Eléggé direkt (fajélesztős?), tiszta, balatonias rizlingjegyek. Ízre ennek egyenes, preciíz, pontos folytatása: primer, friss, gyümölcsös, virgonc savú, kis CO2, kedves és vidám tétel, körtével, barackkal, almával, és sok-sok nyárral a pohárban.

Visszafogott, kimért illat. Ízre fajtajelleges, izgalmas, barackos, zamatos, szép bor. Jó savak, kicsi kesernye a végén. Telibe trafált rizling.

Édeskés, mályvacukros, behízelgő buké (fajélesztős hatás). Testesebb bor a friss sorozat borai után, húsos, hosszú, de szerkezetében mégis relatíve egyszerű.

Virágos, meglepően parfümös rizling, pici mandulával, lisztességgel. Zamatos, könnyed, balatoni fehérbor, némi barackos gyümölccsel. Visszafogott, sima felszínek és jó ihatóság.

Az Olaszrizling. A mi Olaszrizlingünk. Büszkék vagyunk rá. Gyakorlatilag csak a miénk, sőt nálunk valamiért az ősök akkora fantáziát láttak benne, hogy máig legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtánk. Mi újat lehet még elmondani a rizlingről? (Sajnálom, és tudom, hogy a hatlövetű megmondóemberek kedvenc vesszőparipája a „rizling=rajnai, olaszrizling=olaszrizling” - tézis; de ahol mi szüretelünk szőlőt, ott egy rizling van, az olasz, úgyhogy legalábbis erre az októberi posztra én rövidíteni fogok.)

Idén is megrendezésre került a nagyszabású Badacsony New Yorkban rendezvény, mely impozáns helyszínen vonultatja föl a festői szépségű borvidék közel összes jegyzett pincéjét. Ez a látványos összefogás idehaza üdvös és a maga nemében valóban példátlan, de a szemem azonban továbbra is csak félig nevet, hisz a kép nem tud egységes lenni, gyakorlatilag ahány stand, annyi féle színvonal. - Ha valaki kicsit is naprakész, könnyen kiszámítható, hogy melyik egy-két asztalnál fog jó, melyiknél közepes (ez a döntő hányad), sőt melyiknél hibás (!) borokat kóstolni (bizony utóbbiból idén sem volt hiány, pedig próbáltam biztosra menni). A sok résztvevő által elhozott túl sok tétel pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy az egyszeri ember véletlenszerűen megtalálja a fonalat. A Szürkebarát 30 árnyalata kezdeményezés is pozitív alapvetően, de éppen ez a fajta mutatja meg szerintem a legkevésbé kifejezően egy bazaltos, vulkáni termőhely markáns arcéleit, adottságait.

Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy az Olaszrizling a legtöbb magyar borkedvelő szíve csücske. De legalábbis minimum az egyik, melyre büszke, melyet megvéd bárkivel és bármivel szemben, hisz gyakorlatilag csak a mienk, de legalábbis hungarikumként tekintünk rá. Véleményem szerint nincs ez másképp borászaink szerint sem: sokoldalú fajta, mely a hazai körülményekhez edződött, azaz megbízható, emellett a termőhely erényeit is képes megvillantani. De beszélünk-e róla eleget? Foglalkozunk-e a fajta jó hírének kibontakoztatásával eleget? Kap-e akkora figyelmet, mint mondjuk a Furmint (mert az nyilván nem lehet kérdés, hogy szeretjük-e annyira, mint a Furmintot)? Hol tart ma a magyar Olasz?

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Végre ismét sikerült nem tokaji témát találni! A badacsonyi borászok is gondoltak egyet, egy nagyot, és fölkerekedtek, hogy a New York palota falai közt mutassák be ők is, hol tart most a borvidék. Somlónak van Somlói Tavasz, Tokajnak Nyitány minden évben, ám van egy másik nagyon jó, sőt ha szabad ezt mondani (turisztikai szempontból) még kiemelkedőbb adottságokkal bíró fehérboros borvidékünk, ahol a vulkáni alapkőzet adta termőhelyi talentum mellett a csillagok szerencsés együttállása révén még a látogatókban, turistákban sincs hiány egész évben. Valamiért mégsem hallunk erről a borvidékről, az itteni fehérborokról annyit (Somló és Tokaj mellett). Miért nem?