Múlt héten egy tokaji dűlős 2020-asról tettem említést, ez az egri dűlős, ugyanabból az évjáratból nem kevésbé adja fel a leckét. Mély szalmasárga színe is jelzi korosságát. Illatában csupa zavaró elem: kénhidrogán, húsleves és markáns érettség 3 év után. Ízben aztán több szépséget is mutat. Meglepően telt idomú, húsos bor, aztán kimondottan sós, hosszú és komplex ásványos jelleget mutat. Nagy kár az illatért...

Hordós, vajas, vaníliás és enyhén fűrészporos jegyek jönnek illatban. Élénk savú, nagy adag hordóval átjárt íz (kis füstölt szalonnás reflexszel). Vérbeli tanninbomba, szárító korttyal. Ennek a bornak biztos, hogy évek kellenek még, mire lecsillapodhat valamelyest. Az újvilági vörösek rajongóinak ideális lehet.

Az igazat megvallva ismerek ennél kellemesebb bluest is. Cefrés, erjedő gyümölcsös, vörösborban teljesen váratlan almás illat. Fűszeres, szárító korty. Fanyar, bizonytalan és durva íz sajnos...

Kitömik díjakkal ezt a bort (biztos velem van a baj). Enyhe merkaptános fülledtség és vegetáliák zavarják meg illatát. Ízben szép test, kicsit előnytelen érlelés, sorjás sav, feszes, szárít, de szerencsére némi kerekítő cukor puhít az éleken. Disszonáns ízek. A puncsos hordó pedig az elejétől a végéig főszerepet követel magának. Lemaradtam valamiről? A furminttal nem a terroirt szeretnénk bemutatni? Megintcsak a 90-es évek vállalkozójához érzem közelinek a megjelenést.

Élénk bíbor színárnyalat. Visszafogott aromák. Kellemetlen csatornásság, de kiszellőzik, éret sötét húsú gyümölcsök, szilva jelenik meg aztán szerencsére. Élénk korty, szép savak, piros gyümölcsök, kerek utóíz. Szép lecsengés csokis jegyekkel, izgalmas szárítással. Egy kis toszkán hangulatot csempész az ember poharába.

Ismét előkerült egy fiókban szunnyadó jegyzet. Még a nyár folyamán nyílt alkalom egyben letesztelni a teljes KNW sort, a Lövőház utcai Szalonspiccben. A meghívásnak eleget téve örömmel mentem el az eseményre, hogy az egri borászat teljes szortimentjét mélyebben ismerhessem meg. Nem is szaporítom a szót, jöjjenek rögtön a jegyzetek és tanulságok, mármint azokról a vörösborokról, amiket izgalmasnak találtam az egyébként igen szerteágazó választékban (rosékat, fehéreket most átugrottam):

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Egyértelmű hordós érlelés orrban. Sok fa, nehézkes és lusta bor benyomását kelti illatban. Ízben ehhez illő szélesség, fás jelleg. Puha, krémes textúra, mely a pincére elég jellemző stílus fehérben is. (Biztosan megvannak a rajongói a műfajnak, Egerből és a fajtából egy kicsit keveset mutat meg.)

Több éves hagyományokra tekint vissza ez a pesti bikavér seregszemle. Magam sem először kapok meghívást a kurzusok egyikére, melyet Mészáros Gabriella, tanárnő vezetett le 4+4 féle egri és szekszárdi bikavér összekóstolásával. A bikavér az egyik legnehezebb témája, állatorvosi lova is lehetne a magyar borágazat összetett kérdéseinek (Tokaj sem egyszerű, nem állítom), és bár rengeteg szabály hivatott segíteni Egerben, Szekszárdon pedig még védett kivitelű palack is segíti a tisztánlátást, valahogy a bikavérből csak nem tud megszületni a magyar csúcsbrand vörös házasításban. Hogy mi ennek az oka?

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.