Április 9-én debütált a kétnyelvű TokajKalauz, mely immár negyedik kiadásával mutatja be a történelmi borvidék csodáit a legizgalmasabb pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és legszebb kirándulóhelyeken át a legjobb szálláshelyekig. A friss kötetben három újabb borászat kapott csillagos értékelést, és a sok látnivaló mellett immár több mint 150 meghatározó, kortárs pincészetet ismerhetnek meg belőle az olvasók.

Bodó Juditék egyik kedves barátja, Pollák Tibor szokta megszervezni minden évben Bodrogkisfaludra azt a kóstolót, ahol a tíz évvel korábbi évjárat érett tételeiből kóstolgatjuk. Mindenki hoz, amit otthon a pinyóban talál, a borászok beszállnak saját tételekkel és (nyilván) a kezdő pezsgő és a jó hangulat mellett nyílt diskurzusban arra is keressük a választ, hogy miképpen fejlődnek (előre vagy épp vissza) a különféle borok a palackban. A reflektorfényben persze leginkább Tokaj. Ezúttal pedig 2011 került terítékre, mely sok szempontból fejtöréseket tartogató év. Lássuk, miért…!

Miközben korlátozások vesznek minket körül, tulajdonképpen csak egyetlen dolog nem változik: a borivás. Azaz mégis változik, említettem, hogy tavaly novemberben kaptam szülinapomra egy Coravin eszközt, amivel új szintre lépett az otthoni vakkóstolgatás. Végre nem kell a megbontott borokat 2-3 nap alatt pánikszerűen meginni (azok közé a régi vágású fickók közé tartozom, akik sajnálnak literszám borokat kiönteni, még akkor is, ha ez részben kicsit munka is). Most részben azok a borok fognak következni, melyek már a VII-es számú vaktesztünkön is szerepeltek két hónappal ezelőtt, ezúttal **Demeter Zoltán szárazak körében. Érdekes tanulságokkal szolgált a viszontlátás a tűvel szondázott palackok utóélete terén:

Kedvelem Berecz Stephanie stílusát, és főleg szárazban. - Löszről tőle kóstolhattunk először igazán formabontó TokajDry borokat: olyasfajta eleganciával és törékeny szépséggel megformálva, ahogy addig azt nem ismertük (különösen hárslevelűben). Alkonyi László kronologizálása szerint először a tokaji Szerelmiből, később a Kikelet révén a tarcali Lónyai, Kassai-dűlőkből, a Mester-völgyből, majd a Mézes-mályból és Szilvölgyből kóstolhattunk refereneciákat száraz borban löszös terroirról. Addig a mádi, bényei, keresztúri vulkanikus borokat tartottuk többre szárazban, a löszt sokan (pl. mádiak) a mai napig édes borok tekintetében ismerik el inkább. Azt gondolom, a nap végén az elegancia dönt: a puha lösz pedig mintha gyakrabban nyújtana bájos, kedves, elegáns borokat, mint a rideg riolit és a tufa. Hat-hét évesnél idősebb löszbort nem nagyon kóstoltam, ami még élvezhető volt, tehát ajánlott fiatalabb korukban fogyasztani őket. Ezúttal egy igen sokrétű Kikelet-sorral lesz mód ismerkedni, ahol a buborékoktól a szamorodniig sokminden mikroszkóp alá kerül, őszinte kritikával illetve. Klikk a Tovább gombra a tanulságokhoz:

Ezt az alacsony lányok szokták mondani frappánsan, de 2016-ról is valami hasonló jut eszembe nekem is. Az az érzésem, hogy még mindig nem vette észre a borkedvelő közönség, mekkora kincs ez az évjárat Hegyalján. Jellemzően két arca pillant vissza ránk a borokban is: szárazban szerényebb, savasabb, ám édesben - különösen abból a kevés aszúszemből, amiből aszút lehetett facsarni - csodák kerültek palackba. Ezek a borok olyan klasszis évjáratokat idéznek meg, mint 2008, 2002 vagy akár 1999.

Idei hetedik hegyaljai vaktesztelésünkbe már a Coravin-rendszer is segédkezett. Ennek köszönhetően azon tételek, melyek érlelése tovább indokolt lehet, azokat későbbi összekóstolásokra is vissza tudom tartani; míg amelyeket már érdemes elfogyasztani, nos abba az irányba is azonnal tudunk lépéseket tenni otthon…:) Az a fajta frusztráció viszont megszűnik, hogy fel van bontva egyszerre 14 palack, ami azért heteken keresztül sem tud méltó módon elfogyni. Mennyivel egyszerűbb így a borkedvelő élete a rengeteg otthoni palacckal (egy kis pincével)! Újabb vegyes sor következik ismert és kevéssé ismert nevekkel vegyesen. Jó olvasgatást:

Örültem az újabb találkozásnak (mert legutóbb dugós volt). Most tiszta, üde, virágos, löszös illat. Csupa kedvesség, természetesség és báj, ami a termőhelyre (Tarcal) és a borászra is nagyon jellemző. Finom furmintos karakter, fehér húsú gyümölcsökkel (körte, zöldalma), a lazább irányból (szerencsére). Törékeny, filigrán, nem túl hosszú, de alap furmint létére mérhetetlenül elegáns és jól érthető bor. Cizellált savak, finom citrusok a meleg év ellenére, diszkrét kis sósság, jóleső primer jegyek, épp ideális érettség (amit most érdemes kiélvezni). Ha valakinek szeretnénk megmutatni Tokaj száraz arcát, akinek eddig csak közepes/felejthető édes élményei voltak, azoknak ez a bor ideális lépcsőfok felfelé.

Szamorodnikat kóstoltunk vakon. A cél az volt, hogy szárazban és édesben is elmerüljünk kicsit, hol is tart a borvidék, s közben válaszokat keressünk a múltban és a jelenben. Sikerült egy elég szép borvidéki merítést összehozni, levonva a tanulságokat ebben a felettébb fontos borkategóriában.

Élő egyenes Tarcalról. Fiatal, fejlődőd, friss illat, de tele kedves, löszös, virágos, szinte parfümösen bájos jegyekkel, melyek egyszerre jellemzik szépen a borászt és a löszös termőhelyet, primer gyümölcsökkel. Friss, fanyar, citrusos sav, kerek, sima felszín, jól iható jelleg, finom, szinte légies textúra, izgalmas tartalom, finom testtel. Sok fehér szín, fehér gyümölcsök (zöldalma, körte), kis mandula, csipet sósság, a sav elég moderált és integrált. Mérhetetlenül tiszta.