtől, amire a legtöbb német rajnai rizling képes. Valószínűleg Franciaországból került hozzánk a fajta a 19. században, de tény hogy nálunk a legelterjedtebb a világon, olyannyira, hogy a legnagyobb területen ezt a fajtát művelik hazánkban. Arról pedig igazán nem tehet, hogy olaszrizling lett a neve…

Nyakunkon a november, közelít a téli időjárás is, de azért néha meglep minket egy kis jóidő. Sillerek, nehezebb fehérborok és persze vörösek esnek jól, egy jól fűtött szobában kortyolgatva, meghitten kettesben, vagy a kedvenc zenénkkel.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.