Tudom, hogy az elmúlt hetekben elég sok negatív kritika röppent ki ezen a felületen egri borokról. Itt jön a feloldás. Végre egy szép, tiszta, kortárs egri bor (ami nem Bolyki vagy Thummerer). Külön öröm, hogy tiszta kékfrankos! Sötét húsú gyümölcsök (szinte syrah-s reflexei vannak a bornak, ami kékfrankostól nem kis dolog), szép érlelés. Ízben sok tannin, szárító, újvilágias stílusjegyek, vaníliás kontúrok, édeskés tónussal. Mégis legfőképpen az az értéke, hogy van benne fantázia és egy egészséges egri bor, ami izgalmas, sokrétű és tisztán készítették. Van remény...

Az igazat megvallva ismerek ennél kellemesebb bluest is. Cefrés, erjedő gyümölcsös, vörösborban teljesen váratlan almás illat. Fűszeres, szárító korty. Fanyar, bizonytalan és durva íz sajnos...

Már jócskán eltelt pár év, mióta hazánk borbárjaiba, borlapjaira is berobbantak a Petillant naturelle (aka. methode ancestrale aka. degorzsálatlan, opálos/zavaros) pezsgők, de a hype aligha lanyhult. Épp ellenkezőleg, a műfaj ragályos. A friss borfogyasztó (Z) generáció körében erősen terjed az alternatív/natúr boros alapokra helyeződés borízlés terén, én magam inkább a borkritikus pártatlanságával a partvonalról figyelem a történéseket. S noha úton-útfélen kóstolgatom a kénmentestől, a natúron át, a petnatig a mezőnyt idehaza és külföldről egyaránt, az esetlegesség továbbra is tettenérhető, igaz a pozitív, sőt katartikus élmények is örvendetesen sokasodnak. Elköteleződésről mégsem tudok egyelőre beszámolni a magam részéről, de van abban a (BenczePistis) típusreakcióban valami, hogy ha egyszer az ember “beérez” (megért) egy adalékoktól mentes természetes borízt, onnantól óhatatlan, hogy két irányba indul el: (1) külön értelmezési tartományt kap a natúr vs. konvencionális ízvilág vagy (2) véglegesen elköteleződik az előbbi mellett és utóbbi többé nem okoz örömet…

Szilva, meggy és egy kis likőrösség illatban. Dús, húsos, kellően széles és kerek kékfrankos. Szép délies megfogalmazása a fajtának, bár kissé rövid a vége. 

Pinceillat, enyhe doh, torma, krumplis zsák. Ízben fanyar, húzós és itt sem makulátlalnul tiszta sajnos...

Laza, enyhén portugieseres, primer illat. Könnyed, gyümölcshangsúlyos jegyek. Szárító, fanyar, meggyes jelleg utal aztán a fajtára. Összességében korrekt, mérsékelt klímáról mesélő kékfrankos a mindennapokra.

Fajtajelleges meggyes, finom, tiszta és modern buké, kifejező a fajtát és a termőhelyet illetően egyaránt. Hűvös, cseresznyés, meggyes kékfrankososság ízben is, erős soproni savak és tiszta kortylefutás mellett. Remek példa a hazai kékfrankos mezőnyben.

Élénk rubin szín. Behízelgően kedves, parfümös, balzsamos, erőteljes, pirosas, sötét húsú illat, erdei gyümölcsökkel: megnyerő és komplex. Nagyon egyedi íz, vegyül bele némi édesség, ölelő és széles korty, ami komplex, egzotikus jegyekkel és fekete ribizlivel. Hosszú, szép érett tannin, sötét tónussal. Lehet, hogy a kékfrankos is megérdemelne villányban annyi figyelmet, mint a franc...(?).

Cassis, koncentrált, mély illat, kávéval, csokival, kakaóval. Érett sötét húsú gyümölcsök. Szép széles íz, sósság, érett gyümölcsök, kitölti a szájat és nem túloz sehol. Kicsit talán már érett állapotot mutat, de remek arányokkal, jó fogyaszthatósággal, szépen kísérő hordóval, hűs érzetű, fanyar és virgonc savakkal. Akik a déliesebb, kevésbé húzós savú kékfrankosokat keresik, íme egy korrekt példa.

Enyhén háztáji, rumos aszalt szilvás, meggyes, dzsemes (cefrés) jegyek orrban. Illatban még találtam erényeket, de ízben sajnos kevésbé meggyőző. Ízben elég sajátos textúra, fanyar jegyek, a háztáji jelleg itt is beköszön. Hiányzik kissé a fókusz, a test és a mélység is, van helyette nagyon sok piros és sötét gyümölcs, egy meggymagos kis kesernye és némi nyers, húzós karakter (amit nevezhetünk persze természetességnek, kozmetikázhatjuk kézművességnek, de engem ezúttal sajnos nem vesz meg).