A műfajon belül mondhatjuk, hogy klasszikus. Édes sütis, fahéjas, enyhe, virágos, mandulás, lisztes illat, de izgalmas. Szép hordó, elég kókuszos korty, élénk savval, krémes, cseres hordóval, végén szárító ízekkel. Érezhetően nagy bornak szánták, de a hordón még simítania kell az éveknek.

Markáns hordó uralja, de összességében nem tetszik az illata. Vastag, harapható korty, van benne cukor is, hosszú íz, a végén ismét jön a hordóvanília, de izgalmas mélysége és hossza van a bornak. Tetszetős, kiemelkedő Kéknyelű a mezőnyben.

Második nekifutás a borral, de hiába... Erősen fülledt, zavart illat, zöldséges (mustáros), tisztátalan, cefrés, sajtos jegyekkel és papírossággal (sok szépség tehát nem szorult illatába). Ízben sem találtam benne erényeket, a gyümölcsök finoman szólva nem frissek, puhák. Ebbe a palackba nem sok szépség szorult ezúttal....

Friss, déli gyümölcsös jegyeket mutat orrban, körtével, zöldalmával, megnyerő tisztasággal. Feszes, citrusos savak és friss, modern, finoman szárító jegyek, amik halétel mellett működhetnek igazán szépen. Tisztán hagyja a szájat, sok éve referencia már a műfajban és most is jár a taps Váliéknak!

Gyógyszeres, aszpirines és enyhén papíros fedettség érezhető illatában. Kiegyensúlyozottnak a korty sem mondható: kesernyés, lágy, lusta és tompaság fedi a tavalyi év borászának borát. Válogatás létére nem nagyon találtam benne meggyőző értékeket...

Túlérett, sárga húsú gyümölcsös, enyhén késői szüretes bazaltosság érhető tetten a kifejező illatban. Vaskos, kukoricás ízjegyek, kissé üresedő és lusta kortylefutás jellemzi (ami egy ilyen forró évből talán nem is meglepő). Voltak már szebb elődei.

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Szimpatikusak a Csendes-dűlős arcok. Fiatalos hév. Tiszta gondolatiság. Kedves hangulat a címkéken is. Mindez a napsütötte Badacsonyörsről. Boraik közül pedig éppen ez a Kéknyelű győzőtt meg igazán, melyet egy közös fellépés alkalmával is megdícsértem nekik. - Erre a futó találkozást elmélyítendő, kezembe nyomtak egy palackot. Hát most érkezett el az ideje.
Tiszta, friss illat, amolyan "kéknyelűsen egyszólamú". Várnám már a lelkes badacsonyi pincéktől az igazán átütő Kéknyelűt (ahogy néha mintha hiába várnám ezt juhfarkban is vagy ezerjóban vagy olaszrizlingben vagy zétában meg a többi néha reménytelen-reménységünkben). Ez a fajta nekem a semmilyen fajták népes halmazát erősíti, de ez a bor legalább tényleg a jó értelemben cáfolja meg ezt a tábort. Mert egyébként szép: számomra fajtajelleges benne a széna, közben pedig citrusos is. Egy dolgot mindenképp le kell szögezni: Kéknyelűt én vakon eleve csak a savrajongóknak merném jószívvel ajánlani. Ízre itt is harsogóak a savak, de nem élesek, nem teszik savhagsúlyossá ezt a kéknyelűt (ami egyébként a fajtánál eléggé fájóan gyakori jelenség). Akad mellette test és tartalom egyaránt, pici krémesség, némi olajos (magos) felhang, diszkrét kesernyével megtoldva. Mindeközben örömet okoz a fogyasztása. A kitűnő savak miatt jólesik egy hétköznapi vacsorához is, egy citrusízű, üdítő teraszbulihoz is, de megkockáztatom, hogy csiszolt eleganciája akár egy ünnepet is simán megízesít bárhol, bármikor.

Izgalmas borászati tevékenység folyik hosszú évek óta Tolnay Klári hajdani villájában. Már annyit fényeztem a Villa Tolnay borokat, hogy úgy döntöttem, ma nem fogom. Vagy csak egy kicsit. Évek óta a Balaton északi partjának legmegbízhatóbb pincéjéről van szó. Technológiailag makulátlan, fajtajelleges, modern, egyensúlyos borok, fölösleges, öncélú sallangok nélkül. Amióta Nagy ’Sabar’ László, borász ragadta magához nagyobbrészt a kormányt Philip Oser pincéjénél, azóta igazán stabil a pince működése. Pár éve újra jobban jelen vannak a piacon is. A régebbi, megtorpant tételek mellett pedig a frissebb boraik is rendre szuperül működnek a poharakban. A reduktív Tavasz bonyolítások nélkül teszi ezt, a szürke címkés hordós borok pedig erőlködések nélkül. Rajnaiban, olaszban nem egy pannon etalon született már a pincénél. Remek állapotú érett boraikkal is könnyen összefuthatunk (ráadásul 3500 Ft-nál nagyobb összegeket nem is kell leszurkolni értük; legalábbis eddig, remélhetőleg ez nem is változik a 13-as újdonságokkal sem).

Bakó Ambrus folyton meglep némely elbűvölő garázsborával. Mi mindent ki lehet hozni fajtákból, s persze a remek badacsonyi adottságok együttállásából! Megfontoltsága, profizmusa bizonyíték mindannyiunk számára, hogy nagy borok készítésére predesztinált borvidékeink és fajtáink vannak. Erre ékes bizonyíték a Villa Mellet kéknyelű válogatása is. Zárkózott, édeskés hangulatú illat, kis vegetális beütéssel. Ízben kerek, széles, de enyhén édeskés, cukros is. Sima és élmentes, szép ízei vannak. Az alkohol ugyancsak érezhető és az íz vége egyértelműen édeskés, de ez a borász természetesen fejlődő boraitól egyébként nem áll távol.