Szépen, finoman sejlik fel illatában a terroir komplexitása, mellette túlérett gyümölcsöket érezni. Masszív somlai savak, mely szerkezetre kicsit külön mozog a bor többi alkotórészétől, megbontva a struktúrát némileg. Vissza kell térni rá később, hátha az idő segít rajta...

Érett szín és illat. Sárga szín jut eszembe mindkettőről. Kajszis, mézes, nektáros, virágos orrban. Komolyságot sugall az illat. - Édes fűszerek és narancshéj. Nem az a könnyed nyári fehérbor. ízre is nagyon hosszú, ez tűnik föl elsőként. Pici fémesség, sok somlói jegy, sűrű szálak szövik át. Komoly extrakttartalma lehet számokban is, végtelen lecsengéssel.  Jó test, jó sav, a végén pici kesernyével megtoldva. Őszi hangulathoz szuper. Melegedve az alkohol jobban jön belőle. Hölgyeim és uraim: hat év után most a csúcsán, és mindez egy magyar fehérbortól. Sosem titkoltam, hogy a hársat etekintetben is mennyivel többre tartom a furmintnál. Egyszerűen szebben érik és tőlünk is több figyelmet érdemelne. De ezért szerettem bele Karcsi boraiba is 5-6 évvel ezelőtt. 6+

Cartwright Éva mindössze pár éve nyitotta meg a Somlói Borok Boltját, de már az elején látni lehetett, hogy hosszú-hosszú évek óta talán a legjobb közösségi szerveződés lett ez a Hegyen. Úgy éreztem, egy régi adósságot törlesztett végre Somló. - Csupa pozitív töltet és energia. Korszellemhez illő tér. Egy pont, ahol nem csak megvásárolható egy mélymerítés Somlóról, de a legtöbb tétel kóstolható is. Egy hely, ahol le lehet ülni beszélgetni a borok mellé, és ahol hasznos tippeket kaphatunk arról, merre tovább. Balogh Zoltán a SAP-tól pedig kezdettől fogva hathatósan támogatja a bolt kommunikációját, hogy az minél erősebb bástya lehessen a helyi borturizmus számára. Pártatlannak tűnő, karakán kiállása mindenképp nagy löketet ad a kezdeményezésnek. Zoli hívta össze most azokat a hazai szakértőket, borszakírókat, bloggereket is, akik a Gellért Szálló egyik különtermében betekintést nyerhettek a Somlói Borok színes portfóliójába.

Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):

Kis túlzással soha ennyi MW nem járt, kóstolt, de leginkább nem bírált még kishazánkban, mint nem rég Pannonhalmán, a kívül belül megújult Pannon Bormustrán (Caroline Gilby MW - Egyesült Királyság, Matt Kramer - Egyesült Államok/Wine Spectator, Andreas Larsson - Svédország/sokszoros sommelier bajnok, Isabelle Legeron MW - Franciaország, John Szabo MS - Kanada, Ronn Wiegand MW & MS -  Egyesült Államok, mellettük Mészáros Gabriella és Kató András AIWS-k képviselték a hazai szakmát, azt gondolom, reprezentatív módon). A korábban is talán legátfogóbbnak tartott (bár az elmúlt esztendőkben talán kicsit elszürkülő patinát öltő) hazai megmérettetésnek azt gondolom, nagyon jó, pozitív töltetű hátszelet nyújt ez a fajta nemzetközi energia, amit az igen neves külföldi szakemberek építő jellegű (!) és szerintem egyértelműen bátorító észrevételei, bírálatai mutatnak (a jogos/kevésbé jogos kritikákat pedig tudni kell elviselni, megszívlelni legalább egy kicsit...). Bevallom, én személy szerint még soha egyetlen magyar/külföldi borverseny eredményeit nem vártam annyira, mint most a 2011-es mustráét! Mert ugyebár a legmesszebb menőkig szkeptikusak vagyunk "Nehogy már olyan bort kelljen innom, amin arany plecsnik vannak!! Nekem ne mondja meg semmilyen önjelölt szakértő, mit kell megvennem! Van nekem saját, józan értékítéletem (és abba aztán nem lehet belekötni) stbstbstb...ha már a borírókat modorossággal vádolják..." Nem tartom feltétlen elhibázott döntésnek, hogy a fölkért Sziget Kft kicsit a hóna alá nyúlt a történetnek (hiszen vegyük észre: hirtelen mindenki erről a történésről kezdett beszélni, aminek nyertesei nyilván nem feltétlenül csak a szervezők, hanem a dolog tárgyát képező díjazott borok, borászok és talán végső soron az ágazat is tesz egy apró lépést, melynek remélhetőleg legalább ilyen színvonalú folytatása is lesz minden évben). A nyertes borokat bemutató Budai Gourmet-t sokan kényszerülnek kihagyni anyagi vonzatai miatt (bevallom, részben én is), de én mégis úgy látom, az érdeklődés tán ott sem volt még soha ekkora. - Ez valamennyire megintcsak a Bormustra érdeme; ahogy az is, hogy megjelent a kiállítók, előadók közt pár olyan szaktekintély is, aki tudom, hogy csak akkor adja a nevét bármihez, ha az tényleg azt a bizonyos "jó célt" szolgálja.

