X

KOPÁR

Ripka Gergely

Karácsonyi Zwack Open/2013

Magyar borok színe java a Soroksári úton

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai:

Tovább

Ripka Gergely

Tiffán Ede Lucia 2008

(M – CF – CS a Kopárból). Lédúsan gyümölcsös illat, fűszerek, szeder és áfonya. Ízben nagyon gazdagon fűszeres , szépen föltapadó tanninok, lecsngésben igényes hordó, kávéval, étcsokival. Szép.

Tovább

Ripka Gergely

Nyitott kóstoló a Terroir Clubban

kézművesebb, természethű tematika

A kötetlenebb hangulatú nyitott kóstolók évek óta rendszeresen látogathatók a Terroir Clubban. Ilyenkor az épp aktuális újdonságok közül néhány tétel kóstolható meg együtt, jelképes összeg fejében. A napokban ezek az érdekességek kerültek bemutatásra a Csillaghegyi úton:

Tovább

Ripka Gergely

Gere Kopár 2009.*

Hűvös bőr, keleti fűszerek és ribizlilekvár jelenik meg idővel a drága és jó minőségű hordó és annak vaníliája mögött. Ízben még kifejezetten zabolátlan, csersavai érettek, de húznak is rendesen. Sűrű korty, étcsokoládés, hordós kesernyével. Hosszú, nagy testű, harapós bor és a lendülete is megvan. Nem mondanám lomhának, vagy tompának. Ígéretes, nagy alapanyagnak, a hosszú érlelhetőség ígéreteivel, ahogy az előző kilenc évjárat esetében is igaz volt ez. Hagyjunk időt neki palackban is, bontás után is.

Tovább

Ripka Gergely

Magyar borok színe-java/ Vol. #3

olvasnivaló egy hosszú hétvégére

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Tovább

Ripka Gergely

Ráspi Kopár 2010

Ráspi József nagyon rosszra értékelte ezt az évjáratot, csodálom, hogy egyáltalán ezek után készített bort. Érdekes, kissé fülledt, nagyon Ráspis illat sok palás, ásványos hangulattal, kis animalitással. Ízben csokis, jó savú, élénk, virgonc bor, közepesnél karcsúbb testtel.

Tovább

Ripka Gergely

Mayer Kopár 2008.*

A másik komolyabb borászat, mely hagyományaihoz híven nagyon régóta készít az emblematikus villányi dűlőből csúcsbort, az Mayer Mártoné (ez a bor 100 % Kopár...). Kevéssé van szem előtt, nyilván nem is annyira fölkapott tétel, mint Gere Attiláé, de az ára is valamivel alacsonyabb. Sokan szeretik, és nem véletlenül. Kábernés fűszerözön: mák és paprika. Ízben barrikos teltség, kissé édeskés korty. Nagyon fűszeres és nagy testű bor. Keresgélni kell egyensúlyait. Egyelőre elegánsnak épp nem feltétlenül mondanám, de lehet, hogy ez csak az időn múlik. Komoly és meleg hordófűszerek szövik át most a bor egészét. A 7-es Ördögárok mellett most kevésbé győzött meg ez a fajta nagybor.

Tovább

Ripka Gergely

Top 12//2011.

Második évadunk legjava egy kartonba sűrítve

Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):

Tovább

Ripka Gergely

Magyar borok színe-java/Vol #2

kóstoló a zwacknál

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.

Tovább

Ripka Gergely

Magyar borok színe-java

Szakmai kóstoló a Bortársaságnál

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább