Az első generációs borászok közös platformjaként indult el 1999-ben a Pannon Bormíves Céh. A szerveződést tíz komoly hazai családi pince indította, valószínűleg az egyik legrégebbi hasonló egyesület, ami minőség mentén definálja önmagát és a magyar bort. Noha az évek alatt kicsit elhalkultak, a Pannon Bormustra sem nagyon kerül napirendre. Pedig annak kérész életű megújulási törekvései egy pillanatra beengedtek némi nemzetközi levegőt kis hazánk igencsak ellaposodott borversenyeinek terébe. Hagyományos évvégi karácsonyozsára minden decemberben összeverődik a sok neves borász, hogy bevonva a szakmát, borkedvelőket, kicsit visszatekintsenek az év történéseire. Balla Géza, céhtag lett ugyebár az év borásza, Szabó Edit Bussay László emlékdíjat kapott, Mészáros Gabriella pedig megindító módon emlékezett meg az idén fájdalmas hirtelenséggel minket itthagyó Sánta Zoltánról, aki tényleg óriási űrt hagyott maga után ebben a közösségben. 

Folytatjuk (számunkra biztosan) méltán nagy sikerű rajnai köreinket. Ebben a fordulóban egy kivételes nemzetközi merítésről folyik majd a szó, melyet Bernáth Józsi barátunk szervezett és többnyire állított is össze, persze segítettünk is neki ebben 1-2 palackkal (mondjuk én csak meginni/megírni). A rajnairól tudjuk, hogy sokfelé jól érzi magát a világban, ezért is hívjuk világfajtának, de arra azért nem gondoltam, hogy a szavazást követően az első háromban egy németül beszélő címke sem lesz majd…. A mi Józsink módszeres vakkóstoló szervező, ezért haladjunk csak szépen sorban (egy vak kör után vissza lehetett kérni a fejvakargatósabb darabokat újra, aztán 3 sorszámot kellett mondani mindenkinek):

Elég intenzív virágos, mandulás, olajos magos illat. Enyhén disszonáns bor. Az alkohol is jobban érződik a kelleténél is, a 13-as borok közt kóstolva kissé lomhának hat.

Olasz és sauvignon duettje. Elsőre talán inkább előbbi dominál illatban, de aztán mégis a suavignon válik meghatározóvá. Ízben is igazi, könnyed, zamatos balatoni fehérbor, jön a finom grapefruitos, bodzás jellege a francia fajtának. Friss, vidm, a végén az évjárat kissé éles savai adják meg a fókuszt.

Mitől is lesz sikeres egy szőlőfajta? Mitől lesz egy sikeres szőlőfajtából világfajta? A három fehér testvér közül a legszínesebb világpolgár a Sauvignonból lett. A Chardonnay és a Rajnai is több útlevéllel rendelkezik, szépen meg tudják mutatni a termőhelyi jegyeket is, van nekik európai, ausztrál (magyar) stb referenciájuk bőven, de mégis a Sauvignon tudott a legvidámabb, legüdébb maradni, bárhonnan is kóstoljuk. Nem veszi magát véresen komolyan, és én ezért szeretem annyira. Ha súlyos borra vágyom, Chardonnayt bontok, ha elegánsan izgalmasat, akkor Rajnait, ha mosolyogni akarok, csak a Sauvignon...!

Füst és kő illatban. Körte, sok-sok lédús gyümölcs tölti meg az ízét, a végén egészen agyagos, gyurmás ásványokkal és mandulával. Minerális és épp csak kissé krémes textúrájú, modernebb chardonnay karakter.

Pár héttel ezelőtt esett meg ez a kóstoló, ahol lehetőségem nyílt a mostanság igencsak szerteágazó Légli szortimentet keresztbe, hosszába megízlelni. A Dél-Balaton egyik meghatározó figurája Ottó. Fehérborai mindigis fontos példákkal szolgáltak különféle fajtaborokra. Hosszú évjáratok óta követhetők nyomon, s most az derült ki, hogy a Rajnait és a Chardonnayt egész jól érti a borász.

Az Olaszrizling. A mi Olaszrizlingünk. Büszkék vagyunk rá. Gyakorlatilag csak a miénk, sőt nálunk valamiért az ősök akkora fantáziát láttak benne, hogy máig legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtánk. Mi újat lehet még elmondani a rizlingről? (Sajnálom, és tudom, hogy a hatlövetű megmondóemberek kedvenc vesszőparipája a „rizling=rajnai, olaszrizling=olaszrizling” - tézis; de ahol mi szüretelünk szőlőt, ott egy rizling van, az olasz, úgyhogy legalábbis erre az októberi posztra én rövidíteni fogok.)

A héten töredékesebb posztok fognak következni, amolyan lazább nyári üdítők gyanánt. Egy-egy rövidebb, pár boros kóstolóélmény, ami valami miatt (akár egy hosszabb sor részeként) emlékezetes, tanulságos tudott lenni. Ebben a részben három rizling szerepel, két rajnai, egy olasz. "De hát a két fajtának semmi köze egymáshoz!!". Nem baj. A Pannonhalmi Apátság metsző tisztaságú, reduktív alapborai hosszú évek óta okoznak kellemes meglepetéseket 2000 Ft körüli árban. Néha kisebbeket, néha nagyobbakat. Két 2012-es bora mellett egy 2009-es Légli Gesztenyés került most a poharamba:

Fában erjedt és tartályban érlelték. Meglehetősen tompa illat. Zöldalma. Citrusok vezette íz, frissen, fiatalosan, de azért van benne alkohol is bőven, mely kissé nehézkessé teszi. Most még elég durvák az illesztések. Befejezetlennek hat és nehezen áll össze a kép.