Színben már érettebb arany villanások vegyülnek a citromba. Illatban a friss citrusok ugyancsak a háttérbe szorultak mára, helyüket átvette a méz, barack, díszítve fűszernövények virágaival, és némi visszafogott kövességgel. Sokkal lágyabb, zamatosabb az 5-ösnél, 8-asnál (külön kóstolva is). Könnyebb is talán. Az épp korrekt savakat - mintha a kesernye helyett - némi maradékcukor ellenpontozná főként, legalábbis érzetre enyhén félszáraz hatást kelt (alkoholja pedig csak 12-es). Kiváló arányok, lekerekedett szélek, ízletes sósság, meglepően gömbölyded bor. A borászra eléggé jellemző módon, - somlóiakkal viszont kicsit ellentétben - szinte könnyű, gyümölcsös kis rizling, mely biztos, hogy nagyban köszönhető a lágyabb struktúrát adó, igen nagy méretű akáchordóknak is, melyet más borász az én látókörömben nem nagyon használ (de bevallom, nekem mindig is szimpatikus védjegy volt ez Karcsinál, ahogy minden borász más, egyediségre való sikeres törekvése). Értékelem ezt a fajta könnyedséget, nem szomjazik az ember Somlóról se minduntalan talajszelvényre, bazaltkoncentrátumra, magas savra, alkoholra. Szépen érő magyar fehérbor (lassan azonban lehet, hogy érdemes meginni annak, akinek van belőle, annál is inkább mert a 8-as és a hordókísérletek szerint külön palackozott 9-esek is kaphatók már).

Javában tavaszodik. Május az egyik legszebb hónap az évben. Eljön az ideje az első kerti sütögetésnek is, kinyílik majdnem az összes virág. Fiatal rosék, fiatal, illatos fehérborok esnek nekem ilyenkor a legjobban...csakúgy, a nap végén 1-1 pohárral.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Kedvelem Kolonics Károly borait. Az ilyen jellegű somlóiak számomra az igaziak. Legutóbb a 2008-as Hárs nyűgözött le maximálisan, de a 2010-es bemutatón sem voltak rosszak a friss borok (sok tanulságot azonban még nem tudtam leszűrni belőlük). Tükrösen ragyogó, intenzíven citromos csillogás fogadja a szemet. Hosszabb szellőzést követően, eltéveszthetetlen somlóias illat: eleinte pörkölt magvak, később puskapor, tűzkő, markáns ásványok fejlődnek belőle. A fajta és a termőhely egyértelműen szigorúbb jegyeit lehet érezni. Ízben üde, hamvas fiatalság érződik még (napokig stabilis bor). Nagyon markáns ("Kolonicsos") mineralitás, kifejezetten sós elemek mutatkoznak. Finom kis citrusos savak vezetik alapvetően a kellően hosszú kortyot. Férfias bor, de azért mégsem végletesen szikár. Nem a teltséggel, zamatokkal vagy gömbölyded gyümölcsösséggel hódít, arra ne számítsunk!
Enyhülve, melegedve termálvizes, tengeri üledékes aromák jelentek meg nekem (kicsit amolyan Chablis-s érzettel...tudom-tudom: teljesen más az alapkőzet, de mégis hasonlók a benyomások). Összességében tetszetős, kellően tartalmas, sokszínű, feszes karakterű bor, mégis szorult belé kedvesség is (ezért nem sajnálom tőle a csillagot). Egy-két esztendő azért sokat kihozhat még belőle. Ára alapján abszolút élhető (3000 alatt jócskán).
Étel mellé ajánlanám a leginkább. (Füstölt halak, malacsült, intenzíven fűszeres fehér húsok mellé.)

Mindenkinek az életében, aki borokkal foglalkozik bizonyos ideje, voltak sorsfordító tételek, melyek átírtak benne (sok)mindent, s elindították a megismerés különböző ösvényei felé, annak is a sűrűjébe. A kezdetekkor vakmerően (szinte) 10 pontosaknak éreztük őket, ma már lehet, hogy pirulva csak szűk 7-est adnánk nekik, mégis nosztalgikus öröm visszagondolni rájuk. Érdekes, hogy nekem is inkább vörösborok élnek a legélénkebben a fejemben (azóta ez sokat változott, ami itt a bejegyzések alapján is kitűnhet). Kezdetben szerintem mindenki úgy érzi, a barrik vörösbor az igazán nagy bor. Aztán jönnek a komolyabb fehérek, és ahogy Marci mondani szokta: végül minden kétséget kizáróan az aszúra kerül föl a legnagyobb korona. Gondoltam, miért ne osztanánk meg a kedves olvasókkal, nekünk mik voltak az első kedvencek a kezdetekkor.