A múltkori szamorodni- vs. aszúsor után direkt szerencse volt, hogy merő véletlenségből Csanaky Máté barátunk keze ügyében voltak aktuális Zsirai borok is, mert nagyon rég kóstoltam őket, már hogy úgy koncepciózusan (és nem futtában). 2018 és 2019 került most terítékre a borászattól, melyet továbbra is Zsirai Katai irányít Mádon. Fontos adalék, hogy idő közben a birtok számára új területeken nyílt lehetőség dűlős borokkal kísérletezni. Nézzük is, hogy a Középhegy, a Betsek és a Szent Tamás közül vajon melyik nyújtja a legtöbbet a pohárban!
Régen volt nagyposzt, nincs mit szépítgetni ezen: a nyár és az egyéb alkotó folyamatok közepette a kóstolók mostanság jegelve voltak. Múlt hétvégén immár másodszor volt szerencsém azonban az egyik legfrissebb hangulatú, legszimpatikusabb közösségi megmozduláson résztvenni Hegyalján, melyet három szuper lelkes fiatal pince szervez pop up kerti party jeligével. Júliusban a TR, szombaton pedig Zsirai Kata a vendégházánál volt a háziasszony és a kései érkezéskor épp egy 2016-os retrospektív kóstoló kezdésébe csöppentünk. Gondoltam, hát ezt akkor kár lenne szó nélkül hagyni…:
Ma ismét egy kevéssé ismert tokaji borász mutatkozik be. Azaz, hogy Filep Gergely talán nem annyira ismeretlen azok számára, akik az elmúlt években rendszeresen megfordultak a borvidéken. Volt ő a Sauskánál, tavaly még a *Disznókő főborászaként lehetett összefutni vele, s ha ez nem lenne elég, amúgy **Szepsy Istvánnál írta a diplomamunkáját. A család debreceni és az iskolák elvégzése után nem volt kérdés számára, hogy melyik borvidék lesz az a színtér, ahol borászkodni fog. Tállyán vettek házat és zömmel szőlőt is: Meggyes, Kővágó, Hetény, illetve rátkai Középhegy (Holdvölgy). Egy fiatal borász, tele egyéni látásmóddal, akinek például két hektáron eszébe sem jut édesborral próbálkozni, a szárazra összpontosít. Immár csak a saját szőlővel foglalkozik (abban az értelemben is, hogy nem dolgozik máshol és nem is vásárol alapanyagot). Érdekli a pezsgő, érdeklik a dűlők, és 2016-tól egy elegáns, letisztult címkedizájn jelent meg a palackokon, 2020-ban már a Furmint Februáron is. Semmi esetlegesség vagy kísérletezés: igazi tudatos borász. Csak hordó (a pörkölés kigyalulva), alapvetően spontán erjedés, almasavbontás nélkül, tiszta íz és nemzetközi hangolás a borokban: szikár, feszes, férfias furmintok és hárslevelűk. Profi és fiatalos energia ötvözete Tállyán.
Mádi villanásoktól a borvidék távolabbi szegletei felé
Hogy milyen gondolatokkal búcsúzunk az idei Furmint Februártól? Biztos sokan megírták a február első csütörtökén megtartott Nagy Kóstoló tanulságait, de annyi minden más érdekes bor és téma akadt, hogy ezek a jegyzetek kicsit várattak magukra. Végre rájuk tudtam szánni a kellő időt és figyelmet. A furmintnak ugyanis kell a figyelem. Akárhogy is közelíti meg az ember: a szőlőben, a pincében, vagy éppen a pohárában. - Tetszik vagy sem, a furmintot többnyire úgy tudjuk megérteni, ha kicsit másképp, kicsit mélyebb odafigyeléssel vagyunk felé. Visszagondolok az elmúlt 11 év tanulságaira, hogy mennyi konklúziót hoztak a februári furmintozások:
Két-három borásznál többet aligha tudnék mondani, aki tényleg igazán mély helyi és geológiai ismeretek mentén tudna mesélni Tokaj-Hegyalja termőhelyeinek gazdag kőzettanáról. Árvay János közülük az egyik, noha eddig csak rendezvényeken volt szerencsém összefutni vele, most végre eljött a napja, hogy személyesen is tudjunk beszélgetni. A *Disznókő hőskorszaka után Sauska Krisztiánnal kezdtek birtokot építeni a 90-es években, aztán 2007 körül szétválással ért véget. Azóta töretlenül Rátkára, a családi pincére helyeződik a hangsúly, immár Szabolcs fiával és Angelika lányával vállvetve. Ilyen tudású emberrel mindig élmény kóstolni.
Zsirai Kata élete igen komoly fordulatot vett, mikor testvérével, Petrával és édesanyjával Nagyatádon úgy dönöttek, tovább építik édesapjuk álmát Mádon (és Somlón és Villányban). Kata azóta mádi lakos lett. Nem csak a pince mindennapjait irányítja, de szép vendégházat is üzemeltet Mád szívében. Csupa komoly feladat, még komolyabb kihívásokkal, melyhez szerencsére párosul fejben és szívben kellően nyitott szemlélet, fiatalos lendület és nagyfokú alázat is. Az új évjárat formálódik már hordókban, a 18-asok közül a Szent Tamás Furmintjaira és a Becsek Hárslevelűjére, de a Középhegyre is érdemes lesz várni, mert egyelőre nagyon ígéretesek az alakuló borok, szuper lenne lassan több (eddig önállóan be nem mutatott) dűlőt is megismerni a pince részéről a jövőben. Egy hosszú hordószondázást követően palackos tételeket is kóstoltunk a tél egyik utolsó igazán hideg estéjén:
E látogatás még az ősz folyamán történt. Kallódtak egy mappában a jegyzetek egy kicsit. A Szent Tamás Kft és a körülötte szerveződött cégcsoport 2009-es debütálása óta gyakorlatilag folyamatosan óriási fákba vágta a fejszéjét. Néhány az eddig megvalósult bővítmények közül, melyek szintén a történet részét képezik így együtt: Első Mádi Borház, ahol a feldolgozó is van; Gusteau Élményműhely, étterem, ahol a borvidék talán legizgalmasabb gasztronómiai zarándokhelye kezdi szárnyait bontogatni pár éve; Hegyközi Manufaktúra, melynek környékbeli alapanyagokból készülő delikát termékeit az egész országban maga a cég terjeszti a viszonteladók felé a borokkal együtt. Valamennyi termék arculatáért Ipacs Géza a felelős. Az ő jóvoltából a tavalyi évvel megvalósuló száraz tokaji palackkal együtt megszületett a MÁD elnevezésű bor is, mely tulajdonképpen egy önálló márkanév lenne. Ahogy neve is mutatja az elérhető árú települési száraz bor megalkotása lenne vele a cél, mely értelemszerűen egy szélesebb közönséget szólítana meg (borbárak, éttermek, vinotékák), s februárban előre lekötött, mádi gazdák szőlőjéből készül, elég magas palackszámban. (A nemzetközi előrelépéshez valahogy így kellene a rendszerváltás óta működnie minden komolyabb tokaji kereskedőháznak, ha már Hegyalja a világ legjobb édes boros borvidéke....) Aki a borokat készíti Balassa István mellett, nem más, mint ifjabb Szepsy István, aki mindeközben a családi birtokon is helyt kell, hogy álljon.
Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:
